
A csapatok bevonulását követően, előbb a Mókusok két születésnaposát köszöntötték a játékostársak, majd a közelgő Nőnap alkalmából mindkét együttes tagjai egy-egy szál rózsát vehettek át a házigazdák edzőjétől.
Női futsal NB I. 15. forduló - 2010. március 6. (szombat)
Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnok
Somafone-KHTK - Szegedi AK Boszorkányok
3:10 (1:3)
A mérkőzés kissé álmosan kezdődött. Voltak ugyan helyzetek mindkét oldalon, de egyik csapat sem tudott kibontakozni igazán. A félidő lefújásakor az ellenfél hibáit jobban kihasználó szegediek vezettek 3:1 arányban.
A szünet után a Boszorkányok játéka felélénkült, magukhoz ragadták az irányítást és egyre nagyobb előnyre tettek szert a továbbra is sokat hibázó, erőtlenül játszó Mókusokkal szemben. 6:1-es szegedi vezetésnél rövid időre úgy tűnt, hogy a hazai lányok is erőre kapnak. Előbb Suhajda Eszter, majd nem sokkal később Szabó Nóra talált be Horváth Melinda kapujába, és szépített 6:3-ra, de ezúttal csak ennyire futotta a félegyháziak lendületéből. A Szegedi AK végül nagy különbséggel nyert és gyűjtötte be a 3 pontot. Gratulálunk!

Osztopáni Mihály (Somafone-KHTK): - "Időt kérek! Hiába a háttérmunka, a sok figyelmesség, ha a pályán nincs összhang, fegyelem, és sokszor kihagy a figyelem. Most talán...? Á, mégsem…..! Szív, futás és akarat nélkül nincs eredmény. Időt kérek...!"
Következő hétvégén a Somafone-KHTK szabadnapos, így lesz szusszanásnyi ideje Osztopáni Mihálynak lelket önteni a Mókusokba és összerázni a csapatot a március 21-i Tolna elleni bajnoki mérkőzésre.
(TomeR)
| < Előző | Következő > |
|---|
