A szív diadala! Budafokon is nyertek a gödöllői fiatalok! Nem mindennapi bravúrt hajtott végre az a nyolc gödöllői fiatal, akik a hétfő esti U21-es bajnokság döntőjének első mérkőzésén lehetőséghez jutottak. Legyőzték - hazai...
Befejeződtek a küzdelmek az U21-es bajnokságban is. A gödöllői fiataloknak - hazai pályán - nem sikerült megvédeniük a tavaly megszerzett bajnoki címet, míg az Üllő FC -Cső-Montage csapata idegenbeli jó játékával múlta felül az...
Igaz, hogy az U21-es bajnokságban egy újabb "frontot" nyitottak az "Aramis-Berettyó" párviadalban a fiatalok (a felnőttek április 14-én Gyöngyösön a Futsal Magyar Kupa döntőjében "ütköznek" meg egymással), de most valamelyik csapat...
Hétfőn - Szentpétervárott - megkezdődött az első U21-es Futsal Európa Bajnokság. Két nap után a B csoportban már el is dőlt a továbbjutás, Spanyolország, és Ukrajna csapatai biztosították helyüket a legjobb négy közé. Nekik a...
Idei utolsó mérkőzésére készül az U21-es korosztályú futsalválogatott.
A decemberben sorra kerülő EB döntőre készülő holland válogatottnak lesz "edzőpartnere" a magyar utánpótláscsapat.
Az üllői sportcsarnokban - szombaton 12: 00 órai kezdettel -, nívós játékvezetés mellett lejátszották az U21-es bajnokság 3. helyéért az első mérkőzést. Habár már a 9. percben 2:0-ra vezettek a hazaiak, a végén mégis a...
A Versenybizottság az I. osztályú, U21-es korosztályú futsal csapatokat négy csoportba osztotta. A legtöbbet - talán - a gödöllői csapat fog utazni, a legkevesebbet, pedig - úgy néz ki, hogy a "D" csoport csapatai.
Nagy gólkülönbségű győzelemmel vette a rajtot a Colorspectrum Aramis U21-es csapata a junior bajnokság elődöntőjének első mérkőzésén a hét mezőnyjátékossal nevező MVFC Berettyóújfalu ellen. A jobb játékosállománnyal és...
Európa legjobb U21-es futsalválogatottja: Oroszország! Egy izgalmakban bővelkedő mérkőzés hosszabbításában a hazaiak csapatkapitánya - Dmitri Prudnikov - a dobogó legmagasabb fokára "lőtte" csapatát.
A Szentpétervárott december 8-án kezdődő, első alkalommal kiírt U21-es Európa bajnokság egyik prominens képviselője - Hollandia - ellen két előkészületi mérkőzést játszik a hasonló korú magyar futsalválogatott. A...
Az U21-es futsal-válogatottnak, melynek Frank Tamás az edzője, két edzőmérkőzése lesz Románia hasonló korú válogatottja ellen. Az első mérkőzésre 2008. október 8-án 18 órakor Makón, míg a "visszavágóra" október 9-én - 16...
A rájátszásban, a Ferencváros elleni második mérkőzésén, amikor Péter lejött a pályáról és elfagyasztatta a fájó jobb térdét, még senki nem gondolta, hogy ilyen komoly a baj! Azóta már megműtötték, és a kórházi ágyról...
Mától csütörtökig rendezik Győrben (Magvassy Sportcsarnok) a futsal bajnokcsapatok számára kiírt UEFA Futsal Cup "F" csoportjának mérkőzéseit. A magyar bajnok (Rába ETO FC Győr) svájci (MNK Croatia 97 Appenzell), andorrai (FC...
Mind a négy csoportban befejeződtek az "ELIT-KÖR" küzdelmei. A közelgő Európa Bajnokságon a magyar férfi futsal válogatott ellenfeleként résztvevő Azerbajdzsán bajnoka, a válogatott magját adó Araz Naxcivan - az "azeri-brazilokkal"...
Még két nap, és útjára indul a futsallabda az UEFA Futsal Cup 4. selejtezőcsoportjában. Hazánkat a tavalyi bajnok, és szuperkupagyőztes MVFC Berettyóújfalu képviseli.
Kedden délután elkészítették az UEFA Futsal Cup Elit-körének csoportbeosztását. A csoportmérkőzések időpontjai: 2009. november 14-22. A Fő-kör küzdelmeiből továbbjutó 12 csapat mellé csatlakozott a négy kiemelt (ElPozo Murcia,...
Az UEFA Futsal Cup Fő csoportkörének 1. csoportbeli mérkőzéseiről Kis Jánosnak a véleményét kérdeztük meg, aki már több írásával „észrevetette" magát weblapunkon. A magyar futsal-élet egyik kiemelkedő személyisége, mint...
A moldáv bajnok legyőzésével történelmének első UEFA Futsal Cup-os győzelmét szerezte meg az MVFC Berettyóújfalu tegnap este a debreceni Főnix Csarnokban. Informátorunkra hagyatkozunk, amikor azt írjuk, hogy megérdemelt győzelmet...
A jekatyerinburgi Sportok Palotájában (Palace of Sport) rendezett döntőn harmadik alkalommal nyerte meg az UEFA Futsal Cup-ot a spanyol Inter Movistar a vendéglátó - orosz - MFK Viz-Sinara Jekatyerinburg ellenében. A kupa nyolc éves...
Elkezdődtek a 2008/2009-es UEFA Futsal Cup Elit Körének csoportküzdelmei. Hazánkat a tavalyi román bajnok - Székelyudvarhelyi Sportklub - néhány magyar légiósa, valamint Török Károly és Kovács Gábor játékvezetők képviselik. ...
