FUTSAL.HU

Hazai és nemzetközi futsaltörténet

Tartalomjegyzék

Rövid hazai futsal történet
Külföldi helyzetkép
Történeti áttekintés a futsal kialakulásáról
A magyar kispályás labdarúgás története
A futsal jellegű kispályás labdarúgás kialakulása
A minifutball Magyarországon

Rövid hazai futsal történet

"A sport lélek nélkül semmi! És a lélek is az, sport nélkül." / Mészöly Miklós író

A kispályás labdarúgás hazánkban, a 60-as években indult. A nagypályáról visszavonult öreg fiuk és az amatőröket nagy számban bekapcsoló szakszervezeti örömfoci ötvözeteként. Hamar népszerű lett, bár többnyire nem lépte át a városi szerveződés határait. A csapatok nagy száma ellenére meglehetősen elszigetelten, tájegységenként vagy városonként eltérő szabályok szerint játszottak, és játszanak ma is. Szerveződés hiányában pontos számadataink nincsenek róluk. Becslések szerint azonban ezt az 5+1-es szisztémát több mint 55.000-en játsszák hazánkban. Mivel néhány kupától eltekintve a csapatok sem feljutni egy magasabb minőségbe, sem a nemzetközi szintérre kijutni nem tudnak így, az ilyen jellegű kispályás foci a tömegsport kategóriába szorult. Változást jelentett a FIFA és az UEFA állásfoglalása, amely felismerte a játék világszerte növekvő népszerűségét. Egységes szabályokat vezetett be, elindította az Európa- és Világbajnokságokat. Több ország különösen a nagypályán is vezető szerepet játszók éltek a lehetőséggel és komoly anyagi, szakmai befektetéssel azonnal az élvonalba kerültek.

Megszületett a FUTSAL, a futball és a sala, vagyis terem szavak összetételéből, a 4+1-es teremlabdarúgás. A négy -négy elleni játék a nagypályás labdarúgás egyik alapformája, így hamar befogadták a nemzeti szövetségek.

Magyarország is időben eszmélt, és Komora Imre vezetésével kialakította válogatottját, de ennél tovább sokáig nem lépett. A játékosok kiválasztása főleg a nagypályás, válogatott szintű játékosokból történt, olyan nevekkel találkozhattunk ebben a csapatban, mint Kovács Kálmán, Bognár György vagy Borostyán Mihály. Az első, kísérletinek számító világkupát 1986-ban, amelyet Szepesi György segítségével sikerült Budapestre hozni, meg is nyerték. Ez tulajdonképpen a sportág bemutatkozása volt a FIFA szervezésében a nemzetközi szintéren. De ez a társaság csak erre az egy alkalomra állt össze, utána évekig nem történt semmi. Az 1989-es hollandiai VB-re amely az első hivatalos világbajnokság volt, ismét egy neves szakember készítette fel a csapatot. Gellei Imre válogatottja még mindig a nagypályásokra támaszkodva 5. helyezést ért el, és külön érdekesség, hogy ekkor még 3:2 arányban legyőztük Brazíliát is. A mester elárulta nekem, hogy még mindig féltve őrzi ennek a mérkőzésnek a videó felvételét. A sportág egyre csak fejlődött, mi azonban egy helyben álltunk, hiszen a mi válogatottunkat csak nagypályások alkották, akik csak egy-egy alkalomra álltak össze. A következő kispályás szövetségi kapitány Both József volt, aki még mindig a nagypályásokra épített, de itt-ott már helyet kaptak az együttesben speciálisan teremfocit játszó játékosok is. Nem sikerült kijutnia az együttesnek a Hong Kongban megrendezett világbajnokságra. Világosan megmutatkozott, hogy sok gyakorlással és csak speciálisan teremben játszókkal érhetünk csak el eredményt, ugyanis a profikat nem engedik el akármikor. Nem tudnak folyamatosan rendelkezésre állni. Viszont sportágunknak sem országos szintű bajnoksága, sem utánpótlás nevelése nem volt, ahonnan meríteni lehetett volna. Sürgősen lépni kellett. 1993-ban Ritter Imre kapta a megbízatást, hogy kifejezetten kispályán játszókból állítsa össze csapatát, amely az akkori Budapest bajnokságból verbuválódott. A fejlődés jó irányba indult, hiszen folyamatosan játszó, tanuló és ez által fejlődő emberekből összegyúrt csapata, szép eredményeket ért el. Két év sikereit sajnos a torinói VB selejtezőn nem tudták megismételni, és ha csak egy hajszálon múlott is de nem tudtunk tovább lépni. Bebizonyosodott azonban, hogy ez a helyes irány, de ki kell terjeszteni a játékot vidékre is, a nagyobb válogatási lehetőség miatt.

1996-ban végre elindult az országos szintű bajnoki rendszer a FIFA által elismert szabályok szerint. Ma már ez kiválóan működik. Első és másod osztályban, őszi-tavaszi rendszerben versenyeznek egymással a csapatok. A téli időszakban foci nélkül maradt nézők hamar megismerték és megszerették ezt a játékot. Vidéki nagyvárosainkban már valóságos fellegvárak alakultak ki. Még ebben az évben Sári Géza kapta a feladatot, hogy fiatalítson, és lehetőleg minél több vidéki játékost is beépítsen az együttesbe. A játék alapjainak megtanítása rendszeres edzések nélkül lehetetlen, olyan játékos pedig elég kevés volt, aki csak kispályázott. Meg kellett küzdeni a sportágunk hazai elismertetéséért is. Új feladatok és kihívások következtek a heti rendszerességgel bevezetett válogatott keretedzésekkel. Ezt azonban már 1997 őszétől Mucha József irányította. A nemzetközi szabályok megváltoztatása következtében még dinamikusabbá, és látványosabbá vált a játék. Engedték a test- test elleni harcot, és bizonyos körülmények között a hátulról történő szerelést is. A játék előnyére változott, sokkal férfiasabb és dinamikusabb lett. Ám ez azt is jelentette, hogy teljesen más típusú játékosokra és taktikai elemek használatára lett szükség. Egyszerre kellett fiatalítani, és újat tanítani. A kezdeti sikertelenségek után azonban ismét szép eredményekkel büszkélkedhet a gárda. Időközben már a fél kontinensen profi keretek között zajló játékkal rendkívül nehezen lehetett lépést tartani, és az Európa bajnoki selejtezőkön ismét csak egy hajszállal, de elbuktunk. 2001. évtől Szabó András irányította válogatottunkat, akinek elődeihez hasonlóan több szempontból is igen nehéz volt a feladata. Csakúgy, mint nekem, aki 2003. januárjában kaptam ezt a megtisztelő felkérést. A legfőbb gond, hogy kevés csapatnál folyik hazánkban komoly szakmai munka, így még mindig a válogatottnak kell ebben is elől járnia. Pedig ennek pontosan fordítva kellene lenni. Egy viszonylag kész csapatba nehezen tudnak beilleszkedni a fiatal tehetségek, ha nem ismerik a játék alapjait. Lemaradásukat a klubokban kellene behozni, vagy egy utánpótlás csapatot létrehozni. Másrészt pedig még mindig nincs annyi pénz a sportágunkban, hogy a profizmus útjára lépjen. Még mindig elég kevesen játsszák ezt a játékot országszerte, és sajnos a legtöbben párhuzamosan teszik mindezt a nagypályával.

