Ma délután a debreceni Kölcsey Központban látványos, ünnepélyes keretek között kisorsolták a jövő januári, Budapesten és Debrecenben megrendezendő futsal Európa-bajnokság csoportbeosztását. A döntőben az első körben a csapatok négy hármas csoportban játszanak, válogatottunk Csehország és Azerbajdzsán társaságában az A-csoportba került.
A sorsolás előtt Kisteleki István, az MLSZ elnöke mondott beszédet. A szövetség elsőszámú vezetője méltatta az UEFA, az MLSZ és Debrecen városának együttműködését, utalt a DVSC-TEVA közelmúltban elért nemzetközi sikereire, s rámutatott: a gárda eredményei is bizonyítják, hogy labdarúgásban nincs lehetetlen. Kisteleki István biztosította a helyszínen tartózkodó UEFA-vezetőket és a válogatottak képviselőit, hogy az Európa-bajnokság előkészítésével kapcsolatban az előttünk álló időszakban is hasonlóan magas színvonalú munka zajlik majd.
A sorsoláson részt vett György Ádám zongoraművész, a fiatal tehetség mutatta be az Eb hivatalos, F50 nevet viselő labdáját is, amelyet az adidas magyar nemzeti színekkel látott el. György Ádám munkáját Giorgio Marchetti, az UEFA futsal-versenyigazgatója és Michael Salzer, a nemzeti válogatottak rendezvényeinek az igazgatója segítette a sorsolás során.
Az A- és a C-csoport Budapesten, a Papp László Arénában, a másik kettő Debrecenben, a Főnix Csarnokban vívja csoportmeccseit. A triók első két helyezettjei jutnak a negyeddöntőkbe, amelyeket január 25-én és 26-án rendeznek. Az elődöntőkre január 28-án kerül sor Debrecenben, míg a döntőt január 30-án, szintén Debrecenben játsszák. A mieink január 19-én Azerbajdzsán ellen kezdenek, 23-án pedig Csehország ellen lépnek parkettre a Papp László Sportarénában.
A sorsolással nincs vége a mai eseményeknek, 20.30-kor a január 30-i döntőnek is helyt adó Debrecen városának vezetői adnak díszvacsorát, amelyen az MLSZ vezérkara mellett az európai futsal társadalom elitje is résztvesz.
A 2010-es futsal Eb csoportbeosztása:
| „A" csoport | „B"csoport | „C"csoport | „D"csoport |
A csoportbeosztások - letölthető formátumban:
futsaleuro2010_finaldrawresults-1.pdf
| < Előző | Következő > |
|---|
