Futsal.hu - Magyarország futsal közösségének honlapja

Beharangozó - Az NB I-ben és az NB II-ben is folytatódik a bajnokság

in_fo1Igaz, hogy már vége az Európa-bajnokság küzdelmeinek, és még minden bizonnyal várható reagálás a válogatott csapat szereplésével kapcsolatban, de ettől még a mi kis futsal életünk nem áll meg. Ma este elkezdődnek a tavaszi szezon küzdelmei, úgy az NB I-ben, mint az NB II-ben.

Az NB I. első tavaszi mérkőzését Gödöllőn játsszák, ahol a 9. helyen álló hazai csapat - Gödöllői-Fortuna - az előtte egy ponttal elhelyezkedő újonccsapattal, az őszi szezon elején igen jól rajtoló Borsod Volán Szabadidőközpont együttesével mérkőzik. A vendégek egy kapust - Simon Lászlót -  igazolták le - Tomorlakról, valamint a mezőnyjátékosok létszáma is gyarapodott egy fővel, mert Kovács Péter, a Mezőkövesd játékosa is Miskolcra igazolt. A vezetőedzői poszton is változás történt, méghozzá ma délelőtt dőlt el véglegesen, hogy, a sokszoros válogatott játékos, Vígh Ferenc, mint játékosedző váltja a kispadon Pataki Gábort.

A hazaiaknál is edzőváltozás történt, Kis János helyett, aki a Ferencváros futsalcsapatához szerződött, Tóth Keve ül majd a kispadon.
Mindkét csapatnak létkérdés a három pont, hiszen mindketten a tabella alsó felében helyezkednek el, ezért, de főleg az őszi miskolci vereség miatt is sistergős kis mérkőzésre számítunk (Ősszel 9:2-re nyert a Borsod Volán Szabadidőközpont - szerk.).


Az NB II. Pest csoportjában a 3-4-5-6. helyen tanyázó csapatok között is izgalmas mérkőzésekre van kilátás, ugyanis pénteken este Kartalon és Monoron is "beindul" a szezon.

A téli átigazolási időszakot alaposan kihasználó Újpest FC látogat Kartalra, míg Monoron a Gödöllői-Fortuna U21-es korosztályú csapata vendégeskedik. Mindkét mérkőzésre érdemes kilátogatni, mert, mint az Európa-bajnokságon is bebizonyosodott, egy futsal mérkőzésen van bőven izgalom, változatosság, egy szóval látnivaló.