Válogatottunk számára a kiválasztás azonban mindössze ebből a pár száz labdarúgóból történhet. Nincsenek tehát kiszélesítve a játék alapjai. Ez jelentős hátrányt jelent számunkra még a környező országokhoz képest is. A csehek például 30. 000, vagy a labdarúgó múlttal nem igen büszkélkedhető finneknek is 8.000 igazolt teremlabdarúgóból lehet válogatniuk. Szinte hihetetlen de Japánban közel öt millióan űzik ezt a játékot. Nem csoda tehát, hogy mára már szóba került sportágunk olimpiai versenyszámmá nyilvánítása. A Torinói Téli Olimpián talán már be is mutatkozhatunk.

Azok az amatőr játékosok, akik most képviselik országunkat, kiváló sportemberi hozzáállásuknak és magyaros kreativitásuknak köszönhetően hazánkat az európai ranglistán a 8-12. hely között tarják. A csak néhány éves sportágunk nincs lemaradva a világ és európai élmezőnytől. Bajnokságunk színvonala szemmel láthatóan növekszik és a média is, felfedezte játékunkat.

Vannak tehát értékeink, lehetőségeink. Azért, hogy le ne csússzunk erről a ma még előkelő helyről, azonnal ki kell szélesíteni a játék alapjait. Meg kell teremteni a kispályás edzőképzést, beillesztve az UEFA tanfolyamainak sorába. Ez az írás ehhez szeretne segítséget nyújtani, valamint támaszt vagy megerősítést azok részére, akik ezt a csodálatos játékot űzik vagy irányítják. Leginkább azokhoz szeretne szólni, akik most akarnak megismerkedni vele, hogy gyermekeknek fiataloknak oktathassák. Kezdőknek és haladóknak de reményeim szerint mindenkinek, aki szívesen fogadja.

A felállítási formákon kívül megismerhetik az alapvető támadási és védekezési formációkat. Pontrúgásokat és létszámfölényes helyzeteket. Az ezekhez szükséges edzésgyakorlatokat és taktikai elemeket, valamint jó tanácsokat kaphatnak a kezdő edzők arra, hogy különböző helyzetekben mit ajánlatos tenniük. Hogyan kell felépíteniük az edzésüket, és milyen szabályokat kell követniük a munkájuk során. Megtanulhatják a statisztikai adatok értékelését és azok felhasználását. Pontos szabályismertetést adok közre azok számára, akik ezen írás hatására vagy segítségével kezdenék el a játékot. Érdekességeket, jellemző játékstílusokat más országok nemzeti csapataitól. Biztosra veszem, hogy sokan hozzá tudnák tenni tapasztalataikat, eddig megszerzett tudásukat, és ki tudnák egészíteni ezt az írást. Ám azoknak, akik az elkövetkezendő időszakban akarják elkezdeni ezt a játékot biztos, erős támaszt szeretne nyújtani.

Szinte minden kisiskolában van pálya, és a srácok még most is imádják a focit. A játékot, amely még mindig a legnépszerűbb. Ha testnevelő tanáraik segítségével támpontot kaphatnának hozzá, és az általános labdarúgás képzésén túl ezeket a speciális kispályás elemeket is elsajátíthatnák a nebulók, sportágunknak óriási fejlődési lehetőséget jelenthetne.

Az elitnevelés és a tömegnevelés egymástól el nem választható szerves egység kell legyen. Csak akkor érhetünk el igazán hosszú távú értékes eredményt, ha megvan a kettő egyensúlya.

Külföldi helyzetkép

"Csak a butát rettenti, ami még új,
Külföld termése volt a rózsa is
A művelés belföldivé tevé." / Kazinczy Ferenc költő

Kétség sem férhet hozzá, hogy a teremlabdarúgás hazája a Dél-Amerikai kontinensen van. Történt ugyanis a múlt század harmincas éveiben, Uruguay fővárosában Montevideóban, egy argentin labdarúgó edző, Juan Carlos Ceriani edzéseket tartott a helyi katolikus fiataloknak. Nagy bosszúságára a gyakori esők miatt rendre félbe kellett szakítania a foglalkozásokat. Akkor találta ki, hogy bemennek terembe, és négy plusz egyes felállásba speciális teremhez illesztett szabályok szerint játszatja a gyerekeket. Hamar híre ment a dolognak, a siker teljes volt. A játék rövid időn belül elterjedt az egész kontinensen. Különösen Brazíliában hódított, ahol kiírták az első bajnokságot is. Az első nemzetközi tornát, a Dél-Amerikai Kupát mégis Paraguay nyerte 1965-ben, ám sportág első világbajnoka Brazília lett. Ezt az 1982-ben megrendezésre került tornát még a sportág saját világszervezete a FIFUSA rendezte. 1989-ben aztán a FIFA irányítása alá került a sportág. Azóta négy hivatalos világbajnokságot rendeztek, ebből háromszor Brazília, míg legutóbb 2000-ben Spanyolország léphetett fel a teremfoci trónjára.

Ma már a teremlabdarúgás óriási léptékkel fejlődik, hiszen több mint 25 millióan játsszák szerte a világon.

Ez persze köszönhető annak is, hogy a futsalt irányító nemzetközi szervezetek egy viszonylag már meglévő infrastruktúrára helyezkedtek rá. Szinte minden iskolába van ugyan is kézilabda pálya és kapu. Nem támogatták tehát a palánkos, vagy a nagyobb kapus játékot, hiszen azok jelentősen emelték volna a költségeket és ezzel, gátat emeltek volna a játék terjedésének. Attól függően azonban, hogy egy-egy ország labdarúgásának irányítói mekkora erőt mozdítanak meg sportágunk irányába, már eltérő képet mutat. Vannak olyan jelentős labdarúgó múlttal rendelkező országok, akik ugyan olyan komolyan veszik mint a nagypályát, hiszen már-már nemzeti kincsük a foci, bármely formáját játsszák is.

