FUTSAL.HU

Mezei József képviseli a futsalcsapatokat az MLSZ Közgyűlésén

mlsz_kuldottvalasztas2010. november 22-én 11: 00 órakor a női és férfi NB I-es és NB II-es futsal sportszervezetek vezetői az MLSZ soron következő Közgyűlésére megválasztották az őket képviselő küldöttet.  A csapatok választása Mezei Józsefre, az MVFC-Berettyóújfalu elnök-tulajdonosára esett, aki a voksolás után a következőket mondta:

"Először is szeretném megköszönni a bizalmat, és majd rászolgálni arra. Aki ismer, az tudja, hogy nem a pozíció miatt vállaltam el a feladatot. Tudom, hogy a 100 fő küldött között csak egy ember képviseli a futsal társadalmat, de szeretném, ha kicsi lépésekkel is, elmozdítani sportágunkat olyan irányba, hogy előbbre jussunk. Dolgozva szeretném képviselni a csapatokat, és az alulról jövő kezdeményezéseket támogatni. Szeretnénk elérni, hogy ne 20 év felett kezdjenek el a fiatalok futsalozni, hanem már gyermekkorban. Ezért is készíttettem szakanyagot egy spanyol szakemberrel, hogy segítséget kapjunk ebbéli törekvésünkben. Úgy gondolom, hogy a futsalképzéssel segítenénk a nagypályát is, hiszen bizonyított tény, hogy a nagypályás sztárok sokasága szerezte meg a technikai tudását gyerekkorában futsalosként."