A www.samsunsport.hu portálon olvashattunk egy cikket Futsal, egy újabb elátkozott sportág címmel, amely a magyar futsalválogatott csúfos leszerepelésének az okairól ír, szerintünk - nem megbántva a cikk íróját – nem eléggé megalapozott szakmaisággal.
Az idézet: „A rég várt áttöréshez talán csak annyi kellett volna, hogy válogatottunk ne veszítse el a csehek elleni kulcsfontosságú mérkőzést 4-0-ás vezetésről, 15 perc alatt. Ezt a minimális elvárást nem sikerült teljesíteni, mert kiderült, hogy van egy sötét folt a csapat taktikai felkészültségében, a játékosoknak elfelejtették megtanítani (vagy azok képtelenek voltak elsajátítani a tanítást), hogy mi a teendő, ha az ellenfél "vészkapussal" játszva létszámfölényben támad. Gyakran használt alaptaktikáról van szó, minden csapat repertoárjában megtalálható, ellene megfelelő védekezést kitalálni kötelező egy magára valamit is adó csapatnak.”Nos, egy csapat, de főleg egy ország válogatottja, amelybe mindenhol a legjobbakat válogatják be, azt a taktikát játssza, amivel a pályára küldik. Bár hosszan és sokat írt a futsalról a www.samsungsport.hu munkatársa, de szakmailag a leírtak nem megalapozottak, mert, hogy csak maradjunk az említett példánál, nem a létszámfölényes helyzet kivédekezése a legjobb ellenszer, hanem az 5-4 elleni helyzetből kapott gól, vagy a „kivédekezés” utáni visszatámadás, azaz az 5-4 elleni játék alkalmazása.
De tovább megyek! Hogy egyáltalán ne alakuljon ki ez a szituáció, azaz az ellenfél ne tudjon bevetni "mezőnyjátékosban-létszámfölényes-helyzetet" (5-4), taktikai lehetőség még - továbbra is ennél a példánál maradva -, hogy 4:0 után mi megyünk öten a 4+1 ellenfél ellen, ami újabb gólszerzési lehetőséget kínál. Ha azonban nem sikerülne gólt szerezni, akkor is hasznos lehet ez a taktikai húzás, mert drága másodperceket, perceket lehet elrabolni az ellenfél támadóidejéből a labda „körbejáratásával”.
Tovább megyek! Mindkét csapat öt mezőnyjátékossal, azaz úgynevezett „vészkapussal” játszik! (5-4 az 5-4 ellen) Ez már egy kicsit kockázatosabb „vállalkozás”, de a cél érdekében, amennyiben úgy érezzük, hogy egyénileg és mentálisan is jobb a csapatunk, mint az ellenfél, alkalmazható.
Hát, így egy szuszra, talán ennyi is elég lesz ahhoz, hogy érzékeljük: nem is olyan egyszerű játék a futsal, és gondolom, hogy a www.samsungsport.hu cikkírója sem jelentené már ki ezek után, hogy „van egy sötét folt a csapat taktikai felkészültségében, a játékosoknak elfelejtették megtanítani (vagy azok képtelenek voltak elsajátítani a tanítást)”.
Ez annál sokkal összetettebb kérdés, a csehek elleni 6:5-re elvesztett sorsdöntő mérkőzésünk miatt pedig, azoknak, akik a futsalt szeretik, művelik - örök tanulság.
(futsal.hu)
| Következő > |
|---|