Brazíliában járva a strandokon milliónyi gyermek rúgja a labdát. Túlzás nélkül állíthatom, hogy éjjel-nappal, hiszen reflektorok fényében kergethetik a labdát a jövő reménységei. A szamba és a foci hazájában a labdarúgás kiemelkedési lehetőség is. Csakúgy, mint Argentínában. Csoda-e, hogy ezek az országok ontják a tehetségeket?

Ronaldó például 14 éves koráig kispályázott, amikor is végleg elcsábította a profi világ, a nagypálya. De ugyanígy indult Rivelino, Zico, és Sócrates is, vagy a legújabbak közül Ronaldinho vagy akár Eduardo Costa. Fiúk és lányok közül is mérhetetlen számban tűnnek ki a zseniális képességű labdarúgók. Igaz az is, hogy ebben az országban már hetven éves ez a játék, és az első profi csapatuk már 1948 óta létezik. A TV csatornák heti három alkalommal közvetítik élőben a bajnoki mérkőzéseket. Olyan sztárok pedig, mint Manuel Tobias akit a világ legjobbjának tartanak, 40.000 dollár körül keresnek, ami óriási lehetőség és példa egy szegény gyermek számára. Csoda-e, hogy Brazília a strandfocitól kezdve a kispályás labdarúgásig a világ közvetlen élvonalát alkotja?

Európában az élen, talán nem véletlenül, a spanyolok állnak.

A világ és Európa bajnok Spanyolország első két bajnoki osztályában, hivatásos játékosok, csapatok szerepelnek a nagypályás futballban kötelező liga rendszerben. A sztárok havi fizetése 1.5-2 millió peseta, azaz elérheti a hárommillió forintot. Olyan nagy és híres egyesületek tartanak fenn futsal csapatot is, mint a Reál Madrid vagy a Barcelona.

Válogatottjuk valamennyi meccsét közvetíti a közszolgálati televízió. Világ és Európa Bajnokok. 200.000 teremlabdarúgójukkal több, mint 6000 edző foglalkozik. Jóval többen játszanak tehát kispályán, mint nagyon. Annyira népszerű a játék Hispán földön, hogy a válogatott mérkőzések előtti edzések is teltházasok. Legutóbbi alkalommal a magyar és a spanyol válogatott, egy kisváros főterén több mint ötven percig osztogatta az autogrammokat. Egyszóval olyan közeg veszi körül ott a labdarúgást, legyen az bármelyik vállfaja is, hogy azt nálunk még el sem tudjuk képzelni. Labdarúgó szövetségük elnöke a teremlabdarúgók főnöke is, valamint az UEFA kispályás bizottságát is évekig ő vezette. Átfogja és felügyeli a gyermeklabdarúgástól kezdve a válogatottakig a teljes spanyol labdarúgást. A szakmai előírások mellett még azt is szabályozzák, hogy mikor milyen járművel és milyen öltözetben utazhat egy csapat a mérkőzésre. Általános viselkedési előírásoknak kell megfelelniük a játékosoknak és a vezetőiknek egyaránt. Edzőik komoly szakmai képzésben részesülnek és profi csapataik játékosai, minden nap edzenek. Náluk 14 éves korig mindenki kispályázik, hiszen a gyermekek életkorának ez a pályaméret felel meg leginkább. Általános labdarúgó képzés folyik. Itt szerzik meg a technikai és taktikai alapokat amelyeket ezután a nagyobb térben tovább fejlesztenek. Itt azonban kettéválik az út. Vannak, akik maradnak továbbra is a kispályán és vannak, akik a nagypályás karrier irányába lépnek. Válogatottjuk, a zseniális Lozano mester irányításával, 1996 és 2003 között, a rendes játékidőben nem szenvedett vereséget. Ez pontosan 80 találkozón át tartó hat év veretlenséget jelent! Az akkori, 96-os vereségük sem egy barátságos mérkőzés alkalmával történt, hanem a világbajnoki címért folyó küzdelemben.

Akkor már, mint Európa Bajnokok szerepeltek a VB-döntőben, és ott Brazília állította meg őket, így csak ezüstérmet kaptak.

Címvédőként 1999-ben, az EB döntőben, a rendes játékidőben elért döntetlen után, csak büntetőkkel maradtak alul az oroszokkal szemben, és lettek másodikak.

2001-ben, Moszkvában, már újra ők foglalhatták el Európa trónját, és emelhették magasba, a legjobb csapatnak járó trófeát. Erre a kontinens viadalra azonban már, mint Világbajnokok érkezhettek, hiszen egy hónappal előtte Guatemalában a brazilokat legyőzve a földkerekség legjobb csapata lettek.

A spanyol és a brazil kispályás foci között csak egy aprócska különbség van. A spanyolok annyi gólt rúgnak egy mérkőzésen, amennyit csak tudnak, a brazilok meg amennyit akarnak.

Az olasz, spanyol, brazil, orosz bajnokságban csak olyanok játszhatnak, akik nem nagypályáznak. Az Olasz Olimpiai Bizottság jelentése szerint náluk, több mint 2000 klubban, közel 4 millió igazolt teremlabdarúgó kergeti a labdát. Négyszer annyian, mint nagypályán. Az első osztályban 14, a másodikban 28, a harmadik vonalban pedig 112 csapat játszik. Ehhez jön még hozzá a 168 U21- es és a területi bajnokságban induló közel 800 együttes. Igaz az is, hogy talján földön 1960- óta űzik ezt a játékot. Négy válogatottjuk is van. Az "A" csapatuk mellett egy "B", egy "U21"-es és egy "U18"- as gárdával is rendelkeznek. Bár az első csapatuk szinte csak Brazíliából honosított játékosból áll, mert úgy vélik, a jelen sztárjaira felnéznek a fiatalok, és az eredmények még több játékost vonzanak a futsal pályákra. Nem véletlen tehát, hogy a 2003-as év elején megnyerték az Európa bajnokságot. Nagy valószínűséggel a 2006-ban, hazájukban bemutatkozó jelleggel megjelenő Téli olimpián is nagy eséllyel indulhatnak. Minden esetre ezek a nagy számok fényes jövőt sejtetnek. Az oroszoknál testnevelési egyetemen képzett, kispályás edzők irányítanak olyan játékosokat, akik havonta több ezer dollárt keresnek. Összességében 3,5 millióan játsszák náluk ezt a játékot. 33 profi klub van a nemzeti bajnokságaik különböző osztályaiban.

