FUTSAL.HU

Olasz siker a debreceni nyitányon

italiaA budapesti megnyitó és az azeriek elleni mérkőzés után este 19 órakor Debrecenben is kezdetét vette a 2010-es évi futsal Európa-bajnokság. Itt elsőként a "C"-csoport csapatai közül az olasz és a belga válogatott küzdött meg egymással.

Az esélyesebb olaszok kezdés utáni gyors gólja (Assis - 1:0) megadta az alaphangját a mérkőzésnek. Egyből izgalmasabbá vált a küzdelem, mert a belgáknak ki kellett támadniuk, hogy egyenlítsenek. Ekkor azonban egy igazán masszívnak tűnő, „jól dolgozó munkáscsapattal" találták magukat szemben, ugyanis az olasz játékosok fegyelmezetten, már a félpályánál megakadályozták a kibontakozásaikat. Nem is sikerült az egyenlítés, és nem sikerült megtörni az egyre jobban állandósuló olasz fölényt sem.

A második félidő elején letámadtak az „azzuriak". Ezt olyan intenzitással tették, hogy ebben az időszakban végleg el is döntötték a mérkőzés sorsát. Először, egy begyakorolt figura után a 22. percben Assis talált a hálóba (2:0), majd néhány másodperccel utána Ippoliti végezhetett el büntetőt, aminél nem hibázott (3:0). Az olaszok a végén, a már hitevesztett ellenfelüknek még lőttek egyet - Baptistella bombázott a jobb felső sarokba (4:0).

A negyedik góljukkal azt is bebizonyították a belgáknak, hogy egyértelműen ki a jobb, a mérkőzésen mutatott játékukkal - a végső győzelemre számító többi ellenfelüknek - pedig azt, hogy nagyon komolyan kell számolni velük ezen az Európa-bajnokságon is.


Debrecen, Főnix Csarnok - 2200 néző
itaOlaszország - Belgium bel
4:0 (1:0)

Játékvezetők: Karel Henych (CZE), Borut Sivic (SLO)

Olaszország: Feller - Forte, Baptistella, Ippoliti, Assis - Mammarella, Ercolessi, Romano, Botta, Bácaro, Duarte, Nora Szövetségi edző: Roberto Menichelli

Belgium: Morant - Achahbar, Chaibai, Bachar, Sababti - Paggetta, Aabbassi, André, Lúcio, Ferrian, Zico, Fossé Szövetségi edző: Benjamin Meurs

Vissza a PROGRAM-hoz!