Futsal.hu - Magyarország futsal honlapja

A tévék is versenyeznek a futsal Eb-ért

magyar_horvat2_091216

Már csak két hét, és kezdődik a hazai rendezésű futsal Európa-bajnokság. A január 19-i magyar-azeri nyitó mérkőzésig a válogatott tagjai mellett a szervezők is feszített program szerint készülnek, sőt az utóbbi csapat feladata csupán egy hónappal a kontinenstorna után ér majd véget. A nagyszabású sporteseménnyel kapcsolatban a csaknem egy éve zajló szervezői munkáról, a háttérről eleddig kevés szó esett.

kasza_janos„Pedig több szempontból is különleges torna következik - kezdte Kasza János, a futsal Európa-bajnokság projektmenedzsere. - Az eddigi nyolccsapatos mezőny helyett - most először - tizenkét válogatottal rendezik az Európa-bajnokságot, am matt meglehetősen szerencsétlen a lebonyolítás. Magyarországon a futsal még nem érett meg arra, hogy naponta csupán egy-egy mérkőzést rendezzenek egy adott helyszínen. A csarnokokat könnyebben megtöltenék a szurkolók, ha egymás után két találkozót is megtekinthetnének, mivel azonban a futsal a profi szekcióhoz tartozik, követnünk kellett az UEFA-előírást."

Újdonság továbbá, hogy ezúttal két helyszínen, Debrecenben és Budapesten lesznek találkozók. Azt már megszoktuk, hogy - akárcsak a rangosabb labdarúgótornákon - a rendezvényszervezők számára a futsal Eb kapcsán is az UEFA instruktorainak utasításai a mérvadóak. A kereskedelmi, a televíziós és a reklámjogok szigorú előírásainak is meg kell felelni, még akkor is, ha a kontinensviadal időpontja - a televíziós műsorrendet figyelembe véve - nem éppen ideális.

„A kétévente sorra kerülő futsal Európa-bajnokságra rendre novemberben kerül sor, ám Michel Platini UEFA-elnök kérésére ezúttal januárra tették át a tornát - folytatta a projektmenedzser. - Az indok az volt, hogy az év elején nincs sok sportesemény, ez a megállapítás azonban annyiban nem állja meg a helyét, hogy Ausztriában hamarosan kezdődik a férfi kézilabda Európa-bajnokság, amelyen hazánk is érdekelt. A futsal Európa-bajnokság közvetítési jogát az Eurosport vásárolta meg, de január közepétől az Afrikai Nemzetek Kupája is szerepel a sportcsatorna programjában, vagyis a nézői adatok is osztódnak."

A műsortervezetet böngészve kiderült, a futsal Európa-bajnokságot - a hazánkban nem országos lefedettségű - Eurosport2 közvetíti, ám a sportág rajongóinak nincs okuk aggodalomra. Információnk szerint egy magyar sportcsatorna is szívesen közvetítene, s bár megkötött szerződés még nincs, az elképzelések szerint a magyar csoportmérkőzések mellett a negyeddöntőt, az elődöntőt és a döntőt is sugároznák. Az előkészületek hajrája a jegyértékesítés terén is elkezdődött, hiszen január 1-jétől hetven óriásplakát és hatvan kisebb, úgymond city light plakát népszerűsíti a kontinenstornát.

Forrás: www.nemzetisport.hu

 

MLSZ - ADATBANK

mlsz_adatbank3

FÉRFI FUTSAL NB I - RÁJÁTSZÁS 2.

2010. május 06. - csütörtök

Üllő FC Cső-Montage-Duna Takarék-ETO
0:5 (0:1)

Döntőbe jutott a Duna Takarék-ETO FC!

C. Aramis-MVFC-Berettyóújfalu
2:5 (1:3)

Harmadik mérkőzésen dől el a továbbjutás!

NŐI FUTSAL NB I - RÁJÁTSZÁS 1.

2010. május 02. - Vasárnap

Univerzum - Tolna-Mözs
16:2 (9:1)

(Bp., Pestszentimrei Sportkastély)


Vesta-CityLine - Miskolci Sz.-Vénusz
5:2 (2:1)

(Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok)

FÉRFI FUTSAL NB I - 2009/2010

Alapszakasz - végeredmény
1. Duna Takarék ETO FC 54
2. MVFC-Berettyóújfalu 51
3. Colorspectrum Aramis 43
4. Üllő FC Cső-Montage 43
5. FTC-Goldball 32
6. Gyöngyösi F & BSK 31
7. Gödöllői-Fortuna 19
8. Rubeola FC Csömör 16
9. Legrand-MetalCom Szentes...... 15
10. Borsod Volán Szabadidőközpont...... 14
11. DTE-Royal FC 5
Tavaszi mérkőzések, tabella!
Őszi mérkőzések, tabella!

FÉRFI NB I I - DÖNTŐ, BRONZMÉRKŐZÉS

DÖNTŐ - 2.
2010. május 03. - hétfő

Újpest FC - Ózd VSE
1:7 (1:3)
A Futsal NB II bajnoka az ÓZD VSE!

BRONZMÉRKŐZÉS - 1.

2010. április 30. - péntek
Colorspectrum Aramis U21-Balatonfüred

ELMARADT!

RÖVID HÍREK

2010 május 01 szombat

A moszkvai torna első mérkőzésén: Magyarország-Ukrajna 2:9 (0:4)

2010 április 26 hétfő

UEFA Futsal Cup - "Final Four" Döntő: Interviú Madrid-SL Benfica 2-3 (1-1,2-2) Bronzmérkőzés: Araz Naxçivan-Luparense Calcio C/5 5-4 (1-2, 2-2, büntetőkkel)

2010 április 24 szombat

UEFA Futsal Cup "Final Four" elődöntő: Araz Naxçivan-Interviú Madrid 2:5 (1:1) SL Benfica-Luparense Calcio C/5 8:4 (3:2)

ÚJDONSÁG A HUMMELTŐL!

60-139-7002_0

www.hummel.hu/

AJÁNLOTT OLDALAK

noifoci_com_logo

www.noifoci.com