A világklasszis Konsztantyin Jeremenkó, akit szinte mindenhova csábítottak nyugati csapatok, elképesztő, havi 15000 dolláros fizetésért játszott az utóbbi évek legjobb orosz csapatban a Dina Moszkvában. A csapat éves költségvetése 1,7 millió dollár, ami magyar vonatkozásban félmilliárd forintot jelent. A magyar nagypályás élvonal profi klubjainak a többsége is megirigyelhetnék ezt az összeget.

Az oroszok érdekes rendszerben játsszák bajnokságukat. Egy hónapig csak edzenek, utána viszont hat-nyolc csapat összejön valamelyik klub székhelyén, és egy héten keresztül minden nap játszanak. A rendszert a nagy távolságok indokolják. Ebből fakad az is, hogy a nagy világversenyek sorozatmérkőzéseit rendkívül jól bírják. Az ő válogatottjuk nevéhez fűződik az eddigi legnagyobb arányú győzelem is amelyet nemzetek közötti mérkőzésen 1995-ben a Moldávia felett arattak. A végeredmény 31-0 volt.

Minden profi együttesnek egy ifi csapata is van, így már elég korán leválnak a nagypályáról. Egy évben kétszer pedig országos szakmai értekezleteken tájékoztatják az edzőket a világ teremlabdarúgásának változásairól. Élcsapataikkal a világ minden pontján találkozhatunk különböző tornákon.

Hollandia és Belgium, Ukrajna de Portugália is a profik világához sorolható, ahol ugyanolyan hangsúlyt fektetnek a teremlabdarúgásra, mint a nagypályára.

A hollandok 24 fős, profikból verbuvált válogatottat tartanak fenn, és csapatukkal úgy foglalkoznak, mintha egy önálló klub lenne. Magyar szempontból talán az "Orenje" rendszerét lenne érdemes végiggondolni, hiszen ez a gyors fejlesztés eszköze lehetne. Minden csapatban a legjobbak profik lehetnének, akkor többet és hatékonyabban lehetne velük foglalkozni, és számon is lehetne kérni a sikertelenséget.

Belgiumban 1100 futsal klub működik, és nemzeti bajnokságuk első osztályában már igen sok olyan profi egyesületet is találunk, akik szép számmal foglalkoztatnak brazil és portugál játékosokat is. Legerősebb csapatuk a Charleroi Action 21 már két alkalommal is második lett a bajnokok ligájának küzdelmében.

Portugáliában az olyan neves klubok tartanak fenn futsal csapatot, mint a Sporting, a Benfica, vagy a Boavista. Éppen ezért nem csak a szurkolók körében népszerű ez a játék, hanem a gyerekek körében is, akik sportiskolás rendszerben sajátíthatják el a futsal tudományát ezekben a híres klubokban.

Az Ukránoknál csak a szűk elit tud megélni a játékból, ám mégis már kétszer játszottak EB- döntőt.

Vannak feltörekvő országok, és ide sorolható hazánk is, ahol még nincsenek profi klubok, de igyekeznek megteremteni azok lehetőségét. Ilyenek például Csehország, Szlovénia, USA, Ausztrália de Lengyelország, Horvátország és most már talán Jugoszlávia és Franciaország is.

A Cseheknél már 1971 óta van nemzeti bajnokság, és az utóbbi időben rengeteget fejlődve, szinte minden európai döntőbe sikerült bekerülniük. Évente tesznek tanulmány utat Brazíliába.

A szlovénoknak az adott nagy lendületet, hogy elválasztották a kispályát a nagytól, így többet lehet a speciális képzéssel foglalkozni. Bár csak három éve hozták meg ezt a határozatot, de máris sikerült bejutniuk az olaszországi EB döntőbe.

Az Egyesült Államokban kötelező iskolai tananyag a FUTSAL. Bár a kispályás játéknak létezik egy 7+1-es vállfaja, amelyet jégkorong pályán játszanak, mégsem ezt tanítják. Szükségük volt egy olyan játékra az iskolában, amelyik a kosárlabdához hasonlatosan rengeteg irányváltással, fordulással és kitámasztással jár. Kis területen folyik, és ami a leglényegesebb, a legkevesebb sérülésveszéllyel jár. Így esett a választás a futsalra.

Ausztrália már 16 és 18 éves korosztályos teremfoci csapataival járja a világot, Felnőtt csapatukban egy csomó brazilt honosítottak, hogy a jelen nehézségeit áthidalják, és rajtuk keresztül megoldják az utánpótlás tanítását is. Az utánpótlás képzésében néhány vezető országon kívül még csak most kezd ébredezni a világ. Ha azt nézzük, hogy egy nagyon fiatal sportágról van szó akkor talán még időben vagyunk. Egyenlőre a Főiskolai és Egyetemi Világbajnokságot használják fel az országok az utánpótlás versenyeztetésére, a leendő csapat alapjainak lerakására. 2002. szeptemberében éppen hazánk adott otthont ennek a világversenynek, amelyen az előkelő negyedik helyen végeztünk.

Vannak olyan országok, amelyek nagypályán nem különösebben számítanak, de úgy érzik, a teremben van esélyük a kiugrásra. Nemzetük lényegesen kevesebb pénzből tud kiállítani egy nemzetközi szinten is elfogadható kispályás csapatot. Sokuknak pedig egzisztenciális kérdés is a futsal. Ilyenek a volt szovjet tagállamok, mint Lettország, Litvánia, Grúzia, Kazahsztán, Örményország vagy Azerbajdzsán válogatottja. Ide sorolhatjuk még a finneket is, akik több mint 8.000, igazolt teremlabdarúgóval rendelkeznek. A jelent szinte teljesen feladva a jövőt, az utánpótlást fejlesztik. Létérdekük a teremben való játék, hiszen a szabadban alig pár hónapot tudnak a labdarúgással foglalkozni. Ázsiától nagy előre lépés várható. Dinamikus alacsony súlypontú játékosaik nagy száma ezt lehetővé teszi. Irán nemzeti csapata eredményesen helytállt a világversenyeken is, a közvetlen élmezőny mögött foglal helyet. Az afrikai teremlabdarúgásnak pedig Egyiptom a gyöngyszeme, akik szintén előkelő helyezéseikkel vétették magukat észre. Olyan helyen is megjelent már a játék és rendelkezik nemzeti szövetséggel, mint Kanada, Uruguay, Peru, Ciprus, de említhetnénk Surinamot és a Feröer szigeteket is.

