Szerda délután 17 órakor elindult a busz. A Székelyudvarhely Sportklub játékosai nagy megmérettetés elébe néznek, ugyanis a Bajnokok Ligájában Zágrábban küzdhetnek meg - az úgynevezett Elit körben - Horvátország, Azerbajdzsán és Oroszország bajnokcsapatival. Innen már csak a csoportelső juthat tovább. A szereplési esélyekről a magyarországi futsal válogatott székelyudvarhelyi játékosait kérdeztük.
Madarász János:
Kijelenthetjük, hogy sajnos krízisben van a csapatunk! (a legutóbbi hétfői mérkőzésen, hazai pályán ezúttal döntetlent (4-4) játszott a tabella utolsó helyén álló Sepsiszentgyörgy ellen az SK-szerk.) Ebből a helyzetből talpra kell állnunk! Ha mindenki kihozza magából, és társaiból a maximumot, és ráadásul még jó passzban is leszünk, akkor elérhetjük a hőn áhított második helyezést. Sokkal többre hivatott a csapatunk, mint amit az utóbbi időben nyújtottunk. A Dinamo Moszkva ellen nem sok esélyünk van, de a másik két csapat körülbelül egy szinten van velünk, ezért mindent megteszünk, hogy megszerezzük a második helyet".
Balázs Zoltán (csapatkapitány, I.sz. kapus):
Ez az Elit kör már nagyon erős. A horvátok kb. egy súlycsoportban vannak velünk, ezért ellenük az egy „ki-ki" meccs lesz. Azerbajdzsán? Fekete ló - nem igazán ismerjük őket. Az elsőségre legesélyesebb csapat a Dinamo Moszkva. Magamról annyit, hogy még mindig bajlódom a sérülésemmel, de már sokat javult, és mivel van még pár nap a mérkőzésekig, remélem, hogy a kezdésre rendben leszek."
Tóth Szabolcs:
„Az orosz bajnok teljesítménye kiemelkedő, a másik két csapat hasonló játékerőt képvisel, szinte azonos szinten van velünk...azaz bármi lehetséges. Nekem - sajnos - fáj a bal térdem, be van gyulladva - most is gyógyszereket szedek, de remélem, hogy ezek segíteni fognak, és pályára léphetek!"
Gyurcsányi Zsolt:
Jó védekezéssel, és jó helyzetkihasználással szerintem két csapatot meg tudunk verni. A Dinamo Moszkva a favorit, szerintem csoportelsőként fog továbbjutni! Mi mostanában sorozatosan kaptuk a pofonokat, de talán az itteni, jó csapatok elleni győzelmek segíthetnének majd kikerülni a gödörből".
Lódi Tamás:
„Csoportesélyes a Dinamo Moszkva, a másik két ellenféllel partiban tudunk lenni. A román bajnokságban ellenfeleink visszaállnak, a BL-ben viszont nyíltabb játékban focizhatunk majd. Sajnos, a sérülésem miatt még nem vagyok 100%-os, fizikailag sem."
Szabó Zoltán:
„A megérzésem alapján mondom, hogy a horvátok ellen van esélyünk (bár még nem láttam őket játszani). Az azerbajdzsáni csapat teljesen ismeretlen számomra, de biztos vagyok benne, hogy jó csapat, ha idáig eljutottak. Amennyiben 100%-os, vagy ahhoz közeli teljesítményt nyújtunk, akkor talán a második hely is elérhető közelségbe kerülhet - persze ez függ a sérültjeink állapotától is. Tavaly a "Dinamo" benne volt a legjobb négyben, így most is őket tartom a legesélyesebbeknek."
| < Előző | Következő > |
|---|
