FUTSAL.HU

Vilinyi József: "A nő, aki sportol, a gyerekeit is arra neveli majd"

vilinyi_jozsefA salgótarjáni futsal-csapat még soha nem végzett a bajnoki dobogón, de ez ne tévesszen meg senkit. A Skorpiók fontos pillére a szakágnak, mint ahogy bátran kijelenthetjük azt is: Vilinyi József nélkül sokkal szegényebb volna a magyar futsal.

– Mióta van Salgótarjánban női futsal? Honnan jött az ötlet? Milyen indíttatásból? Milyen eredményeket értek el az elmúlt években?

- A Skorpió SE elődje 1996-tól működött, az első években amolyan hobbicsapatként jártuk a megyét, illetve az országot. Az évek folyamán remek kis gárda kovácsolódott össze, rengeteg tornagyőzelmet és előkelő helyezést gyűjtöttünk be szabadtéri és teremtornákon. Az akkor csapat erősségéről egy számadat: a hagyományos apci terembajnokságot 19 győzelemmel és 1 vereséggel, 102–8-as gólkülönbséggel zártuk az első helyen. Csapatunk azonban szép lassan kinőtte ezeket a megmérettetéseket, ráadásul már az ellenfeleknek sem akaródzott velünk játszani, így a meghívások sorra elmaradoztak. Így jutottunk végül arra az elhatározásra, hogy magasabb szinten is kipróbáljuk magunkat. A Nógrád Megyei Labdarúgó-szövetség 2001-ben írta ki első alkalommal a megyei női futsal-bajnokságot, amelyet az időközben egyesületté szervezett Skorpió SE-nek veretlenül sikerült megnyernie. Az év őszén pedig már beneveztünk az akkor még kispályás szabályok szerint rendezett NB I-es bajnokságba is, így az idei immár megszakítás nélkül a kilencedik idényünk az élvonalban. A 2001-2002-es pontvadászatban mindjárt az előkelő negyedik helyezést csíptük el, amelyet azóta sem sikerült túlszárnyalnunk. A soron következő néhány évben rendre a középmezőnyben zártunk, az utóbbi néhány esztendőben viszont többnyire a tabella hátsó részében végeztünk.

– Kik alkotják a vezetőséget? Kérem, mutassa be részletesen a szakosztályt!

- Az egyesület elnöki teendőit jómagam látom el, a futsal szakosztály vezetője Gyebnár Gyula, a szakmai munkáért pedig Pusnik Zoltán felel. Felnőttcsapatunk felkészítője – immár 2001 óta – ugyancsak Pusnik Zoltán, míg az utánpótlás csapatokkal Szebeni Árpád és Szebeniné Jávor Mónika foglalkoznak. Csapatunk szereplését részben önerőből, részben kisebb-nagyobb szponzorok segítségével finanszírozzuk, de a legnagyobb segítséget Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatától kapjuk, ingyenes teremhasználat és készpénztámogatás formájában. Igaz, utóbbit nem fordíthatjuk kizárólag a futsalra, hiszen egyesületünk további három szakosztállyal is rendelkezik: íjászaink, illetve modellezőink például a honi élvonalba tartoznak és rendszeres résztvevői a nagyobb nemzetközi versenyeknek is.

– Önök dicséretes módon az utánpótlás-nevelésre is különösen odafigyelnek.

- Egyesületünk megalakulása óta kiemelt hangsúlyt fektetünk az utánpótlás-nevelésre. Jelenlegi NB I-se keretünk tagjai – négy idén igazolt szlovák játékosunkat kivéve – saját nevelésű játékosok. Jelenleg közel harminc kislány bontogatja a szárnyait utánpótlás csapatainkban. Tehetségeknek továbbra se vagyunk híján, amit jól mutat, hogy nemrégiben korosztályunkban sikerül elhódítanunk az aranyérmet a hagyományos tolnai tornán. Célunk természetesen, hogy a fiatalokat fokozatosan beépítsük első csapatunkba, és hosszú távon saját nevelésű játékosokkal legyünk sikeresek.

– Mennyre tudják a salgótarjáni emberek, hogy NB I-es női futsalcsapatuk van? A média beszámol eredményeikről?

