Na, nem egy könyv címéről, és annak írójáról  olvashattok a főcímben, hanem egy igen érdekes írásról, amely "SZUBJEKTÍV" rovatunk legújabb "szösszenete".

 

 

 

Az idő urai

Sci-fi-e a magyar futsal?

Az oly hangzatos cím nem jelenti sportágunk és az 1982-ben francia-magyar koprodukcióban készült sci-fi rajzfilm közti teljes párhuzamot, csupán némi összefüggést tudtok húzni, teljesen szubjektív véleményem és a klasszikus alkotás közt. Az írás apropóját egy kupanegyeddöntő adta, melyen vitatott időbeli események történtek, s korrigálás lehetősége hivatalból elmaradt.

A történet (1)*:

Adott egy kisfiú, Piel (kinek papája az expozícióban, a mamája még a film kezdete előtt hal meg), aki egyedül marad egy veszélyekkel teli, furcsa bolygón. Egyetlen kapcsolata a külvilággal - apja egyik régi űrhajós barátjával - egy "mikro" vörös/fehér jin-jang ábrájú tojásadóvevő, technikai apróság a nézőnek, a kisfiúnak pedig megszemélyesített barát, "Miki", aki mindig más hangon szól, tanácsokat ad és biztatást az elveszett bolygón.

A mikro másik végén levő jóképű űrhajós, Jaffar, amint megkapja a hírt, rögvest a kisfiú megmentésére indul. Útitársa egy enyveskezű és romlott (de aztán mégis hőssé váló) herceg, annak a csaja, és egy útközben összeszedett furcsa öregember, kinek valaha meglékelték az agyát az agyvelőzabáló frelonok. Egy varázslatos bolygón él, és a telepatikus képességgel bíró kis repkedő bigyeszek (hivatalos nevükön "mákvirágok") a kedvenc társasága - ezek a mákvirágok végig kommentálják az egész filmet, a szövegeik hol viccesek ("csukd be az elmédet ember, hát mindent hallok"), hol meglepően mélyek és cinikusak ("az emberek látszólag teljesen normális egyének. De valójában csak bábok"), hol pedig a pszichedelikus tapasztalat iskolapéldái ("Te hallod ennek a bolygónak a szagát? - Még hogy hallom? Majd beszakad a dobhártyám!").

A mentőcsapat menetközben szürreálisabbnál szürreálisabb kalandokba keveredik - amiknek a megmentés-sztorihoz nem sok köze van: arctalan angyalok pártkongresszusa és metamorfózis, majd cseles kalóztámadás a rendszert (?) képviselő fasiszta díszpéldányok ellen -, a kisfiú pedig kóvályog a pszichedelikus álombolygón, fura lényekkel barátkozik és vív élethalálharcot. Jaffarék űrhajója a szürreális társadalmi kalandok után időviharba csöppen, és a film kikerül a logikailag értelmezhető tartományból: az idővihar előhozta telepatikus manifesztáció (a jelenlévők látják a másik ember emlékeit, gondolatait) során kiderül, hogy Piel nem más, mint a lékelt fejű öreg űrkalandor. A film végén egyszerre megmenekül (mint gyerek) és meghal (mint öregember).

Magyarázat nincs. Se ok-okozati logika, csak egy furcsa időspirál, ami kitekeredik a nyugati folyamat-tapasztalat megszokott medréből.

*Forrás: http://www.magyar.film.hu

A történet (2):

Minden adott egy jó meccshez. Két remek hozzáállású csapat, 4 gól hátrány, mely a hazai csapat nyomását predesztinálta, rengeteg szurkoló, akik sportot nézni jöttek, és ki is lettek szolgálva megfelelően.

Ott volt a viszonylag sima első félidő, ahol a hazai csapat ledolgozta négygólos hátrányát (4:0), s ezzel már ő állt továbbjutásra. Azonban jött a szürreálisabbnál szürreálisabb második félidő, melyben a továbbjutás hol itt, hol ott volt. Hat másodperccel a mérkőzés vége előtt például a hazai csapat érezhette magát a Magyar Kupa elődöntőjében, ám a végén még a vendégek betaláltak, időn innen, vagy túl, most már mindegy is, a lényeg, hogy a másodosztály listavezetője jutott a legjobb négy közé, jelzem, a két meccs alapján szerintem teljesen megérdemelten. Egy biztos, a mérkőzés a laikusoknak és a semleges nézőknek hihetetlen jó szórakozást nyújtott és jól szolgálta a sportág népszerűsítését is.