Léteznek olyan országok, amelyek viszont óriási nagypályás múlttal rendelkeznek, és még alig-alig mozdultak a FUTSAL irányába. Legalábbis válogatottjuk szintjén nem, de klubcsapataik már felfedezhetők a különböző európai tornákon.

Ezekben az országokban egyelőre olyan kispályás játékot játszanak, amely teljes mértékben a médiák lehetőségeire épül. Ezért használnak palánkot és nagyobb kaput. Németországról és Angliáról van szó, ahol a teremfoci egyelőre a televíziós közvetítések alárendeltje. Biztosra vehetjük azonban, hogy a teremlabdarúgás fejlődése őket is megérinti és akkor egyik napról a másikra fantasztikus csapatokkal fognak jelentkezni. Mint ahogyan tette ezt Franciaország és most már Svédország is.

A franciáknak a magyaroktól elszenvedett súlyos vereségük után maga Platini adta ki az utasítást a sportág mielőbbi felemelésére.

A legutóbbi világbajnoki selejtezőkre már több mint száz, míg az Európa bajnokságra harmincnál is több ország nemzeti csapata nevezett. Török Károly révén pedig már egy nemzetközi klasszis játékvezetőt is fel tudunk mutatni, aki már EB és BL- döntőt is vezetett.

Hamarosan várhatjuk azt is, hogy sportágunkat az olimpiai versenyszámok közé sorolják. Szó van róla, hogy talán már a 2004-es Athéni olimpián megjelenhetünk bemutató jelleggel, vagy más teremsportágakkal együtt átraknak a téli olimpiák versenyszámai közé. Ebben az esetben már 2006, lehet sportágunk olimpiai bemutatkozásának éve. Akkor pedig már országos szinten a nagyokhoz hasonlóan a gyereklabdarúgástól kezdve ki kell építenünk, szélesítenünk játékunk alapjait.

Ami viszont már tény, hogy az európai futsal történetében is beindult és ott kimagasló helyet foglal el a Bajnokok Ligája versenysorozat. Évente már itt is több mint harminc ország bajnokcsapata küzd a döntő helyeiért. Nagy elismerés hazánknak és a magyar bajnoknak, hogy Budapesten rendezhettünk csoportselejtezőt, amelynek a Cső-Montage csapata adhatott otthont. Külön öröm, hogy az első alkalommal a lisszaboni BL-döntőbe jutottunk, ami már nagy bravúrnak számított, ahol amatőr játékosaink kiválóan helytálltak, és végül a 6. helyen végeztünk. Azóta az induló országok száma évről évre nő, és hamarosan a skandináv és angolszász országok belépésével ugrásszerűen emelkedhet a csapatok száma. A legfrissebb híradások pedig már arról szólnak, hogy a bajnokok ligájának beindulása után várható, egyelőre nem hivatalos formában, az országok kupagyőzteseinek európai versengése is. Ezzel azután megnyílhatnak a lehetőségek a klubok közötti játékos vásárlásokra, a profivá válásra. A játékos ügynökök már ostromolják az európai élcsapatokat, és nagy számban kínálnak brazil edzőket és játékosokat, még az Interneten is. Legyenek példaértékűek ezek a megemlített országok és reménykedjünk, hogy kiváló utánpótlást nevelő labdarúgó szakembereink is a sportágunk irányába fordulnak. Az első lépéseket azonban nekünk kell megtenni. Mihamarabb össze kell gyűjteni az eddig szerzett tapasztalatokat és beindítani az edzőképzést Magyarországon. Ez most sportágunk létérdeke. Nos nézzük tehát ezt a játékot, amelyben négy mezőnyjátékos és a kapus szerves egységet alkot! A teremfocit, amely egyre több embernek okoz örömet, és talán a harmadik évezred játéka lesz. Ez a világszerte is rendkívül fiatal, de szép jövő előtt álló sportág ma még meglehetősen belterjesen fejlődik. Mint minden családban, úgy itt is előfordulnak véleménykülönbségek, nézeteltérések. Ám egy dologban mindenki egyetért, aki ehhez a családhoz tartozik. Rendkívüli módon szeretik ezt a csodálatos játékot. Mindent megtesznek a sikeres szereplés érdekében, bár sokszor a szakmai előrelépés tekintetében tanácstalanok. A nagypályás edzőknek még nem elég vonzó közeg a kispályák világa, és a teremfoci sem rendelkezik még elég "saját nevelésű", a sportág által "kitermelt" szakemberrel.

Ebben szeretnék segítséget nyújtani, kezdjük az alapoknál.

Kozma Mihály

Történeti áttekintés

A teremfutball több mint 70 éve létezik Brazíliában.

Az első teremfutball csapat, amiről tudomásunk van, 1932-ben jött létre és teljesen amatőr volt. Résztvevői nyitott, betonozott játéktéren játszottak, mezítláb. Főleg fiatal gimnazisták és tanulók játszották.

Az első profi csapat 1948-ban jött létre, Ceara államban, Brazília Észak-keleti részén, egy sikeres embernek köszönhetően, aki nemcsak a csapat tulajdonosa volt, hanem remek játékos is, és mindezek mellett pedig az edzői munkakört is betöltötte. Baráti meccseket játszottak Brazília szerte, hogy terjesszék az új sportágat. Hamarosan a sportjáték követőkre talált, és 1950-ben megrendezték az Első Brazil Teremfutball Bajnokságot, melyen 6 klub vett részt. A bajnoki címet a Gercian-SP vitte haza.

A bajnokság szabályait a létező nagypályás szabályok alapjai határozták meg, mivel még nem létezett megfelelő szabály.

Már az elejétől kezdve 4+1-es rendszerben játszották a játékosok a teremfutballt, sosem volt 5+1 játékos változata.

A magyar kispályás labdarúgás története

1947.
Az MLSZ elnöke Dr. Ries István /1947-1950/.

A sportág kezdetét a Magyar Kommunista Párt sportprogramja jelentette, amikor célul tűzte ki a tömegsport megszervezését, a minőségi sport fejlesztését, a sportolók egészségének rendszeres ellenőrzését, megóvását, és a magyar sport nemzetközi kapcsolatainak kiépítését.
A program nyomán indulhatott meg labdarúgásunk mennyiségi és minőségi fejlődése.

