Hodován Edit meglepetésre készül

hodovan_editHodován Edittel, a Tolna-Mözs válogatott futsalosával az előtte álló "sűrű" hét kapcsán beszélgettünk. Vasárnap kezdődik a bajnoki rájátszás, a jövő héten pedig Moszkvában "bivalyerős" csapatok ellen játszik a válogatott.

- Az alapszakasz utolsó meccsén, Salgótarjánban nagyon megszenvedtetek a Skorpió ellen, pedig a papírforma sokkal magabiztosabb tolnai sikert ígért. Miért lett ennek ellenére ilyen izgalmas a mérkőzés? Tudat alatt már az elődöntő járt a fejetekben?

- A Salgótarján ellen eddig mindig szoros meccset játszottunk, mindig szenvedtünk az eredmény miatt. Ők ellenünk mindig felszívják magukat, ráadásul a szlovák játékosokkal nagyon megerősödtek. Tudomásul kell venni, ellenük már senki nem mehet biztosra, így értékesnek tartom az ellenük megszerzett három pontot. Nem hiszem, hogy az lett volna a baj, hogy már a rájátszásra koncentráltunk volna, minden meccset komolyan veszünk. Edzőnk is megkért, hogy az utóbbi gyengébb szereplésünk után próbáljunk meg nagyobb odafigyeléssel játszani, és már ezzel javítani a teljesítményünkön, mert fontos lesz visszanyerni a formánkat a következő meccseken.

- Ferenczi Anna, az Univerzum kitűnősége elképzelhetőnek tartja, hogy két mérkőzés után ők fognak továbbjutni. Minek kell bekövetkeznie, hogy ne így legyen?

- Elképzelhető, hogy két meccs lesz csak, de remélem mi jutunk tovább. De, ez majd a pályán fog eldőlni. Az utóbbi meccseink alapján Univerzum az esélyesebb, de a végsőkig küzdeni fogunk, és megnehezítjük ellenfelünk dolgát.

- Az Univerzum egyre inkább megközelíti tavalyi formáját. Nem aggódsz emiatt?

- Nem aggódom miatta, hiszen nálunk is vannak kiváló játékosok, és ha összeszedjük magunkat, kikerülünk a gödörből, mi is visszanyerjük a formánkat, akkor képesek lehetünk arra, hogy az Univerzum ellen is meglepetést szerezzünk.

- Mit tartasz ellenfeletek legnagyobb erényének és mi az amiben föléjük tudtok nőni?

- Az Univerzum annyival jobb, hogy több hasonló képességű játékosa van, hosszabb a cserepadja. Nekünk is jónak mondható a játékosállományunk, de a kispadon bevetésre váró 17-18 éves lányok annak ellenére, hogy ügyesek, még nem elég rutinosak, idő kell nekik ahhoz, hogy beérjenek. A mi erősségünk a csapategység, ami az utóbbi időben megtört. Azon vagyunk, hogy pár nap alatt újra csapattá kovácsolódjunk.

- Legutóbb, az alapszakaszban nagyon sima mérkőzésen szenvedtetek vereséget az Univerzumtól. Az akkori eredményből mennyire szabad messzemenő következtetéseket levonni? Mennyire hagyott nyomott a lelketekben az a vereség?

- Ahogy minden vereség, úgy ez is mély sebeket ejtett. Nem is maga a tény, hogy kikaptunk, hanem a gyenge játékunk, és a sok kapott gól érintett rosszul minket. De, előre kell nézni, ha folyamatosan egy-egy rossz szereplésen rágódnánk, nem tudnánk előre lépni.

- Nagyon jól ismeri a másikat mind a két együttes. Vajon tud e meglepetést szerezni valamelyik csapat a másiknak?

- A sportban mindig lehet meglepetéseket okozni, nincs állandó formájú csapat. Ez a sport szépsége, hogy mindig a mindenkori teljesítmény a döntő.

- Szerdán a női futsal-válogatott az ELTE ellen játszott felkészülési mérkőzést, de nem voltál ott a találkozón. Mi ennek az oka? Veszélyben van a vasárnapi játékod?

- A hét végén, a Skorpió elleni mérkőzésen aláfordult a bokám, ami már amúgy is elég érzékeny, és a megterheléskor szokott fájni. Pihentetni szerettem volna, hogy vasárnap és a jövő héten is maximális teljesítményt nyújthassak.

- Tagja vagy a Moszkvába utazó válogatottnak. Mit vársz a tornától?

- Nagyon várom a moszkvai kupát, ahol végre felmérhetjük, hogy hol is állunk a nemzetközi mezőnyben. Mindenféleképpen hasznos lesz a torna, hogy utána az ott szerzett tapasztalatok után dolgozhassunk tovább.

- Klubtársaid közül Simon Boglárka és Kovács Anita előbb ki, majd az utolsó pillanatban bekerült a válogatott keretbe, pedig sokáig úgy tűnt nincs erre sanszuk, az edzőpáros jobban bízott a másodosztályban brillírozó kiszemeltjeikben. Mi a véleményed erről?

- A válogatás a szövetségi edzők dolga, a játékosoknak ebbe nincs beleszólásuk. Természetesen nagyon örülök utólagos beválogatásuknak, a pályán nyújtott teljesítményük alapján azt gondolom rászolgáltak erre. Biztos vagyok benne, hogy Moszkvában is jól fognak játszani és nem fog teljesítményükre kihatni, hogy sokáig nem volt biztos a helyük az utazók között.

- A moszkvai tornán az első napon Ukrajna ellen fogtok játszani. Bajnokcsapatukat nagyon jól ismeritek, játszottatok is már ellene. Milyen benyomást szereztél róluk?

- Az ukránok gyorsak, technikásak, erőszakosak és jóval összeszokottabbak mint mi, így minden tudásunkra szükség lesz, hogy felvegyük velük a versenyt.

Simonyi András