Mégis, kár, hogy az, aki jelen esetben az idő urának minőségében pénzért tevékenykedik, pont nem áll a helyzet magaslatán, s a 20 perces tiszta játékidő 20:04 mp-ig tart.

A meccsről elég is ennyi, hiszen az írásnak csupán csak apropóját szolgáltatja, az írásnak, mely régóta érik bennem. Az írás mely az időről és összefogásról szól. Nem ellentétekről, vagy azok gerjesztéséről. Nem szólhat arról! Arra már nincs idő!

Kicsit úgy érzem most "magunkat", mint a kicsi Piel, aki gyerek, s egyben öregember is, hisz több mint 10 éve működik hivatalos bajnokság sportágunkban, s a jelenlegi NB I színvonala - kora ellenére - ismét csupán gyermekcipőben jár. És sajnos a csapatok száma is. Folyton egymásra mutogatunk, keresve a felelőst, elfeledve a saját felelősséget. Mindenkinek megvan a saját felelőssége, találjuk meg hát azt, és orvosoljuk. Ne sértődjünk meg a kritikán, ha ül, ha nem. Nyilván van benne igazság, ezt fel kell ismerni.

Továbbiakban vonjunk ismét némi párhuzamot. Itt van például a "romlott és enyveskezű" Matton herceg, aki a történetben önmagát feláldozva menti meg az "arctalanokat", akik az uniformizálódás és konformizmus utolsó fázisába kerültek, mikor elvész az egyéniség. Negatív hős volna ő?

Negatív hős lenne Kis János, aki önmagát és családját áldozta fel a sportágért? Többnyire szembe megy az árral ,mikor a különbözőséget, az egyéniséget keresi. Vannak negatív cselekedetei, és nyilatkozatai, de ő volna a magyar futsal ellensége?
"Aki közöttetek nem bűnös az dobja rá az első követ." (Jn. 8. 7.) Érdemes volna tán "megszelídíteni" ezt az embert, és az évtizedes gyűjtögető munkáját az előrehaladás útjának macskaköveibe építeni.

Ott van azután Kasza János, aki szintén hosszú ideje, Jaffarként küzd mindig a jóért, s a futsalért, simítgatva az ellentéteket. Vélteket, valósakat.

S vitathatatlan a munkája Ragadics Ferencnek, Huszár Istvánnak, Kozma Mihálynak, akik a maguk területén küzdenek a futsal arctalanságával szemben. S itt a helye Mátrai Zsoltnak is, aki a "nagy" Gödöllővel és a televíziós műsorral adott arcot a sportágnak. Az embereknek van már elképzelése miért is küzdünk mi itt. És ne feledjük, hogy a világ legjobb futsal játékvezetője is a miénk, Török Károly.

No és mi, a csapatvezetők. Nélkülünk nem lenne miről beszélni. Mi, akik áldozatos, önpusztító munkánkkal csapatokat működtetünk, játékosokat tartunk el, vagy mondhatnám lehetőséget biztosítunk. Naivan, bóklászunk ebben a szürreális környezetben, ahogy a kis Piel a Perdide-n, kapcsolatunk a külvilággal a kis mikro, mely a mi esetünkben a jelent nem a múlttal, hanem a jövővel köti össze. Ez a mi támaszunk: a jövőbe vetett hit. Hogy lesz? Hogy lesz egy futsal EB, szűk egy év múlva. Mi meg egyre csak hajtogatjuk a mikroba: Futsal EB, Futsal EB?

Azonban a jövőért most kell tennünk. Hogy legyen, hisz az idő fogy, ezért nem engedhetjük értékeinket szétszórni, a gyöngyöket nem vethetjük a disznók elé. A hátralévő, szűk kis időt hatékonyan, összefogva, kell végigdolgoznunk (csapatvezetőknek, szövetségi vezetőknek, munkatársaknak és minden futsal szerelmesnek), ellenkező esetben meghalunk, mint öreg Silbad, de a Pilként való megmenekülés elmarad, az Idő Urai nem dobnak bennünket időspirálba, hanem eljár felettünk az a Bizonyos!

Aki ezt nem akarja, annak bizony nincs helye köztünk!

"Akinek füle van a hallásra, hallja meg! Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van." (Mk. 4. 23-25)

Pecze Dániel

< Előző		Következő >