FUTSAL.HU

Elég volt a mellébeszélésből!

nyilt_levelHogy mennyire szép és ezáltal sok ember érdeklődését felkeltő sportág a futsal, azt az alábbi - szerkesztőségünkbe beküldött - "NYÍLT LEVÉL" is elég hitelesen bizonyítja. Írója - minden valószínűséget számításba véve - nem egy „Kozma Mihály-fan", inkább az úgynevezett másik - "apró, de saját közegükben hálás" - tábor létszámát növelő futsal-rajongó. Hogy kinek van igaza? Nos, azt döntse el ki-ki saját maga! Egy biztosan megállapítható ennek a levélnek az alapján is: ahol felpattan egy labda, azt két ember nem egyformán látja!


Elég volt a mellébeszélésből!!

Tisztelt Olvasók! Régóta figyelemmel kisérem a magyar futsalban zajló eseményeket és van is véleményem róla, ám eddig nem kívántam a nyilvánosság elé tárni gondolataimat, ám most már késztetést éreztem erre. A végső lökést a hétvégi debreceni futsaltorna adta, de erről majd később.

Nagy érdeklődéssel vártam a magyar futsalbajnokság rajtját, amelytől egyértelmű színvonal-emelkedést prognosztizáltam. Tettem ezt azért, mert - gondoltam - a Futsal EB közelgő rajtja, az edzőképzés bevezetése és legjobbjaink és kapitányunk ETO-ba igazolása jó hatással lesz a sportágra.

Csalódnom kellett! Nem változott itt semmi! Jó esetben stagnálásról beszélhetünk. Kint voltam a Gödöllő-ETO mérkőzésen is, amelyről szeretném elmondani véleményemet. Az egyik internetes futsallal foglalkozó honlap Kis János-Kozma Mihály párharcnak próbálta beállítani az előzetesen simának ígérkező mérkőzést (az is volt, de nem úgy, ahogy gondolták!), nyilván abból a meggondolásból, hogy amennyiben a papiforma beigazolódott volna, trónra emelhették volna Kozma Mihályt. Pedig, ez csak egy sima bajnoki lett volna, ahol kb. 6-7 góllal kellett volna győzni a vendéggárdának. Nem kizárt, hogy ugyanez a honlap ETO siker esetén eldöntötte volna azt is, hogy melyik a jobb szakkönyv, a „Kozma-féle" vagy a „Kis Janiék" által megirt?!  Mint, ahogy azt sem zárom ki, hogy „futsal.hu-futsal-hungary" mérkőzésnek titulálta volna ugyanaz a honlap a találkozót! Na jó, nem ironizálok tovább...

A mérkőzés sima ETO sikert ígért, ám végül nem így történt. Miért nem? Mert, csak egy csapat volt a pályán, és az a Gödöllő volt, amely csapat indulása még a bajnokság előtt 2 héttel sem volt biztos. Csapatként azonban magasan az ETO fölé nőttek Kis János tanítványai. Pedig, az ETO játékosai egyénileg sokkal magasabb kvalitásokkal rendelkeznek, ám taktikailag és fizikailag sem voltak jól felkészítve, amely súlyos kritika Kozma Mihály munkájára. Persze, sérülések nehezítették a vendégek dolgát, de ez sem lehet magyarázat arra a csapnivaló produkcióra, amellyel az ETO kirukkolt. Szörnyű volt belegondolni is abba, hogy erre az ETO-ra fog majd a válogatott az EB-n épülni. Aki a Gödöllőtől ilyen simán kikap, attól mit lehet várni majd az Európa-bajnokságon? Nem sokat! Igaz van még idő a rajtig, de az előjelek nem sok jót ígérnek - maradjunk annyiban.

Néhány szót a Gödöllőről is.

