Futsal.hu - Magyarország futsal honlapja

Ó év búcsúztatás Mókus módra

dsc_9310

Kiskunmajsán, a Rimini Kávézóban, hangulatos környezetben búcsúztatta az ó évet a Somafone-KHTK női futsal csapata. A lányok nagy örömére csatlakozott hozzájuk két idegenbe szakadt játékos, az Olaszországban tanuló Bagdi Csilla illetve az Angliából hazalátogató Tóth Dóra személyében.

Bezsenyi Zsuzsanna, Anita és barátaik kitettek magukért. Roskadozott az asztal a finom ételektől (szarvaspörkölt, disznótoros, sültes tál, torták) és italoktól (villányi és egri borok, finom pálinkák, üdítőitalok). A vacsora után "Sámson" édesanyjának köszönhetően asztalra kerülő grillás újévi malac sem kerülhette el a sorsát, kés alá került és jóízüen elfogyasztották a Mókusok.

Azt est folyamán felidéződtek a 2009-es esztendő mérkőzéseinek emlékezetes pillanatai és jónéhány fájó vereség, de a jó hangulatot ez sem rontotta el. Nagy volt a fogadkozás, hogy 2010 a Mókusok éve lesz, és jobb eredmények születnek majd. Szabó Nóri csapatkapitány vezetésével móka, játék, kacagás volt egész este. Természetesen "TomeR" jóvoltából ez alkalommal is sok-sok fényképpel gazdagodott a csapat archívuma.

dsc_9271 dsc_9251 dsc_9498

BUÉK FUTSAL! HAJRÁ MÓKUSOK!

(Osztopáni Mihály)

A többi fotó ide kattintva tekinthető meg!