Futsal.hu - Magyarország futsal honlapja

Strandfoci » Hírek vegyesen » Strandfoci


Strandfoci - IV. lett a magyar válogatott...

Fárasztó napja volt strandfoci-válogatottunknak, hiszen a csapat tagjai hajnalban keltek, és reggel negyed hétkor indultak el a szlovák főváros irányába, hogy részt vegyenek a Danubia-kupán.


strandfoci_pozsonyA négycsapatos torna elődöntőjében előbb a házigazdák együttese csapott össze az osztrákokkal, és a fordulatos, izgalmas találkozót a Sógorok nyerték 4-3-ra.


Ezt követően léptek homokra a mieink a favorit svájciak ellen, akiknél ugyan voltak hiányzók, de sok fiatal tehetség mellett több rutinos klasszist is magukkal hoztak.


Az első gólt a helvétek szerezték, ám utána a mieink fordítottak Weisz és Ujfalusi révén, és a záró felvonás előtt vezettek 2-1-re. Az utolsó harmadban azonban az ellenfél felőrölte Kovács Kálmán tanítványait, és 4-2-re győzött.


Délután tehát a bronzmérkőzésen voltunk érdekeltek a szlovákok ellen, és talán túlságosan sokáig elmélkedtünk a svájciak elleni nagy csatán, mert a vendéglátók villámgyorsan elhúztak 4-0-ra. Két harmad után 6-3 volt az állás oda, végül sikerült kicsit szorosabbá tenni a meccset, de 8-6-ra így is alulmaradt nemzeti csapatunk, így a negyedik helyen zárt.


"Svájc ellen sokáig kellemes meglepetést okozott a csapat, ott reális esélyünk volt a győzelemre egy nálunk jobb riválissal szemben. Végül mégis kikaptunk, és ez nagyon megfogta a fiúkat, akiknek amúgy is fárasztó napjuk volt a hajnali kelés és a többórás utazás miatt. Ezt kihasználva a szlovákok megléptek tőlünk, és hiába próbáltunk meg felzárkózni, már nem tudtuk utolérni őket. Összességében nagy meglepetés nem ért, hiszen azzal tisztában voltam, hogy vékony a keretünk, ráadásul augusztus eleje óta ezek a játékosok nem is láttak homokot. Svájc jelenleg minden körülmények között jobb nálunk, a másik két csapat viszont akkor nem, ha mi is edzésben vagyunk. Ahhoz, hogy jövőre helyt tudjunk állni, és lépést tudjunk tartani a legjobbakkal, több edzéslehetőségre lesz szükségünk, a körülményeken tehát mindenképpen javítani kell" - értékelte a látottakat Kovács Kálmán szövetségi edző, aki a magyar együttesből csak Weisz Tamás teljesítményét emelte ki.


I. Danubia-kupa, Pozsony


A magyar csapat kerete:
Szűcs László, Kovács Krisztián - Besenyei Ferenc, Fekete Viktor, Forgács Dániel, Ivitz Zoltán, Horváth Ferenc, Biczi Gábor, Weisz Tamás, Tóth Tibor, Vincze Ottó, Hajlinger Balázs


Elődöntő: Svájc-Magyarország 4-2 (1-0, 0-2, 3-0)
A magyarok gólszerzői: Weisz, Ujfalusi
Ausztria-Szlovákia 4-3


A 3. helyért: Szlovákia-Magyarország 8-6 (4-1, 2-2, 2-3)
A magyarok gólszerzői: Besenyei 2, Fekete V. 2, Weisz, Horváth F.


Döntő: Svájc-Ausztria 9-3


A végeredmény:
1. Svájc
2. Ausztria
3. Szlovákia
4. Magyarország

 

Forrás: www.strandfoci.hu