FUTSAL.HU

Exkluzív interjú, a riportalany: David Frič

david_fric_1Azért, hogy egy kicsit tisztábban és főleg másképpen is lássunk az Európa-bajnoki szereplésünkkel kapcsolatban, közlünk egy exkluziv interjút, amit David Frič, az EB-bronzérmes cseh futsal válogatott 27 éves klasszisa adott Simonyi Andrásnak, aki megosztotta velünk munkáját. Mindkettőjüknek köszönjük!


Hogyan éreztétek magatokat az Európa bajnokságon? Meg voltatok elégedve a körülményekkel?

Az Európa-bajnokság nekem olyan volt, mint egy csodálatos álom, nagyon jól éreztem magam. A szervezés tökéletesre sikeredett, a szállásunk és az ellátásunk kifogástalan volt, a helyi szervezők és a mi technikai vezetőink minden kérésünket teljesitették. Magyarország remek házigazdája volt az Európa-bajnokságnak. A cseh válogatott minden tagja nevében szeretnék köszönetet mondani a magyaroknak a remek vendéglátásért és körülményekért.

Mi volt a cseh válogatott célja az Európa bajnokság elött?

A csoportból való továbbjutás volt a célunk. Azt előre tudtuk,hogy a negyeddöntőben Ukrajna vagy Olaszország ellen mérkőzhetünk, az ő legyőzésük csak a legmerészebb álmainkban szerepelt. Elmondhatatlanúl boldog vagyok, hogy az álmunk valóra vált. (Mi nem! - a szerk.)

Azerbajdzsán elleni 1:6 után gondoltátok volna, hogy ilyen messzire juthattok?

Azerbajdzsán válogatottja elleni első mérkőzés után rendkivül csalódottak voltunk, egyszerűen nem tudtunk mit kezdeni ellenfelünk brazil játékosaival. Bántott minket a nagyarányú vereség, de ezután minden erőnkel és idegszálunkal a magyarok elleni sorsdöntő mérkőzésre koncentráltunk, ahol győzelemme voltunk itéltetve.

Miként vélekedsz a magyar válogatott teljesitményéről?

A magyar válogatott Azerbajdzsán ellen az első félidőben visszafogottan, a másodikban jól játszott, ellenünk pedig, 30 percig egyenesen fantasztikusan, de az utolsó 10 percben úgy érzem fejben nem birta el a mérkőzés súlyát, igy, ha némi szerencsével is, de sikerült továbbjutnunk.

Elárulod, hogy a szünetben mit mondott nektek a szövetségi kapitányotok?

Szövetségi kapitányunk a szünetben felhivta a figyelmet az 5-4 elleni játékhoz szükséges fokozottabb koncentrációra, és azt hangsúlyozta, hogy csak akkor tudunk forditani, ha a csapat minden tagja hisz magában és a győzelemben. Igyekezett önbizalmat adni mindannyiunknak, és igy a győzelemben oroszlánrésze van neki is.

0-4 után bíztatok még a győzelemben?

Négygólos hátránynál - őszintén szólva - nem sok esélyünk volt a mérkőzés megforditására, de mi nem adtuk fel a reményt. Válogatottunk minden tagja hitt a forditásban, és a mentális erőnk volt a továbbjutásunk záloga. Nem sok csapat tudott volna ilyen helyzetből talpra állni, ebben biztos vagyok.

Az 5-4 elleni játékot mennyi idieg gyakoroltátok?

Az utolsó öt felkészülési mérkőzésünkön - mérkőzésenként minimum 10 percig - is alkalmaztuk az 5-4 elleni játékot, amely a mi egyik nagy fegyverünk, de emellett rengeteget gyakoroljuk az edzéseken is. Már többször sikerült mérkőzést megforditanunk 0-3-ról és 0-4-ről is, de olyanra még nem volt példa, hogy hat gólt szerezzünk egy mérkőzésen ebben a felállásban. Azt gondolom, az 5-4 elleni játék alapja a rengeteg közös gyakorlás.

A cseh válogatott sikere véleményed szerint minek köszönhető?

