Mit tehet egy futsalörült, amikor végtelenül el van keseredve honfitársai kiesése miatt? Természetesen futsalmeccsre megy! Ennek szellemében kilátogattam tegnap este a Szerbia-Oroszország találkozóra, és amit láttam, az elvarázsolt.
Már maga a meccs is kiváló szórakozást nyújtott, de mégsem ezért vagyok feldobódva. A mérkőzés tanulsága az volt a számomra, hogy amennyiben egy csapat jól van felkészitve, összeállitva és a játékosok hisznek magukban, edzőjükben, és meg merik csinálni azt, amit tudnak, akkor igen is lehet boritani a papirformát, és le lehet győzni még a jóval esélyesebb ellenfelet is.
Ennek a szerb csapatnak minden egyes játékosa valami olyan mentális erőről tett tanúbizonyságot, ami a semleges szurkolókból is kiváltotta az elismerést. Pedig minden az oroszok mellett szólt: kb. 150-szer annyi igazolt játékosuk van, mint a szerbeknek, tele vannak minőségi brazil játékosokkal, erősebb bajnokságban játszanak játékosaik, a világranglistán is előkelöbb helyet foglalnak el, és még sorolhatnám a különbségeket, mégis, ezen a remek mérkőzésen a kétségkivül meglévő tudásbeli különbséget kompenzálni lehetett akarati tényezőkkel, szervezettséggel. Nagyon sajnálom, hogy a lelátón nem vettem észre egyik magyar válogatott játékost sem, pedig azt hiszem sokat tanulhattak volna a látottakból. De nemcsak a játékosok, hanem az edző(k) is abból például, hogy miként lehet kivédekezni az 5-4-es szituációt úgy, hogy szinte helyzethez sem jut - az öngólt nem számitva - az ellenfél.
Szeretném jelezni minden futsalszeretőnek, hogy látogassanak ki a még hátralévő mérkőzésekre, mert annak ellenére, hogy a mieink már nincsenek benne érdekelve, mégis rengeteget profitálhatnak a - jővőt szem elött tartva - a látottakból.
Simonyi András
| < Előző | Következő > |
|---|