Futsal.hu - Magyarország futsal honlapja

Boldog vagyok, és köszönöm mindenkinek, aki segített elérni ezt az eredményt. Felemelő érzés volt magyarnak lenni, és képviselni az országot. Sokan beszéltek ezekben a napokban országunkrról, nem csak azért, mert Török Károly vezette a döntőt, hanem azért is, mert kis országunk rendezi a következő EB-t. Hogy miért beszéltek erről? Mert érezhető volt, hogy a kint lévő hat európai csapat közül bárki bekerülhet a legjobb négy közé. Végül is három csapat bekerült, és bár a brazilok nyerték a világbajnokságot, azért azzal mindenki tisztában volt, hogy az európai csapatok a legjobbak közé tartoznak Egy EB megrendezése hatalmas megtiszteltetés egy ország számára. Persze ez most nagy falatnak tűnik, de én tudom, hogy a rendezés jó kezekben van, és az ezért felelős személyek mindent megtesznek a siker érdekében. Persze sok az olyan ember, akinek a futsal a szíve csücske, és most elégedetlen, és sokszor kemény kritikákkal illeti a futsal vezetőit, mert a kellő fejlesztések és fejlődések elmaradnak. Türelem, erre is van megoldás! De erről majd később! Most ünnepeljünk egy kicsit, és néhány kulisszatitkot szeretnék megosztani veletek.

Amikor 1995-ben Vágner Lacival lementem a lőrinci sportcsarnokba, és elkezdtem vezetni a futsal mérkőzéseket /nem vezetni inkább közelről nézni, mert a Laci rendezte az eseményeket, én inkább ismerkedtem a közeggel/ nem gondoltam volna, hogy VB döntőt fogok vezetni. A cél persze az volt, hogy egy brazil-spanyol döntőt vezessek, de akkor ez csak egy nagyon szép álomnak tűnt. De a nagyok Vágner, Hornyák, Herbály, Szabó J. játékvezetőkkel 3 év alatt levezetett több mint 2000 mérkőzés megtanított az alázatra, a tiszteletre, és a koncentrálásra. Persze alapok nélkül nem megy, de végül is megtaláltam a helyes utat, és végül a végeredmény engem igazol.

Brazília és a döntő!

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy milyen szerencsés ez a Török, mert egy hónapon keresztül sütette a hasát Rióban, az nagyot téved. A szerencse rendben van, mert nélküle nem megy, de a süttetés elmaradt.

Néhány adat az ott eltöltött időről.

Az utazás kimerítő volt, de a nagy élmény, és a várakozás elnyomta azt a rossz érzést, hogy itthonról elindulva a szállodába való belépésig 26 óra telt el. Néhány óra mérgelődés - mondjuk a San Paulo-i repterén - csomagcipelés, és 2 óra útlevél-kontroll után - hatalmas élmény volt megérkezni a Windsor Barra szállodába, aminek látványa, és kilátása azonnal kárpótolt az utazással járó kellemetlenségekért.
Az elsők között érkeztem, így az első napon kényelmesen elfoglalhattam a szállást, és ismerkedhettem a közeggel. A fantasztikus ételkínálat rögtön megrémített, és rádöbbentem, hogy a kéthónapos edzés - Nagy Józsi 'bá-val, és  Stamler Péter szövetségi edzővel - nem lesz elegendő a súlyom megtartására. Az első négy nap megálltam a hatalmas „zabálásokat", mert tudtam, hogy néhány nap múlva tesztelnem kell, és a nehéz edzések által leadott 6 kg, azért elég tartalékot jelenthet a későbbiekre.

Másnap megkezdődött a továbbképzés, amely rémálomként csapott le ránk!

Egy hetes program:

7:00 ébresztő Reggeli

9:00 edzés 12:00-ig, amely a fizikai edzés, és a játékvezetés technikai gyakorlataiból állt, amely kicsit meglepő volt számunkra.

13:00 ebéd

14:00-18:00-ig elméleti továbbképzés, amely nemcsak az idő hosszúsága miatt volt sok, hanem a portugál, spanyol, és angol nyelven zajló továbbképzéseken végig kellett koncentrálni, mert folyamatos kérdés-feleletek, és magának a nyelvnek a megértése állandó figyelmet igényelt.

Azért, volt néhány játékvezető, aki bealudt, például az ausztrál játékvezető első hat napja az átállás nehézségeivel telt. Ausztrália messze van, és az időeltolódás miatt délután már nagy ásítozások voltak. Egy hétig nem mentünk ki a városba, nem láttunk semmit, hanem kőkeményen készültünk a Vb-re.

Sikeres fizikai teszt után eldőlt a sorsom. Irány a főváros, Brasília. A játékvezetők egyik fele a fővárosban, a másik fele Rióban maradt.
Azért azt megjegyezném, hogy nagyon hiányzott a családom, és a barátok, és nagyon nehéz volt feldolgozni az események sokaságát. A fizikai, és elméleti leterheltségen kívül a pszichés hatások feldolgozása sem volt könnyű feladat.

És ez még csak az első hét.

Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy az a megtiszteltetés ért, hogy a nyitómérkőzést vezethetem. Mert azért azzal tisztában kell lenni, hogy ez milyen nagy esemény. A nyitómérkőzést megkapni mindenképpen nagy szakmai megtiszteltetés, és elismerés. Akkor most joggal kérdezhetnénk: milyen a döntőt megkapni?  Hatalmas szerencsezuhatag áradata, és a körülmények szerencsés alakulása. Persze nem árt, ha valaki mérkőzést is tud vezetni!