1949.
Magyarországon, az év elején politikailag határoztak arról, hogy elősegítik a tömegek sportolásának megszervezését. Mivel azonban a feltételek /különösen az anyagiak/ nem álltak rendelkezésre, ezért átmeneti és részmegoldásokat kellett találni. Jó megoldásnak látszott egy egységes sportjelvény szerző mozgalom kibontakozása, amit "Munkára és Harcra Kész" /MHK/ mozgalomnak neveztek el. Az MHK célja elsősorban az volt, hogy az akkor érvényes, politikailag meghatározott két fő csoport, a munkások és a parasztok azon tömegeit vonja be a sportba, akik addig nem sportoltak. A statisztikai adatok "növelése" érdekében a mozgalmat ezen kívül kiterjesztették az iskolákra, a hivatalokra, a fegyveres testületekre is.
Ebben az évben 434 045 jelentkező közül 250 000 fő szerezte meg a jelvény valamelyik fokozatát.

Kispályás labdarúgás

A sportrendezvények talán legsikeresebb formája a nagypályás labdarúgás egyik gyermeke a kispályás labdarúgó /5+1/ rendezvények voltak. Itt volt a legtöbb néző /munkatárs, családtag, barát, semleges érdeklődő, stb./, itt volt a legnagyobb lehetősége a csoport szellem kialakulásának.

Mint látható Magyarországon mindig valami olyat találnak ki, amelyik nem alkalmazkodik a környező országok hasonló rendszerű labdarúgó játékához. Ennek ellenére rendkívül népszerű volt, és nagyon sok embert, elsősorban férfiakat, gyerekeket mozgatott meg. Lényeges elem, hogy szabályokat, lebonyolítási rendet, játékvezetői feladatokat, sorsolási segédleteket dolgoztak ki, és egységesen alkalmaztak.

1960.
Az állami sportvezetés határozatai még fokozottabban előtérbe helyezik a tömegek sportját.

A gyárakban, üzemekben, hivatalokban a dolgozók tömegei vesznek részt önkéntes kötelezettség alapján a különböző házibajnokságokon és sportnapokon /vállalatok, trösztök, szakszervezetek, stb./. Különösen a labdajátékokban emelkedik a résztvevők száma, mivel ezek a sportágak tudják a legjobban összefogni a csoportokat, szemben az egyéni sportágakkal.

Egyre szélesebb területen szerveződnek a háziversenyek, bajnokságok, szakmai sportnapok, melyet összefog az évente megrendezésre kerülő /megyei, városi, kerületi, stb./ Munkahelyi Spartakiád versenyrendszere.

Négyévenként Országos Munkahelyi Spartakiád Döntőkre kerül sor.

Igen jelentős szerepet foglal el a tömegek sportjában a kispályás labdarúgás.

Az 5+1-es rendszerű kispályás sportjátéknál is a nagypályás labdarúgás szabályaira támaszkodnak, kialakítva a legfontosabb és speciális szabályokat, amelyek a kispályás játék sajátosságai. Azokat a szabályi kérdéseket, amelyeket a helyi, a speciális szabályok nem tartalmaznak, minden esetben, a nagypályás játékszabályokban rögzített elveket felhasználásával jártak el, alkalmazták a játékvezetők. Ezeken a kispályás labdarúgó mérkőzéseken szövetségi játékvezetők működtek közre. Ugyanis nem lehet olyan labdarúgással kapcsolatos szabályi kérdés, amit valahol ne szabályoztak volna.

Az év elejétől már önálló fejlődésnek indult a kispályás labdarúgás.

A mozgás igénye, valamint a játékos sportlehetőségek keresése kialakította az önálló szerveződés különféle formáit, pl. bajnokságokat, tornákat, kupák stb. A kispályás labdarúgás az érdeklődés hatására, a hatékony szervező munkák fejlődésével rövid idő alatt tömegméretű népszerűségre tett szert.

Az iskolai testnevelés elősegítése érdekében kombinált /kézilabda, kosárlabda, röplabda, stb./ játéktereket alakítottak ki. A központi rendezvényeken kívül, a spontán szerveződések, a vállalati tornák, az iskolai sportrendezvények, a labdarúgó szövetségek által rendezett tornák egyre több sportembert vonzottak a hét szinte minden napján. A kézilabdánál meghatározott játéktér méretek, a rendelkezésre álló kapu, a játékterek viszonylagos nyitottsága lett a "táptalaja" a kispályás labdarúgás kialakulásának, egyre szervezettebbé válásának. A játékterek többségét aszfalt felülettel készítették, hogy tartós legyen /de egyben kialakították a sportsérülések "melegágyát"/ esetenként salakos játéktereket építettek, hogy a költségeket csökkentsék. A játékterek felülete nem gátolta, hanem segítette a sportolási igények önálló és szervet keretek közötti kibontakozását.

A FUTSAL jellegű kispályás labdarúgás kialakulása

1962.
Belgiumban már 1962-ben 62 csapat részvételével rendeztek kispályás labdarúgó bajnokságot, amit minifutball néven ismertünk meg. /A játékosok száma 4+1 volt, ahol a +1 vészkapusként szerepelt, azaz kézzel nem érhetett a labdához. A kapu mérete a kézilabda kapu fele volt. A szabályok szinte 90%-ban megegyeznek a mai FUTSAL szabályokkal. A játékszabályokban az ügyesség fejlesztését és a gyakori labdaátadást tartották szem előtt. Igen erőteljes igény volt a sérülések számának minimumra csökkentése, a gólok számának lehetséges növelése./

A belga P.Reynaret sportújságíró cikkei, a rádió és a TV adásai keltették fel az érdeklődést a minifutball iránt.

1965.
Az igazi áttörést a belga televízió /BRT/ 1965-ös közvetítései jelentették.

1968.
A megnőtt szervezési, stb. igények miatt szükségessé vált egy szövetség létrehozása.

A belga Gaal Endre, André van Herpe és Gibert van Hecke amatőr szövetséget alapított decemberben. Hat, tizenkettő, majd huszonnégy csapatot fogtak össze. A minifutball játékszabályait Gaal Endre és P. Reynaret, a "Het Volk "c. napilap sportújságírója állított össze.

1975.
Az N. O. M. B.-nek - Nemzeti Független Minifutball Szövetség - lett a fő szervezet.
A Szövetséget a Belga Testnevelési és Sportintézet január 1-jén ismerte el.

1982.
Az N. O. M. B.-nek több mint 1000 klubja, 15 000 tagja volt és 40 000 aktív játékos űzte ezt a sportjátékot.

Az N. O. M. B. nemzeti határain túl is igyekezett pártoló tagokat szerezni.

A minifutball Magyarországon

Versenyrendszere, anyagi támogatása /bizonyos értelemben, központilag működési költséget biztosítottak/ rövid időn belül követőkre talált több országban is /Hollandia, Németország, Olaszország Csehszlovákia, Magyarország stb./. Magyarország képviseletében csatlakozott a Belga Szövetséghez a Pest Megyei Tanács VB. Sportosztály Minifoci Bizottsága, amit Fehér Béla sportvezető irányított, valamint a Budapesti Labdarúgó Szövetség , ahol Vad István, mint főtitkár segítette a minifutball sporttevékenységet.

