"Inkább felhívom mindenki figyelmét, hogy most olvassa végig a magyar futsal szabályzatait, most gondolja végig az elkövetkezőkben bekövetkezhető szituációkat, s tegyen javaslatot az MLSZ-nek abban az esetben, ha talált olyat, mely véleménye szerint a következő bajnokságban vitára adhat okot. Talán még nem késő. Ez a klubvezetők egyik felelőssége."
Eddig az idézet Oczella László által írt cikkből, amely szerint "a klubvezetők egyik felelőssége", hogy ilyen áldatlan állapotok alakultak ki a piros és a sárga lapok körül! Ez egyszerűen nevetséges! Varrjuk a klubvezetők nyakába azt, ami az MLSZ arra illetékes részlegének a feladata? De hiszen jó néhány javaslat született már a "piros és sárga lapok alkalmazása a futsalban" kérdéskörben. Emlékezzünk csak Pierog József "Sárga lapok margójára" c. 2009. november 2-i cikkére, annak is a végére: "Kéréssel fordulok a Fegyelmi Bizottsághoz, hogy ebben az esetben (ügyben) tegyen írásos állásfoglalást arról, hogy mi a végső döntés, mert mindkét, de a többi csapat számára is, ez lenne a megnyugtató a későbbiekre való tekintettel!", vagy a legutóbbi beadványában szintén megemlíti, hogy nem tiszta a kép a témakörben, és visszautal a már említett cikkre: "Megjegyeznénk, hogy a bajnokságban (November elején) jeleztük az „egyszemélyes Versenybizottságnak”, hogy az ötödik sárga lap letöltését egyértelműsíteni kellene."
Ha ennyi nem elég, akkor a Fradi beadványára hívnánk fel a figyelmet, amit arra sem méltattak, hogy egyáltalán válaszoljanak rá!
Szóval, történtek itt dolgok, ami felett "szemet lehet húnyni", de megtörténtek! Mivel van ez a honlap (futsal.hu), és az ftcfutsal.hu weblapon is írtak már róla, így a témát nem lehet a szőnyeg alá söpörni! Tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy a rendezetlen piros és sárga lapok, valamint az, hogy például az utolsó fordulókban - az MLSZ illetékes részlegének rendelkezése ellenére - nem egy időben kezdődtek a mérkőzések, nagyban befolyásolták, befolyásolják a bajnokságok (Férfi Futsal NB I és NB II) végkimenetelét. Gondoljunk csak az NB II Pest-csoportjának négy utolsó mérkőzésére! Mind a négy találkozó különböző időpontban kezdődött! Ráadásul, az azóta már bajnokaspiránssá előlépett, és a Férfi Futsal NB I-be feljutott Újpest FC játszott legkésőbb, és az utolsó percben lőtt góllal biztosította a helyét a rájátszásba, a nagykátai futsalosokkal szemben. Nem a mérkőzés tisztaságát firtatjuk, hanem a Futsal Bizottság felelősségét! Mert ez bizony az ő "saruk"!
De megkérdezném: Egy olyan vezető futsal-honlapnak, mint a futsal-hungary.hu, amely minden más weblappal szemben előnyt élvez, annak ellenére, hogy egy magánkézben lévő médiaforrás, csak egy ilyen semmitmondó cikkre teljen, mint amit Oczella László írt? Ennél többet érdemelnének a csapatok, rajtuk keresztül pedig, a vezetőik, a tulajdonosaik.
A bajnokságok - egy kis helytelen magyarsággal - "be fognak fejeződni", vagy így, vagy úgy! Ma már senki nem fogja felhívni a csapatokat, hogy a Colorspectrum Aramis mégis Győrbe menjen, az Üllő FC Cső-Montage pedig, Berettyóújfaluba. Viszont a kérdés, amely ezek után megfogalmazódik bennünk, az örökre megmarad: "Mi lett volna, ha...?"
Ezért a helyzetért pedig, nem a klubvezetők, hanem a magyar futsal vezetői a felelősek!
| < Előző | Következő > |
|---|
