Futsal.hu - Magyarország futsal honlapja

NB II Nők » Bajnoki hírek » Kupa - Nők


"A döntő is lehetne..." - Kupabeharangozó - nők

venusz-vestaMásodik fordulójához érkezett a női Magyar Kupa a futsalosoknál. Már itt egy döntőnek beillő mérkőzéssel találkozhatunk, hiszen a tavalyi második helyezett a tavalyi harmadik helyezettet látja vendégül.

A Vesta és a Miskolc már találkozott a bajnokságban, ahol a Miskolci-Szabadidőközpont Vénusz hazai pályán szenvedett 3-1-es vereséget a jelenlegi listavezetőktől.

Ha a korábbi eredményekre pillantunk, akkor látható, hogy az NB1-es mezőny legjobb illetve egyik legrosszabb formájában lévő csapata találkozik egymással. A Vesta eddigi mérkőzéseiből mindössze 2 pontot vesztett el az Univerzum ellenében, míg a miskolciak az utolsó 3 bajnoki mérkőzésükből mindössze 1 pontot szereztek. A vendégcsapat vezetője szerint teljesen szétesett csapata, és a lányok összeszedése kizárólag a szünetben lehetséges, ahol néhány új, fiatal játékos is felkerülhet a felnőtt csapatba.

Papírforma szerint mindenképpen a Vestának kellene továbbjutnia. De mivel a továbbjutás mindössze 1 mérkőzésen dől el, így bárki tovább mehet, aki éppen jobb vagy szerencsésebb napot fog ki.

A pálya tele lesz válogatottakkal, illetve válogatott kerettagokkal is, emiatt többen is úgy vélekednek erről az összecsapásról, hogy „ez egy előrehozott döntő".

A női futsal világ két legnevesebb edzője: Várhidi Péter és Sárréti Géza immár harmadszor találkozik a különböző mérkőzéseken. Eddigi párharcukat Várhidi úr vezeti 2 győzelemmel.

Érdekesség, hogy a mérkőzésre nem a Vesta hazai pályáján kerül sor, hanem Székesfehérvár ad otthont a mérkőzésnek, amelyet szombaton 12:30-tól játszanak.

Sárréti Géza

sarreti_geza_kicsi_1

(Miskolci-Szabadidőközpont Vénusz)

- "A sorsolás lehetett volna szerencsésebb is számunkra, de mindig az előttünk álló feladatra kell készülnünk. A Vesta most jobb nálunk. Minden tartalékunkat mozgósítanunk kell, hogy fel tudjuk venni a versenyt velük. A téli felkészülési időszakban komoly munka vár ránk, hogy egy más, megújult Vénusz vághasson neki a tavaszi szezonnak."

Média-csoport (Kozák Attila)


FTC - Tolna-Mözs - 2009. 12. 12. - szombat - Üllő, Városi Sportcsarnok - 12: 00 óra

Üllőn rendezi az FTC a Tolna-Mözs (Női Futsal NB I jelenlegi 2. helyezettje) elleni mérkőzését. A Fradi megnyerte az NB II "A" csoportjának alapszakaszát, és nem titkolt céljuk az NB I-be kerülés. Erőfelmérő főpróba lehet ez a találkozó a jövő évi NB I-es megmérettetés előtt.

Univerzum - Somafone KHTK - 2009.12.12. - szombat - Csömör, Csömöri Sportcsarnok - 17:30 óra

A találkozó egyértelmű esélyese az Univerzum, míg a Somafone-KHTK lehetőségei: tanulni a jobbiktól, gyakorolni az edzésen tanultakat - erősebb ellenfél ellen, valamint, mint eddig is, a becsületes és sportszerű helytállás.

ELTE SE - Skorpió-1DFC Group - 2009.12.13. - vasárnap - Budapest, BEAC Sportcsarnok - 14:00 őra

Vasárnap a Bogdánfy utcai ELTE sporttelepen, ismertebb nevén BEAC pálya (Budapest, XI., Bogdánfy Ödön u. 10/b.) látja vendégül az ELTE SE a Skorpió Salgótarján csapatát. A vendéglátók második helyen végeztek a másodosztály alapszakaszában az FTC mögött, míg a salgótarjáni Skorpió egy ponttal végzett a Női Futsal NB I utolsó helyén. Kiegyensúlyozott erők küzdelmének látszik az összecsapás, némi vendégeséllyel!