Megkezdődött a hazai sportversenyek szervezése, majd a Magyar Bajnokság kiírása. A hazai játékvezetők közül a teljesség igénye nélkül az elsők között szerepeltek, Herbály Lajos és párja Hornyák Lajos , Vad István későbbi nagypályás FIFA játékvezető, stb. A minifuttbal keretei között különféle tornákat szerveztek hazai és nemzetközi /Belgium, Hollandia, Olaszország, Csehszlovákia, Németország, Franciaország, Magyarország/ porondon.


1985. december
Sajnálatos módon a N. O.M. B. és a FIFA /Nemzetközi Labdarúgó Szövetség/ már hosszú ideje nem tudott megállapodni egymással, hogy ki képviselje ezt a sportágat a nemzetközi porondon. Ezért a FIFA Végrehajtó Bizottsága Albizottságot hozott létre a sportág ezen ágának gondozására. Az Albizottság fő feladata egységes, és ami még fontosabb, helytálló játékszabályok kialakítása volt.

1986. június
A FIFA Kispályás Albizottsága bejelentette egy olyan szabályzat létrejöttét, amely az alkotó véleménye szerint megfelel a várakozásnak. Hátra volt azonban a gyakorlat próbája.

Hazánkban az MLSZ szervezetének keretei között, a Kispályás Bizottság irányítja a sportág országos rendszerét, amelynek sajnálatos módon nem tagjai a kispályás /5+1 és 4+1/ szerveződések. Egyszerűen kimaradtak a szervezett keretek közül /MLSZ SZMSZ, megyei LSZ-ek, együttműködési szerződések, stb./!

Az MLSZ volt az, amely elfogadva a kihívást és a FIFA rendelkezésére bocsátva szervezésbeli szakértelmét, nyolc csapat részvételével megrendezte az első kísérleti FUTSAL válogatott tornát. A kísérleti torna után levonták a szükséges következtetést: a szabályok kiállták a próbát . Alkalmazásuk érthetősége, egyszerűsége megadta a lendületet a sportág nemzetközi fejlődésének. Spanyolország és Brazília voltak a szabályok finomításának "laboratóriumai". A kispályás labdarúgó játék szabályai most már készen voltak és rendelkezésre állnak mindazoknak, akik szeretik a sportjátéknak ezt a fajtáját.

1987.
A kispályás labdarúgás nemzetközi szabályainak kialakítása más, mint a normál /nagypályás/ labdarúgásé. Nincs új a Nap alatt, hiszen a FUTSAL szabályok szintén a nagypályás szabályokat veszi alapul, viszonylag egyszerű szabályozásokkal, előírásokkal. A szabály szövege, finomul /bedobás-berúgás -, szöglet-sarokrúgás -, büntető pontok rendszere -, büntetőrúgás-kisbüntető, stb./, előnybe helyezi a sportszerűséget, a tiszta játékot, tiltva a durvaságot, az indokolatlan erőbevetést.

Az International Board hatásköre nem terjed ki a sportágnak erre a fajtájára, a szabályok kötelező ereje nem olyan általános és szigorú, mint nagypályán. A szabály ok konkrétsága igényli a nagypályás játékszabályok ismeretét /közvetlen-közvetett szabadrúgások, egyéb játékesemények megítélése, stb./.

A Kispályás Albizottságot a FIFA teljes jogú tagjává fogadta.

1988.
A minifutball nemzetközi elismerésének csúcspontja Jesolo-ban /Olaszország/ volt, ahol nyolc ország csapatainak képviseletében megrendezték az I. Nemhivatalos Európa Bajnokság. A Magyarországot képviselő csapat a II. helyen végzett, a győzelmet a hazai csapat szerezte meg. Játékvezetőként Herbály Lajos és Hornyák Lajos képviselte hazánkat. Az IMFA /International Mini Football Federation/ elismeréseként nemzetközi játékvezetőnek nevezett ki bennünket, egyben megkaptuk az arany játékvezetői jelvényt.

Az elődöntőt én vezettem egy olasz játékvezető közreműködésével, mert a Belga csapat vereségéért engem okoltak. Ki mást lehet a "bűnös", mint a játékvezető.

A döntőt Herbály Lajos egy belga játékvezető segítségével dirigálta, közmegelégedésre.

A sportjátéknál közreműködő játékvezetők eleinte úgy alkottak párost, hogy a főjátékvezető síppal, a segéd-játékvezető zászlóval jelezte a szabálysértéseket. Az együttműködés során igen sok probléma merült fel a szabály adta jogok, a játék gyorsasága, bizonyos fegyelmezési kérdések, stb. miatt. Igen hamar felismertük azt a tényt, hogy két síp alkalmazásával egyszerűbbé válik a mérkőzésen történő szakmai tevékenység, amit az

N. O. M. B. elfogadott és bevezette minden tagországában. Kialakítottuk a szabályok által meghatározottakon túl a mozgásformákat, az együttműködést, a felelősségi formákat /fegyelmezés, sárga, piros lap adása/, azt a szakmai követelményrendszert, ami elősegítette a mérkőzéseken való közreműködés szabályszerűségét, zavartalanságát.

1988.
Az egységes kispályás labdarúgás nemzetközi szabályait publikálta a FIFA.

1989. január
A Kispályás Albizottság feladatai egyre növekedtek, egyik legfontosabbja az első Kispályás Labdarúgó Világbajnokság megszervezése volt, a Holland Királyi Labdarúgó Szövetség rendezésében.

1991.
Országos kispályás /4+1/ bajnokság keretei között mérkőznek a csapatok.
Ebben az időben szabadtéren, salakos vagy füves játéktéren mérték össze képességeiket a nevező csapatok. Az országos döntőt egy-két napos torna keretében bonyolították le /Budapest, Gyöngyös, Szolnok, stb. helyszínekkel/.
Salakon bajnok: Külker SC.

1992.
Salakon bajnok: Hargita FC.

1993.
Az egyre több jelentkező, a szervezési, lebonyolítási tapasztalatok lehetővé tették, hogy ne csak nyári /salakos/, hanem téli /tornatermes, csarnokos, stb./. Alkaloida Kupa néven pénzdíjas tornák is szerveződhessenek. A két bajnokságot /nyári salak és téli terem/ külön-külön pontozták, és az összesítés utáni legjobb pontarányú csapat nyerte az országos bajnoki címet, az Alkaloida Kupát.
Salakon bajnok: Lőrinc FC. Teremben bajnok: Balox Lőrinc.
Összesített bajnok: Balox Lőrinc.

