Futsal.hu - Magyarország futsal honlapja

Visszavágó, vagy újabb "odavágó"?

aze_cze_fotoAz „ATTRAKCIÓ” előtti „ráhangoláson” – a 2010-es futsal Európa-bajnokság bronzérméért - Azerbajdzsán és a Csehország válogatottjai mérkőznek meg egymással a debreceni Főnix Csarnok fekete színű játékterén.

Azerbajdzsán csoportelsőként, majd az ukránok elleni döntetlent követő büntetőpárbajban jutott tovább, és csak a Portugál válogatott tudta őket megállítani - ugyancsak büntetőkkel – a döntő felé vezető úton. Egységes csapat benyomását keltik, néhány kimagasló egyéniséggel (Serjão, Thiago, Bíró Jade, Tverjankin).

Csehország is dicséretes utat járt be az Európa-bajnokság alatt, hiszen az azeriek elleni 6:1-es vereség, valamint a magyar válogatott elleni 4:0-s vesztes állás után sem veszítették el hitüket, és, ha csak büntetőkkel is, de a negyeddöntőben legyőzték Olaszországot. A spanyolok elleni elődöntőbeli szereplés már túl nagy falat volt számukra.

Az azerbajdzsáni Vitalij Boriszov a következőket nyilatkozta az uefa.com-nak: "A torna nagyon jól szervezett, és fantasztikus volt, amelyet a nagy meglepetések jellemeztek. A sportcsarnokok kiválóak, sok a néző, és szerencsére nekünk is sokan drukkolnak. Először veszünk részt az Európa-bajnokságok küzdelmeiben, és óriási siker, hogy az elődöntőig eljutottunk. Kár, hogy már csak a harmadik helyért játszhatunk. "

A dél-kaukázusi csapatból sérülés miatt - valószínűleg - továbbra is hiányzik majd Alves, míg Bíró Jade - aki öt góllal, az olasz Saad Assis társaságában vezeti az Adidas Aranycipőért vívott versenyben a góllövőlistát – sárgalapjai miatt nem játszhat.

A közönségkedvenc kapus Tverjankin is megszólalt: "Mielőtt bejutottunk volna a döntőbe, boldog lettem volna bármilyen éremmel. Most – viszont - azt mondom, hogy a bronzérem nagy siker lesz Azerbajdzsánnak! (?)”

A spanyoloktól 8:1-es vereséget szenvedő cseh válogatott a ma esti bronzcsatában már ismét számíthat Marek Kopecký játékára.

martin_dlouhy_czeA csapatkapitány - Martin Dlouhy - eltökélt szándéka pedig, hogy visszavágnak a csoportmérkőzésen elszenvedett 6:1-es vereségért.. "Ez egy egészen más játék lesz, mint az első! Néhány játékosnak az volt az első „EB” mérkőzése, és a srácok nagyon idegesek voltak. A következő két meccsen, Magyarország és Olaszország ellen már belejöttek és jobban is játszottak. A spanyolok elleni vereség pedig, nem töri meg az önbizalmunkat. "

 

RÖVID HÍREK

2010 augusztus 25 szerda

Az MVFC Berettyóújfalu futsalcsapata az elmúlt hétvégén felkészülési tornán vett részt Szlovákiában, ahol az UEFA Futsal Cup cseh reprezentánsa ellen játszott a döntőben. Az eredmény: MVFC Berettyóújfalu - FK Era Pack Chrudim 2:6

2010 augusztus 25 szerda

A Kerék utcai Általános Iskola tornatermében került sor az Újpest és a Vasas edzőmeccsére. A 3x20 perces mérkőzés végeredménye: Újpest-Vasas Fortuna: 3:6

MLSZ - ADATBANK

mlsz_adatbank3

FÉRFI FUTSAL NB I - RÁJÁTSZÁS 2.

2010. május 06. - csütörtök

Üllő FC Cső-Montage-Duna Takarék-ETO
0:5 (0:1)

Döntőbe jutott a Duna Takarék-ETO FC!

C. Aramis-MVFC-Berettyóújfalu
2:5 (1:3)

Harmadik mérkőzésen dől el a továbbjutás!

NŐI FUTSAL NB I - RÁJÁTSZÁS 1.

2010. május 02. - Vasárnap

Univerzum - Tolna-Mözs
16:2 (9:1)

(Bp., Pestszentimrei Sportkastély)


Vesta-CityLine - Miskolci Sz.-Vénusz
5:2 (2:1)

(Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok)

FÉRFI FUTSAL NB I - 2009/2010

Alapszakasz - végeredmény
1. Duna Takarék ETO FC 54
2. MVFC-Berettyóújfalu 51
3. Colorspectrum Aramis 43
4. Üllő FC Cső-Montage 43
5. FTC-Goldball 32
6. Gyöngyösi F & BSK 31
7. Gödöllői-Fortuna 19
8. Rubeola FC Csömör 16
9. Legrand-MetalCom Szentes...... 15
10. Borsod Volán Szabadidőközpont...... 14
11. DTE-Royal FC 5
Tavaszi mérkőzések, tabella!
Őszi mérkőzések, tabella!

FÉRFI NB I I - DÖNTŐ, BRONZMÉRKŐZÉS

DÖNTŐ - 2.
2010. május 03. - hétfő

Újpest FC - Ózd VSE
1:7 (1:3)
A Futsal NB II bajnoka az ÓZD VSE!

BRONZMÉRKŐZÉS - 1.

2010. április 30. - péntek
Colorspectrum Aramis U21-Balatonfüred

ELMARADT!

ÚJDONSÁG A HUMMELTŐL!

60-139-2128_0

www.hummel.hu/

AJÁNLOTT OLDALAK

noifoci_com_logo

www.noifoci.com