Az első tíz nap után - végre - már eljött a várva-várt pillanat, és elkezdődött a brazil - japán.
Nagy és felejthetetlen élmény volt!

A főváros nagy élményt nem nyújtott számunkra. Az új épületek, és a bevásárló centrum megtekintésén kívül - az ég egy adta világon  - semmi érdekességet nem láttunk. A hangulattalan, sivár, egyébként modern épületek mégis - néha - a kommunizmus hangulatát jutatták eszembe. Az itt eltöltött két hét alatt kétszer voltunk kint a városban. Ennyi időm volt vásárolni, és képzeljétek, két sört is meg tudtam inni ez idő alatt. Egyébként nem is olyan rossz a brazil sör, és fantasztikusan finom a kávéjuk.
Ja, gondolom most az a kérdés jönne, hogy milyenek a brazil nők. Hát arcra nem a legszebbek, de alakra nekem már a huszadik nap után minden nő tetszett!

Azért, amikor nem kellett mérkőzést vezetni, hanem időt mértem, vagy tartalékbíró voltam, az ugyanolyan lekötöttséget, és koncentrálást igényelt, mintha mérkőzést vezettem volna. Nos, akkor, azért volt időm lemenni a szálloda uszodájába, és zenét hallgattam, úsztam, és sokat gondoltam a feleségemre, aki igazi társként viselkedett, és átsegített a lelki válságokon. Az ő lelki támogatása nélkül nem juthattam volna el a döntőig. Harmincegy nap egyedül nagyon nehéz, és átélni ugyan hatalmas élmény egy VB-t, de aki nem készül fel a pszichés megpróbáltatásokra, az hamar elbukik.

Az első négy mérkőzés után jött egy nehéz nap, amikor is a Játékvezető Bizottságnak a 34 játékvezetőből 14-et haza kellett küldenie. Sajnos a különböző területi és politikai körülmények figyelembevétele miatt már az első körben 3 európait is hazaküldtek.

A második szűkítés rá négy napra következett, és máris csak két európai maradt egy portugál, és egy magyar.

Vissza Rióba!

Nem volt könnyű átélni a visszautazás nehézségeit Rióba, de azért valahogy eljutottunk a kiindulási helyszínre - a Windsor Barra szállodába. A repülőtértől a szállodáig két órás a kocsikázás - a nagy dugó miatt. Igazi felüdülést csak az utolsó öt perc jelentett, amikor a Copacabanán megpillantottam a fürdőző, csinos lányokat - rögtön elfelejtettem az utazás fáradalmait.

A jelenlévő játékvezetők névsorából két lehetőség látszott kibontakozni. A portugál, és a magyar európai jelenlét arra engedett következtetni, hogy valamelyikünk a várható brazil -spanyol döntőt fogja vezetni.
Mivel én nem beszélek spanyolul, sem portugálul, így a portugál kollégámnak nagy előnyt jelentett a lobbizásnál a nyelvtudás - a szó valós értelmében is. Ő magát már a döntőbe képzelte, de azért volt egy nagy előnyöm, engem a csapatok már tíz éve ismernek, és a szakmai elismertség nagyon sokat számít, mert, azért a vezetőség, mielőtt kijelöli a döntőre a játékvezetőket, azért felméri a csapatok véleményét.
Amikor a vacsoránál kijelölték az elődöntő játékvezetőit, és a portugált jelölték a brazil-oroszra, már éreztem, hogy itt valami állom készül megvalósulni. Amikor az elődöntök kihirdetése után együtt mentem fel a nagyfőnökkel a liften,  és ő rám kacsintott, ez döntőt jelentett, akkor az olyan érzés volt, amit leírni nem lehet.

Az álom és a valóság!

Amikor a bronzmérkőzés előtti napon elmentünk kirándulni, még nem lehetett tudni hivatalosan, hogy ki mit vezet, ezért nagyon vártam a pillantot, amikor kihirdették a harmadik helyért, és a döntőre a játékvezetőket. Fantasztikus érzés volt hallani a nevem a döntő mérkőzés levezetésének kihirdetésekor.

Elsőként a feleségemmel közöltem a jó hírt, és a nagy sírást követően hívtam csak fel a barátomat - Vágner Lacit, aki hasonló meghatódással vette tudomásul közös sikerünket. Aznap hosszú éjszakám volt, mert nem tudtam elaludni. A döntőről, és arról a napról nem tudok mit írni, mert az olyan élmény volt, amit nem lehet szavakba foglalni. Köszönöm mindenkinek azt a sok sms-t, és gratulációt, amit kaptam a mérkőzés előtt, és utána. Ami külön öröm számomra, hogy ez a nagy nap úgy telt el, hogy a nap végén, büszkén nézhettem a tükörbe, és pörgethettem vissza a legnehezebb, és legcsodálatosabb harminc napomat.

Három EB döntő, 4 BL döntő, egy VB elődöntő, valamint az a 105 nemzetközi és több mint 200 NB I-es mérkőzés után méltán lehetek büszke arra, hogy egy VB döntővel koronáztam meg a pályafutásomat.

Egy barátom azt írta - "Azon kevesek közé tartozol, aki valóban elmondhatja: Karcsi te a csúcson hagytad abba!"

Egy álom, ami valóra vált!