Rövid beszélgetés Kovacsics „Kova" Károllyal
Futsal.hu: - Elsősorban a kispályás focival kapcsolatban szeretnénk kérdezni, de azért kezdjük a nagypályás karrierrel. Hol és mikor kezdted el a focit, és milyen csapatoknál fordultál meg? Igaz, hogy magyar bajnok vagy, nagypályán?
Kova: - Újpesten kezdtem, majd 14évesen az MTK-hoz kerültem, azután több helyen is megfordultam: BVSC, BKV, REAC, DVTK, FELCSÚT, ZLATIBOR VODA SZABADKA voltak a főbb csapataim, de megfordultam már Svédországban és Vietnamban is. A hír tényleg igaz, 2 mérkőzésen szerepeltem a bajnok MTK csapatában.(közrejátszott a végkimenetelben). Ez még 1999-ben volt, olyan csapatban szerepelhettem, amelynek többek között tagja volt Lőrincz Emil, Illés Béla, Halmai Gábor, Kenesei Krisztián vagy éppen Babos Gábor is.
Futsal.hu: - A nagypályás foci mellett mikor kezdtél el a kispályán is szerepelni, melyik volt az első csapatod?
Kova: - 17-18 éves lehettem, a Nestle csapatában kaptam lehetőséget a legendás Szekula, Pfeffer, Pribeli oldalán.
Futsal.hu: - Vissza-visszatérsz Csömörre, szinte ez a csapat az egyetlen állandóság a karrieredben, velük hogyan kerültél kapcsolatba. Mióta vagy a Rubeolánál?
Kova: - A kezdés dátumára már nem nagyon emlékszem, de nagyon jól érzem magam! Igazából a fiúk ismertek már korábbról, előtte az AC Párnában voltam, aztán az Öreg Taki beajánlott és a Zsámék pedig befogadtak. Az eligazolásaimnak különböző okai voltak, de az ember mindig szívesen tér vissza oda, ahol szeretettel várják.
Futsal.hu: - Sokan fenntartásokkal viseltetnek a Rubeolával kapcsolatban. Te milyennek látod belülről?
Kova: - Igen, ez egy tipikus "magyar betegség". Nem azután mondunk véleményt miután megismertünk valakit/valamit, a látszat néha csal.
Futsal.hu: - A 2008-2009-es szezonban csak az utolsó meccseken láttunk. Mi volt az oka a távolmaradásodnak, idén tavasszal láthatunk a futsal bajnokságban?
Kova: - Tavaly az NB II-es Gyirmót csapatában szerepeltem, és az elnök a bajnokság végeztével engedte csak a kispályát. Igyekszem mindig lojális lenni a nagycsapataim elvárásaihoz, még, ha sokszor a szívem szakad is meg, amikor az összefoglalókat nézem...
Futsal.hu: - Mit jelent Neked a kispályás foci, hiszen bár értél el sikereket nagypályán is, azért téged mindenki a kispályáról ismer, és az egyik legjobb játékosnak tart.
Kova: - Kezdjük a végén, ez nagyon jólesik, ha ezt így gondolják. A kispálya mindig is különleges helyet foglalt el a szívemben, itt tudok igazán felszabadultan játszani, élvezni minden pillanatát a játéknak. Nem is tudom, mit kezdenék a kispálya nélkül.
Futsal.hu: - Pletyka szinten már a válogatottsági behívódról is hallottunk. Igaz ez? Szerepelnél a magyar futsal válogatottban?
Kova: - Én is hallottam a pletykáról, és egyértelmű, hogy szívesen tennék eleget a meghívásnak. A Futsal EB ráadásul hazánkban lesz, így könnyebben lehetne egyeztetni a nagypályás csapatokkal is. Mindannyiunk érdeke, hogy sikeres legyen a rendezés.
Futsal.hu: - Több érmed is van már, de a bajnoki cím kispályán még nem sikerült. Mit vársz a mostani szezontól? Előbbre léphet a Csömör? Miben más ez a csapat, mint a tavalyi ezüstérmes?
Kova: - Nagyon bízom a bajnoki aranyban, talán most érettebbek vagyunk, mint tavaly. Én elmondhatom, hogy a Rubeola szinte minden korszakát megéltem már. Más a mostani csapat, de alakul és ez a lényeg!
Futsal.hu: - Hogyan állítanál össze az eddigi játékostársaidból egy futsal keretet? (2 kapus, 10 játékos)
Kova: - Kapusok: Rácz Róbert, Timár Jani- Mezőny: Simon, Zsámár, Szimcsák, Farkas fivérek, Szekula Feri, Lázár Lecsó, Kenesei Zoli, Strasszer, Schrancz Balázs, Gyurcsányi, Bánka Kristóf, a legendás Kézi...hűha, ez egy kicsit több...de, ha rajtam múlna, még közel sem lenne vége a listának!
Futsal.hu: - Melyik nagypályás csapatot említenéd?
Kova: - A 2000-ben NB II-es bajnok BKV Előre, a 6 éven át serdülő bajnok Újpest, de említhetném az 1998-ban Izraelben kupát nyert korosztályos válogatottat is.
Futsal.hu: - Milyen céljaid vannak még a fociban? Nagypályán vagy kispályán képzeled el inkább a jövődet?
Kova: - Sajnos a kispályában nincs elég pénz, tehát financiális okok miatt élvez előnyt a nagypályás foci. Szeretek focizni mindenhol, de nagyon fontos a család,és nekem rájuk is gondolnom kell. Szeretnék bizonyítani magamnak és a barátaimnak, hogy még bőven van bennem tartalék minden fronton.
Futsal.hu: - Idén télen a Rubeola játékosaival is megerősített kispályás csapatotok nem túlzás, de rommá verte a teljes mezőnyt a különböző téli tornákon! Szerintem erről indokolatlanul keveset hallani, bár a kispályás életben azért ennek volt hírértéke. Mennyit ér akkor szerinted a futsal bajnokság? Miben látod a különbségeket?
Kova: - Igen, 5+1-ben nagyon jó évet zártunk, talán soha nem lesz még egyszer ilyen év. Kilenc tornából kilencszer nyertünk, és tényleg - a teljes mezőny ott volt mindenhol. De azt ne felejtsük el, hogy a futsal teljesen más játék, de én azt is nagyon szeretem!
| < Előző | Következő > |
|---|