- A megyei média képviselőivel korrekt a kapcsolatunk, a helyi napilap rendszeresen közöl beharangozókat és tudósításokat mérkőzéseinkről, illetve a rádióban is hétről hétre ismertetik eredményeinket. A salgótarjániak, illetve a Nógrád megyeiek így jól ismerik csapatunkat, odafigyelnek szereplésünkre. Mérkőzésünket többnyire állandó közönség látogatja, igaz a korábban mintegy nyolcvan szimpatizánsból álló Skorpió Baráti Kör a főszervező Szakács Pál sajnálatos halála miatt már kevésbé aktív, mint néhány éve.

– Mi a Skorpió célja tavasszal a bajnokságban?

- Bár helyenként az élcsapatoknak is méltó ellenfelei voltunk, az őszi szezonban mindössze egy pontot sikerült begyűjtenünk, így az utolsó, hetedik helyről vártuk a tavaszi folytatást. Célunk az volt, hogy elmozduljunk a sereghajtó pozícióból, s lehetőség szerint a közvetlenül előttünk álló Kiskunfélegyháza, illetve Szeged csapatait megelőzve az ötödik helyen zárjuk a pontvadászatot. Ugyan hazai pályán mindkét riválisunkat le tudtuk győzni, a bravúrok eddig elmaradtak, ráadásuk kiskunfélegyházi vereségünk következtében már a matematikai esélyünket is elvesztettük arra, hogy a szegedieket is befogjuk. Így, a hátralévő néhány fordulóban pillanatnyi pozíciónk megtartása lehet az elvárás a csapattal szemben.

– Bár jelenleg csak a hatodik helyen állnak a tabellán, egyre több élcsapatnak nehezítik meg a dolgát, főleg hazai pályán. Ki lehet jelenteni, hogy kezd beérni Pusnik Zoltán munkájának gyümölcse?

- A kezdetektől Pusnik Zoltán irányítja a felnőtt csapat munkáját, felkészült, jó szakembernek tartom őt. Játékosaink egyénileg jól képzettek, csak a csapatmunka nem akar olyan szinten beérni, ahogy szeretnénk. Főként ennek tudható be roppant hullámzó teljesítményünk is, hiszen amikor lányaink fejben és lélekben is hozzáteszik, ami kell a mérkőzéshez, akkor valóban a mezőny bármelyik csapatának méltó ellenfelei vagyunk, ha viszont nem sikerül megfelelően „ráhangolódniuk” az adott találkozóra, akár gyengébbnek vélt riválisoktól is könnyedén ki tudunk kapni. Egy-egy jobban sikerült mérkőzés mutatja, hogy nem hiába dolgozik a szakmai stáb, igaz az utóbbi években sajnálatos módon meglehetősen kevés okunk akadt az örömre. Zoli is, én is hittel vallom: nincs torna-, nincs barátságos mérkőzés, csak „MÉRKŐZÉS” van, ahol mindent meg kell tenni a jobb eredmény eléréséhez. Ehhez, mi lehetőségeinkhez mérten minden segítséget megadunk.

– A közelmúltban négy szlovák játékost igazoltak csapatukhoz. Mit kell róluk tudni? Futsaloztak régebben? Honnan jött az ötlet, hogy őket leigazolják?

- Amint említettem, az utóbbi években sajnos gyengélkedünk a bajnokságban. Bár utánpótlásunkból is szép számmal építettünk be játékosokat a felnőttkeretbe, mégis úgy ítéltük meg, hogy további erősítésre van szükségünk. Több mint tíz éves sportbaráti kapcsolat révén négy játékost igazoltunk le a rimaszombati 1. DFC Rimavska Sobota csapatától, ők mindannyian éveken keresztül a szlovák első ligában, nagypályán fociztak. Klubjaink között már három éve életben van egy együttműködési megállapodás, aminek értelmében mi is többször kisegítettük őket játékosokkal, illetve jó néhány tornán vettünk részt közös csapattal is. Most jött el az ideje annak, amit már régen tervezgettünk Galamb Robi barátommal, azaz, hogy megpróbálunk erőinket egyesítve sikereket elérni a hazai futsal bajnokságban. Bár a szlovák lányok – név szerint Alexandra Galambová, Michaela Máliková, Henrieta Syc-Krivánová és Eva Tubová – a távolság és munkahelyi, illetve iskolai elfoglaltságaik miatt az edzésmunkából nem tudnak oly’ mértékben részt vállalni, ahogy az kívánatos lenne, véleményem szerint sokat lendítettek, lendíthetnek csapatunkon. Főként hozzáállásuk lehet példaértékű, hiszen génjeikben hordozzák a győzni akarást, számukra nem létezik előre lefutott mérkőzés. Ha ezt a mentalitást magyar társaiknak is sikerülne átadniuk, már megérte leigazolni őket.