Mi egy olyan CSAPATOT alkotunk, ahol nincsenek sztárok, de rendkivül egységesek vagyunk a pályán és azon kivül is. Mindenki tudja, hogy hol a helye, és senki nem értékeli túl önmagát. Tudjuk, hogy van még hova fejlődnünk, de amit begyakoroltunk az edzéseken, azt a pályán is vissza tudtuk adni. Úgy gondolom, válogatottunk mentálisan európa legjobbjai közé tartozik. A hitünket soha, semmilyen körülmények között nem veszitjük el, bárhogy is alakuljon az eredmény. Ezenkivül fontos körülmény, hogy a keret nagy része öt éve összeállt, az EB felkészülésünk pedig, fél évig tartott, igy rendesen fel tudtunk készülni a kontinensbajnokságra. Szinte egymás gondolatait is ismerjük.

Milyen volt szerinted az Európa-bajnokság színvonala, és mi volt számodra a torna legnagyobb tanulsága?

Azt gondolom, hogy Európában az erőviszonyok kezdenek kiegyenlitődni. Majdnem minden csapatról elmondható, hogy taktikailag fejlődött, a spanyolok viszont kiemelkedtek a mezőnyből. Nagyon magas szinvonalú volt az EB, sok kiváló mérkőzést, játékost, remek egyéni teljesitményeket láthattak a nézők, akik nagyon jó hangulatot teremtettek a lelátókon. A sportág ünnepe volt az Európa-bajnokság.david_fric_2

A cseh média miként viszonyul a futsalhoz?

A média az EB alatt, valószínű, hogy a sikerek hatására, az eddigieknél sokkal többet foglalkozott a csapattal, de a hétköznapokra inkább az jellemző, hogy a keveset foglalkoznak a futsallal. Tapasztalatom, hogy az internetes oldalak több lehetőséget biztositanak ennek a sportágnak, mint az irott sajtó.

Ki volt az Európa-bajnokság legjobb játékosa?

Az EB legjobb játékosa egyértelműen a spanyol Javi Rodríguez volt, mellette a portugál Joel Queirós volt még, aki kiemelkedett a mezőnyből. Őket tartom a két brazil - Falcao és Lenisio -, valamint az olasz válogatott Vinicius Bacaro társaságában a világ öt legjobb futsaljátékosának.

Azerbajdzsán keretében majd fél tucat braziliából honositott játékos szerepelt. Jót tesz az európai futsalnak ez a tendencia?

Semmiképpen sem tesz jót. Az azeri bajnokcsapat álltal összevásárolt, és ilyen nagy számban honositott játékos jelenléte odáig vezethet, hogy a jővőben brazil házibajnokságra redukálódik az Európa-bajnokság, ami a sportág jővője szempontjából mindenképpen káros. Egy sportoló számára nincs felemelőbb érzés annál, amikor a mérkőzések elött szűlőhazája himnuszát hallgathatja. Ez az érzés a honositott játékosok többségében nincs meg, ők csak afféle "zsoldosok". Nem szabad hagyni, hogy a nemzeti érzések elvesszenek a mértéktelen honositási hullám miatt. A FIFA illetékeseinek a feladata e káros jelenség ellen fellépni,  és hiszem, hogy igy is fognak tenni.

Véleményed szerint a játékosok, vagy az edző a hibás abban, hogy a magyarok összeomlottak 0-4 után?

Ezt a kérdést másképpen közeliteném meg. A magyar válogatott nem valamelyik játékosának kapitális egyéni hibája, vagy edzői bakik miatt szenvedett vereséget, hanem a CSAPAT vesztett, amiben mindenkinek megvan a felelőssége. Nincs értelme bűnbakot keresni, mert az nem vezet sehova. A legnagyobb problémát abban láttam, hogy amig mi 2001 óta az összes Világbajnokságra és Európa-bajnokságra kijutottunk, addig az önök csapata ezt megelőzöen mindössze az ostravai EB-re kvalifikálta magát. Így hiányzott a magyar csapatból az a fajta tapasztalat és rutin, ami az ilyen nagy téttel zajló mérkőzések végjátékában különösen fontos lett volna.

A riport készítője: Simonyi András


A futsal.hu szerkesztősége köszöni a riportot, és sportsikerekben is gazdag életet, és jó egészséget kíván!