Kis János nagyszerűen felkészítette játékosait az ETO-ból, szinte kottából játszott a hazai csapat! Taktikailag magasan az ETO fölé nőtt a Gödöllő. Mindenki tudta mi a dolga, annyit kért Kis János a játékosaitól, amit meg is tudnak valósítani. Nagyszerűen forgatta játékosait, és megérdemelten győztek. Úgy érzem, hogy Kis Jánosnak a mostani Gödöllőnél eddig csak jobb csapatai voltak, és ez akkor is igaz, ha most győztek. Sok munka vár még rájuk, ám egyre jobban látszik a keze nyoma a csapatán. Ő nem a készbe ült be, hanem egy tehetséges, ám messze nem kész együttes kispadján kereste a kihívást, és ezt a győzelmet senki nem veheti már el tőle. Sok szép sikert ért már el Kis János, de szakmailag erre a győzelemre külön is büszke lehet. Még akkor is, ha ez a győzelem valahol Kozma Mihály és az ETO, sőt megkockáztatom a magyar futsal nagy szégyene is!

Nagy érdeklődéssel vártam a Főnix csarnokban megrendezett futsaltornát is, ahol a fiúk bebizonyíthatták, hogy a brazíliai „Grand Prix égésük" csak kisiklás volt. A meghívott csapatok névsora alapján ezt a tornát nekünk simán meg kellett volna nyerni - méghozzá magabiztosan. Ehhez képest a harmatos szlovák csapat ellen - a mieink - valami hihetetlenül gyenge játékot nyújtottak. Hiányzott a lelkesedés, az elképzelés, a gyorsaság a csapatból, pedig, nem telt még el annyi forduló a bajnokságból, hogy ennyire tompa legyen a társaság. Ugyan Török Károly szakkommentátor mániákusan agyondicsérte a csapatot, ám remélem ez csak a nyilvánosságnak szólt és ő ezt nem gondolta komolyan. Ilyen gyenge talán még fennállása óta nem volt a válogatott, mint mostanában. Kozma Mihály állandóan magyarázkodik, mindig új elméleteket talál ki a kudarcokra, minden meccs előtt új koncepciót fogalmazz meg a szövetségi edző, akinek talán már legnagyobb hívei sem hisznek igazán. A nézők már abszolút nem! A Futsal EB leendő helyszínén mintegy 150-200 ember "tolongott", pedig a hazai ultrák ingyen mehettek be a találkozóra és borsos jegyárakról sem beszélhettünk. Elgondolkodtató az is, hogy az időkéréseknél kapitányunk semmivel nem tudja felrázni a fiúkat, szinte unottan beszél hozzájuk, semmiféle taktikai dolgot nem mondd a játékosoknak. Sajnos a fiúk szinte biztosan nem szereztek újabb híveket a magyar futsalnak, nézőriasztó produkciót nyújtottak a Sport 1 előtt ülőknek éppúgy, mint a csekély létszámú kilátogatóknak. Reméljük, hogy az MLSZ az EB-re mozgósítani fogja az MGYLSZ tornáin résztvevő fiatal palántákat, és akkor talán lesz néző is a Főnixben és a Papp László Sportarénában.  Különben megesik az a szégyen, hogy több vendégszurkoló lesz meccseinken, mint hazai.

Ami a sportág szempontjából még rosszabb, hogy sajnos az U21-es csapatunk is azt bizonyítja, hogy válságba került a magyar futsal. Nem szeretném minősíteni produkciójukat, aki ott volt látta, hogy nehéz róluk pozitívumot írni.

Szeretnék valami pozitivat is írni a cikkem végére, de... Nem tudok! Talán érdemes lenne elgondolkodni a sportág irányítóinak azon, hogy a kapitánycsere mennyire lenne időszerű és indokolt, amikor válogatottunk lejtmenetbe kapcsolt. Hiszem, hogy egy új szakember fel tudná rázni a fiúkat, és akkor talán nem égünk meg a hazai Európa-bajnokságon, amely lehet, hogy az utolsó olyan komoly esemény lesz a futsalban, amelyre a következő 10-12 évben kijutunk.

Szalai József