"Maximálisan pozitív képet kaptam az edzőtábor után, noha láttam a hibákat is." – mondta a kétnapos futsal-összetartás után Frank Tamás szövetségi kapitány.
A hétvégén tizenhat játékos gyakorolt az FTC népligeti bázisán, kilenc klubot képviselve. Frank Tamás azokat hívta meg az összetartásra, akik a jelenlegi A-keret mögötti közvetlen hátországot jelentik, akik az U21-es és az A-válogatott közötti „űrt” tölthetik be.
A meghívottak között akadtak, akik már korábban játszottak Frank Tamásnál az utánpótlás-válogatottban, s olyanok is, akik bemutatkozhattak már az A válogatottban. Ugyanakkor, fontos szempontja volt a kapitánynak, hogy meghívjon és megnézzem néhány olyan, vidéki klubban szereplő futsalost is, akik helyzetüknél fogva kevésbé vannak szem előtt.
„Maximálisan pozitív tapasztalatokat szereztem, noha látom a hibákat is. A játékosok hozzáállása példaértékű volt, többször még saját testi épségüket sem kímélve vetették magukat harcba a gyakorláson. Fizikálisan lesz még javítanivaló, voltak a keretben olyanok, akik nagyon elfáradtak a kétnapos edzőtábor végére. Taktikai szempontból nem volt egységes a kép, azok a játékosok, akik már régebb óta futsaloznak, ebből a szempontból előrébb tartanak” – mondta Frank Tamás.
A kapitány a gyakorlás végén hangot adott abbéli véleményének is, hogy megnyugvással látja, vannak a most látott játékosok között olyanok, akik a jelenlegi A-keretből esetleg valamilyen oknál fogva kikerülők helyére tudnak majd lépni. Kifejezte a reményét, hogy sor kerül még hasonló összetartásra a jövőben, akár a mostani idényben – de, miután abban meglehetősen sűrű a program –, valószínűbben ősszel.
Az edzőtáborban szerepelt játékosok
| Szalánczi Zoltán Dávid Richárd Laucsek Csaba Németh Tamás Szécsi Barna Simon Zsolt Simon Ádám Fehér Krisztián Füzy Zsolt Sámson Zoltán Hegyesi Zsolt Halmos Máté Horváth Péter Vidák Balázs Frank Péter Fritz Attila |
MVFC Berettyóújfalu Colorspectrum Aramis Üllő FC Cső-Montage Rába ETO MVFC Berettyóújfalu Üllő FC Cső-Montage Üllő FC Cső-Montage Vasas Vasas Vasas ÚTC Szeged Szombathely Szombathely Gödöllő Gödöllő MAFC BM |
A kapcsolódó videó ITT megtekinthető!
| Következő > |
|---|