1994.
Salakon bajnok: Trimex FC. Teremben bajnok: Apenta Nestle.
Összesített bajnok: Apenta Nestle.

1995.
Salakon bajnok: Lőrinc FC. Teremben bajnok: Aramis Trimex.
Összesített bajnok: Lőrinc FC.

1995-1996.
A társadalom minden területén vannak "okos" emberek, hogy lehetne ez másképpen a kispályás labdarúgó sportjáték területén. Megkezdődött az átszervezés, hogyan lehetne jobb a bajnokság, hogyan lehetne minél több csapatot bevonni a sportjátékba. Olyan országos bajnokságot rendeztek, amely az egész bajnoki évben tartott. Három régióban rendezték az alapszakaszt. A rájátszásban kettő hatos csoportot alakítottak ki, mindkét csoportban három vidéki és három budapesti csapat kapott helyet. A csoportok első helyezettjei az országos bajnoki címért, míg a második helyezettek a bronzéremért játszottak.
Teremben bajnok: Egri Fiúk Löfi Bt.
Bajnok: Külker KFC.

1996-1997.
Ebben az évben az alapszakaszt két csoportban játszották, mint a Nemzeti Bajnokság I. osztálya. Az alapszakasz után minden csoportból hat-hat csapat jutott az országos rájátszásba, ahol az előző évihez hasonlóan hirdettek bajnokot, helyezéseket. Az NB. II. Osztályban, négy csoportban küzdöttek a csapatok a pontokért /Budapest, Heves, Hajdú, Békés/.
Bajnok: Bp. Foci Apenta Nestle.

1997-1998.
Az NB. I. osztályban 16, az NB. II. osztályban 15 csapat versengett egymással. A bajnokság kétfordulós volt /otthon, idegenben/. Beindult a bajnokság őszi-tavaszi rendszere.
Bajnok: In Time Aramis SE.

A FUTSAL rendszerű kispályás labdarúgás minőségi fejlődése elérte, hogy az MLSZ szárnyai alatt a "gyermek" felnőtté vált, és kialakult a ma alkalmazott NB-s rendszer. Visszatekintve erre az időszakra, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a fejlődés szakaszaiban részt vevő csapatok is ezt a bajnoki rendszert akarták. A pozitív akarat, mindjárt létre is hozta a negatív jelenséget, azaz az MLSZ munkatársai nem lépetek tovább, nem látták /elfogultság, akadékosság, sodródás, stb./ nem tervezték meg a jövőt. Egyszerűen elveszett a csapatok lendülete, senki sem foglalkozott az eddig tömegeket megmozgató FUTSAL tornák szervezésével, az utánpótlást biztosító csapatok szép lassan visszatértek a hagyományosa 5+1-es rendszerű játékhoz.

1998-1999.
Bajnok: Külker KFC.
Az év érdekessége, hogy kiírásra került a Magyar Kupa.
Magyar Kupa győztes: In Time Aramis SE.

1999-2000.
Bajnok: In Time Aramis SE.
Magyar Kupa győztes: In Time Aramis SE.

2000-2001.
A szokásos problémák miatt /a költségek növekedése, stb./ az NB. I. osztályban 14 csapat, míg a második vonalban, két csoportban kilenc-kilenc együttessel zajlottak a küzdelmek.

Bajnok: Cső-Montage BFC.
Magyar Kupa győztes: Cső- Montage BFC.

2001-2002.
Költségek ide, költségek oda az NB. I. osztályba 16 csapat nevezett, de a sorsoláson csak 15 csapat jelent meg. Az NB. II. osztályban 10 csapat küzdött a feljutásért.

Bajnok: Cső-Montage BFC.
Magyar Kupa győztes: Cső-Montage BFC.
Szuperkupa győztes: Cső-Montage BFC.

2002. augusztus 22.
A főiskolás teremlabdarúgó-világbajnokság Szabolcs-Szatmár-Bereg megye három városában: Nyíregyházán, Tiszavasváriban, Nagykállón került megrendezésre. A FUTSAL világbajnokságot 15 jelentkező ország főiskolás válogatottja alkotta. Három négycsapatos és egy hármas csoportba rendezték meg a selejtezőket. A rendezvény szakmai színvonalára aligha lehet majd panasz, hiszen az előző, brazíliai világbajnokság első nyolc helyezettjéből hét nevezett, az elitből hiányzó Argentínát pedig a négy éve hatodik Horvátország pótolja. A magyar válogatott célja az, hogy felülmúlja a két éve elért nyolcadik helyezést. A magyar főiskolás csapat az előkelő III. helyet szerezte meg.

2002-2003.
A költségek továbbra is nehézségeket jelentenek, átalakulások, megszűnések, összevonások jellemzők a csapatoknál. Az NB. I. osztályba 16 csapat nevezett, végül 14 indult el és 12-en fejezték be a bajnokságot. Az NB. II. osztályban 10 csapat küzdött a feljutásáért. Rendkívül örvendetes, hogy a szinte teljes egészében átalakuló vidéki bázisok közül Szeged városából egy NB. I-es és három NB. II-es csapat indult a bajnokságokban. Igen jól látható, hogy ahol odafigyelnek az utánpótlásra, ahol az aktív, a FUTSAL-t szerető szakemberek összefognak, ott igen szép eredményeket érhetnek el.

Bajnok: Cső-Montage BFC.
Magyar Kupa győztes: Cső-Montage BFC.
Szuperkupa győztes: Cső-Montage BFC.

2003-2004.
A bajnokságban vannak olyan csapatok, akik állandó résztvevők, vannak olyanok, akik megmérettetik magukat. Az I. osztályban maradnak, kiesnek, átalakulnak, vagy végleg megszűnnek. A fejlődés érdekében minden fronton előbbre kell lépni, mert a szép nemzetközi eredmények tartása lassan lehetetlenné válik.

Bajnok: Rubeola FC Csömör
Magyar Kupa győztes: Rubeola FC Csömör
Szuperkupa győztes: Rubeola FC Csömör

 

JÓTANÁCS!

2014 január 21 kedd

„Ha katonákat képzel, várni fogja a parancsot a pályán, hogy add ki neki. Ha gondolkodásra készteted Őket, akkor döntéseket hoz.” (Javier Lozano)

MÉRKŐZÉSEK, INFORMÁCIÓK

mlsz_adatbank

AJÁNLOTT OLDALAK

riodent_hu_1

www.riodent.hu/