A www.futsalplanet.com weblapról "ollóztuk" ezt a cikket. Érdekessége, hogy a leírtak - lényegét tekintve - szorosan kapcsolódnak az előző, Kis János által írt "Mi a futsal?" című cikkünkhöz!
Lehet, hogy a "futsal" hoz fordulatot az angol labdarúgásban?
A "Football Fan Cast" labdarúgó rovatának vezetője Adam Daley kérdezi, és egyben állítja is, hogy a futsal segíthet, és ezáltal megfordulhat a sorsa az angol labdarúgásnak.Már 43 éve, amikor az angol labdarúgás utoljára jól szerepelt a labdarúgó-világbajnokságon. Nézzünk szembe a tényekkel, még Capello segíthet, ő az utolsó reményünk. Valami baj van a nemzetközi szereplésnél az angol válogatottban. Vélemények gyakran változnak, és ezért igen nagy a nyomás az angol játékosokon, akik valójában nem is olyan jók, és nem eléggé képzettek. Az angol játékosok felkészítésében túl nagy hangsúlyt fektetnek a fizikai képességekre. A szövetség (FA) áttekintette az elmúlt időszakot, és 2006-ban azt a megbízást adta a Liga elnökének, Richard Lewisnek, hogy vizsgálja meg, milyen módon lehetne fejleszteni a fiatalok képzését.
Ebből a jelentésből idézünk:
"a változtatást az 5-11 éves korcsoportoknál kell kezdeni, sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a készségek és a képességek fejlesztésére és megszerzésére. Ne csak a győzelmen legyen a hangsúly, a mérkőzések eredménye - akár - másodlagos is lehet. A képességek fejlesztését kell ösztönözni."
A szövetségnek (FA) - a Premier League-ben és a Football League-ben - promóciós kampányokkal kellene bizonyítania, hogy a győzelem fiatal korban nem annyira fontos, és a gyakorlat nem ez tükrözi az országban, és a jövő edzői gyakorlata nemzetközi rangú játékosokat fog kinevelni.
Világosan látszik az angol labdarúgás burkolt problémája: túl korán kerülnek "bevetésre" a fiatalok! Igaz, hogy megtanulták, hogyan kell nyerni,de a ténylegesen alapvető képzéseket még nem sajátították el.
Nemrég meglátogattam a West Riding Megyei Labdarugó Szövetség ifjúsági labdarúgásért fejlesztéséért felelős tisztviselőjét - Pav Singh-et - és megkérdeztem mi a véleménye?
Ő erre azt mondta: "Hiszem, hogy minden gyereknek és edzőnek meg kellene próbálni különböző technikák elsajátítását. Erre lenne ott a futsal, vagy a brazil képzési forma. Minden játékosnak hasznos lenne, ha különböző módszerekkel különböző képzéseket kapnának."
Szóval - lehet, hogy az angol labdarúgóknak a futsalhoz kellene fordulni? Azoknak, akik még nem hallottak a futsalról (és hogy őszinte legyek én sem hallottam róla - egészen a közelmúltig), annak leírom röviden: a futsal a FIFA hivatalos 4+1-es labdarúgó játéka. Jellemzője, hogy kisebb labdával játsszák, és a nagypályás futballtól eltérő, speciális szabályokkal. Ez játék nagyon távol áll az angol, ívelgetős focitól, és eddig ezért nem terjedt el (emiatt valószínűleg nem vették komolyan Angliában). A játékban a hangsúly főleg a labda ügyes megjátszásán van.
Az I. Nemzetközi Futsal Konferencián az angol Adam Lowthorpe egy interjúban arról beszélt, hogy a futsal nagyban elősegítené az angol labdarúgás fejlődését...
...még azt is mondta, hogy: "Ez a konferencia meggyőzött arról, hogy ennek játéknak a jövőben szerepet kell kapnia az angol fociban, és ha egy fiatal játékos időben megismeri ezt a játékot, akkor idősebb játékosként képzettebb játékos lesz.
A jövőben az ifjúsági fejlesztési programba be kell illeszteni, és akkor még több technikás, játékosunk lesz.."
Richard Lewis jelentését 2006-ban elolvasva, Pav Singh úgy gondolta, hogy az angol labdarúgás fejlesztése érdekében használni kell a futsalt. (valamint olyan dolgokat is, mint például a brazil labdarúgóiskolai képzés).
Ahhoz, hogy az angol foci újra versenyképes legyen, az ügyesség fejlesztésére kell helyezni a hangsúlyt, és az ifjúsági labdarúgást is erre az új gondolkodásra kell átállítani.
A futsal is egy lehetőség, hogy elmozduljon a holtpontról az angol foci. Hogy pontosan milyen labdarúgóképzésre van szükség Angliában, ezt a jövő majd eldönti, de a futsalt minden bizonnyal érdemes figyelemmel kísérni a jövő generációi számára is. Talán ironikus, hogy a labdarúgás őshazájában külföldről kell hoznunk segítséget, de ha bejön, akkor a labdarúgással kapcsolatban kevesebben fognak panaszkodni Angliában.
| < Előző | Következő > |
|---|
