Futsal.hu - Magyarország futsal honlapja

Itt a Futsal EB 14 fős magyar kerete!

sajtotajekoztatoKozma Mihály, a magyar futsalválogatott szövetségi kapitánya  a budapesti Thermal Hotel Margitszigetben tartott sajtótájékoztatón kihirdette a 14 fős Eb-keretet.

A sajtókonferencián rajta kívül Esterházy Márton, az MLSZ futsal bizottságának elnöke, Ragadics Ferenc, a testület alelnöke (az UEFA futsal bizottságának tagja), Kasza János, az Eb hazai projektmenedzsere és Madarász János, a csapat kapitánya vett részt, valamint megjelent a játékosok közül Lódi Tamás, Gyurcsányi Zsolt és Balázs Zoltán is.

Már korábban beindult a szelektálás, az eredetileg 20 fős keretből hárman - Harnisch Ákos (Duna Takarék ETO FC Győr), Rábl János (Colorspectrum Aramis) és Szente Tamás (Üllő FC Cső-Montage), aki nemrég Brazíliában még a csapat kapitánya volt (?) - kikerültek, a megmaradt 17 játékosból pedig, végül Pallai Gábor és Fekete Viktor (mindketten MVFC-Berettyóújfalu) valamint Németh Péter (Üllő FC Cső-Montage) maradtak ki.

A válogatott vezetőedzője elmondta, hogy nehéz döntést kellett meghoznia, hiszen mind a 17 játékosa becsülettel végigdolgozta a felkészülést, és azon kiválóan teljesítettek. Végül az ismert három esetben csupán apró nüánszokon múlott, hogy végül is ki lehet Eb-résztvevő és kinek kellett megköszönnie a munkáját.

A linkre kattintva Kozma Mihály és Madarász jános nyilatkozata látható és hallható!

Íme, a magyar futsalválogatott 14 fős kerete

Kapusok

  • Balázs Zoltán (1) - Duna Takarék ETO FC Győr
  • Reveland Zoltán (12) - Üllő FC Cső-Montage

Mezőnyjátékosok

  • Madarász János (11), Lódi Tamás (7), Gyurcsányi Zsolt (13), Dróth Zoltán (14), Peczár Csaba (15), Tóth Szabolcs (2) - mind Duna Takarék ETO FC Győr
  • Trencsényi János (6), Angyalos András (19), Lovas Norbert (8), Nagy Tamás (18) - mind MVFC-Berettyóújfalu
  • Nagy Gábor (5), Sivák Péter (9) - mindketten Colorspectrum Aramis

(A játékosok nevei mögött az Európa-bajnokságon használt mezek számai találhatóak.)

 

RÖVID HÍREK

2010 augusztus 25 szerda

Az MVFC Berettyóújfalu futsalcsapata az elmúlt hétvégén felkészülési tornán vett részt Szlovákiában, ahol az UEFA Futsal Cup cseh reprezentánsa ellen játszott a döntőben. Az eredmény: MVFC Berettyóújfalu - FK Era Pack Chrudim 2:6

2010 augusztus 25 szerda

A Kerék utcai Általános Iskola tornatermében került sor az Újpest és a Vasas edzőmeccsére. A 3x20 perces mérkőzés végeredménye: Újpest-Vasas Fortuna: 3:6

MLSZ - ADATBANK

mlsz_adatbank3

FÉRFI FUTSAL NB I - RÁJÁTSZÁS 2.

2010. május 06. - csütörtök

Üllő FC Cső-Montage-Duna Takarék-ETO
0:5 (0:1)

Döntőbe jutott a Duna Takarék-ETO FC!

C. Aramis-MVFC-Berettyóújfalu
2:5 (1:3)

Harmadik mérkőzésen dől el a továbbjutás!

NŐI FUTSAL NB I - RÁJÁTSZÁS 1.

2010. május 02. - Vasárnap

Univerzum - Tolna-Mözs
16:2 (9:1)

(Bp., Pestszentimrei Sportkastély)


Vesta-CityLine - Miskolci Sz.-Vénusz
5:2 (2:1)

(Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok)

FÉRFI FUTSAL NB I - 2009/2010

Alapszakasz - végeredmény
1. Duna Takarék ETO FC 54
2. MVFC-Berettyóújfalu 51
3. Colorspectrum Aramis 43
4. Üllő FC Cső-Montage 43
5. FTC-Goldball 32
6. Gyöngyösi F & BSK 31
7. Gödöllői-Fortuna 19
8. Rubeola FC Csömör 16
9. Legrand-MetalCom Szentes...... 15
10. Borsod Volán Szabadidőközpont...... 14
11. DTE-Royal FC 5
Tavaszi mérkőzések, tabella!
Őszi mérkőzések, tabella!

FÉRFI NB I I - DÖNTŐ, BRONZMÉRKŐZÉS

DÖNTŐ - 2.
2010. május 03. - hétfő

Újpest FC - Ózd VSE
1:7 (1:3)
A Futsal NB II bajnoka az ÓZD VSE!

BRONZMÉRKŐZÉS - 1.

2010. április 30. - péntek
Colorspectrum Aramis U21-Balatonfüred

ELMARADT!

ÚJDONSÁG A HUMMELTŐL!

60-139-7002_0

www.hummel.hu/

AJÁNLOTT OLDALAK

rio

www.rio-apartment.com/