A lázas előkészületek után egy újabb nagy napja kezdődik el az MVFC Berettyóújfalu csapatának. Csütörtök este - 18 órai kezdettel - a debreceni Főnix Csarnokban útjára indul a labda az UEFA Futsal Cup 2009/2010-es...
Nyonban elkészítették az UEFA Futsal Cup legjobb 16 csapatának sorsolását. A sorsoláson négy csoportba osztották az Elit-kör résztvevőit. A Rába ETO-t először a "B" csoportba sorsolták, de mivel az előző selejtezőbeli ellenfele, a...
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége a futsal válogatott csúfos Európa-bajnoki leszereplésétől egy kicsit megzavarodhatott, mert a 21/2010. számú határozatában szabad utat engedett egy olyan előterjesztésnek, amelyet a magyar...
November 7-én a Mókusok Alsónémediben, a Ferencvárosnál vendégeskedtek. A mérkőzésre Osztopáni Mihály edző új mezzel lepte meg a lányokat, melynek elejére felkerült a csapat Mókusfejes címere.
Egy új weblap - sportstuff.hu - jelent meg a "lehetőségek palettáján", amelyben "Labdarúgás" címszó alatt olvashatunk a futsalról is. Ezt a Fehér Zsolttal, az FTC futsalcsapatának edzőjével készített interjút is onnan vettük át,...
Ismét egy lehetőség! Most a Női NB II-es nagypályás bajnokság egyik csapatának szakosztályvezetője küldte el felajánlását., reagálva Simonyi András olvasói nyílt levelére. Ennyi poztív hozzáállás láttán most már úgy...
Bita László, a Ferencváros futsal csapatának 20 éves játékosa a hétvégén, a Zala megyei II. osztályú Kehidakustyán - Angol Focisuli Práterdomb mérkőzésén (utóbbi csapatban szerepel), külső és belső bokaszalag-szakadást...
Negyedik idegenbeli meccsén is pont nélkül maradt az Admiral-Haladás VSE: Czeglédiék ezúttal Debrecenben maradtak alul (4:1).
„Egyszer végre jól kezdhetnénk idegenben!” - fogalmazott a meccs előtt Pálmay Tamás, a zöld-fehérek...
Érdekes, és egyben nem mindennapi hírt olvashatunk a Rubeola FC Csömör honlapján. Hamarosan megjelenik egy szakkönyv a kispályás fociról - nemzetközi nevén a futsalról - melynek címe: Edzőképzés. Régóta vártunk már erre a...
Újabb történelmi meccsre készülünk! Ma 1. Magyar Kupa meccsét játsza a csapat, mindjárt nagynevű ellenfél ellen.
Csütörtökön, 20:30 órától a Rozsnyai úti Láng Sportcsarnokban Magyar Kupa mérkőzést játszik az Újpest Futsal...
Jávor Istvánnal és Fehér Zsolttal beszélgettem az Újpest FC - FTC 6x6 TAXI derbi kapcsán.
Először a hazai csapat edzőjét Jávor Istvánt kérdeztem
Már csak pár nap van hátra, módosult-e valamiben a felkészülésetek a derbi...
November 29-én ismét legendás összecsapásnak lehetnek szemtanúi az Újpest Futsal Club és az FTC Futsal rajongói.
Alapos előkészületek után, november 29-én, hétfőn 19:30-kor a Pestszentimrei Sportkastélyban kerül megrendezésre az...
Parázs meccsen a lila-fehérek örülhettek a három pontnak.
A csapatok szimpatizánsainak nem sikerült teljesen megtölteni a Vasas Csarnokot, de a hangulat kitűnő volt, főleg a kisszámú, de annál hangosabb újpesti ultráknak...
Az előző évekhez hasonlóan ismét elstartol az Női NB1-es Futsal bajnoság, amely 7 csapat részvételével indul. A 4. évét kezdi a Miskolci-Szabadidőközpont Vénusz csapata is, akik eddig figyelemmel követték a csapat szerepléseit,...
2011 utolsó bajnoki találkozójára készült Szombathely, azonban a rutinos játékosokkal felvértezett Üllő FC Cső-Montage pontot rabolt az Aréna Savaria-ból.
Ismét szépen gyülekeztek a szurkolók a szombathelyi arénába: mintegy 800...
Vasárnap délelőtt játszották az NB. I.-es női futsal bajnokság 17. fordulóját, ahol a bajnokesélyes Univerzum látta vendégül a csömöri sportpályán a Miskolci - Szabadidőközpont Vénusz csapatát. A meccsen a hazaiak 4-1-re...
Vasárnap folytatódik az Női Futsal NBII-es bajnokság. A vénuszos lányoknak ezek lesznek az utolsó meccsek az őszi szezonban, mert az utolsó azaz ötödik, Salgótarjánban megrendezésre kerülő fordulón ők lesznek a pihenők. Azonban a...
A Pest megyei Labdarúgó Szövetségnél 2003-ban játékvezetői vizsgát tett Perepatics Lilla hatalmas utat tett meg, míg alig két éve bekerült a futsal elit játékvezetőinek nemzetközi körébe. A FIFA-jelvény birtokosaként feladta...
A Ferencváros az első magyar klub, amely nagypályás felnőtt és utánpótlás férfi csapatai mellett női labdarúgó és futsal együtteseket is versenyeztet. Erről ma kötött együttműködési megállapodást Berki Krisztián, az FTC...