– Lesznek a szlovákoknak követőjük? Terveznek további erősítést?

- Mivel, amint már említettem, nálunk sincsen kolbászból a kerítés, egyelőre nem tervezzük további játékosok igazolását. A legjobb az lenne, ha az erősítést házon belül sikerülne megoldanunk, a fiatalok folyamatos felfelé áramoltatásával és beépítésével a felnőtt csapat keretébe. Persze, ha lehetőségünk adódna rá, megfontolnánk akár korábbi játékosaink visszacsábítását, akár pedig új játékosok szerződtetését. Persze ehhez elengedhetetlen lenne új támogatók bevonása, ám erre pillanatnyilag meglehetősen kevés reményt látok.

– Mi a véleményük a nagypályás játékosok jelenlétéről a futsal-bajnokságban?

- Szakmai körökben folyik a vita a nagypályás játékosok futsalban való szerepléséről. Egy időben, mit tagadjam, engem is bosszantott a nagypályás játékosok jelenléte a futsalban, ám ma már másképp látom a dolgokat. A futsal-bajnokságok színvonala – ez alatt értem mind a két osztályt – sokat fejlődött. Sokkal gyorsabb, lendületesebb lett a játék, bár ez néha nem igazán játszik. Sok labdaérintésben, sikerélményekben, eseményekben gazdag perceket töltenek a pályán a játékosok. Itt nincs idő és tér „lötyögésre”, pörögni kell. Aki ezt a típusú játékot szereti az biztos a futsal mellett fog dönteni a nagypálya helyett.

– Ön szerint a női futsalra önálló szakágként vagy kiegészítő sportként kell a jövőben tekinteni? Mi a véleménye arról, hogy csak olyan csapat indulhasson el az első osztályban amelynek van U15-ös csapata is?

- A női futsal az 5+1-ből nőtte ki magát, amit Krám Lehel „tanár úr” és Kőrösi Mónika istápolt. Szerintem, ma már annyira megerősödtünk, hogy nem lehet csupán a nagypályás futball kiegészítőjeként tekinteni a futsalra. A további előrelépés, fejlődés kulcsa az utánpótlás versenyeztetése, ezért az U15-ös csapatok kötelező szerepeltetését jó, és részünkről abszolút támogatható, támogatandó kezdeményezésnek tartom.

– Ön szerint van jövője a salgótarjáni női futsalnak? És a magyar női futsalnak?

- Ezen nagyon sokat morfondírozok, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretném. Mert mindenütt vannak akadályok, hiszen az a szép az egészben, ha ezeket le tudjuk küzdeni, csak az nem mindegy, hogy ez mennyi energiát emészt fel. Városunk vezetői lehetőségeikhez mérten minden helyi versenysport csapatot támogatnak, igaz a női futsal hallatán sokan fanyalognak, mondván mi értelme pénzt áldozni erre. Az én személyes hitvallásom szerint azonban „teljesen mindegy milyen sportágat űz a hölgy, aki sportban, sporttal nevelkedik, az a gyermekét is erre fogja nevelni.” Éppen ezért azt gondolom, akár a többi sportágnak, úgy a női futsalnak is megvan a létjogosultsága akár szűkebb pátriánkban, akár országosan.

– Gál Veronika Szandra személyében van a Skorpiónak is válogatott-kerettag futsalosa. Mit kell róla tudni? Büszkék rá?

- Válogatott kerettagunk, Gál Veronika Szandra is jól példázza, hogy egyesületünknél nagy hangsúlyt fektetünk az utánpótlás-nevelésre. Igen tehetséges játékos, aki jól lát a pályán és a megfelelő lövőerővel is rendelkezik. Természetes büszkék vagyunk arra, hogy meghívást kapott a női futsal-válogatott bő keretébe, hiszen az valahol a mi munkánk elismerését is jelenti. Bízunk benne, hogy sikerül megragadnia a nemzeti csapatban, s a későbbiekben talán követői is akadnak majd, tovább erősítve egyesületünk és városunk hírnevét.

– A női szakágnak az ön véleménye szerint lökést adhat a női futsal-válogatott versenyeztetése?

- Hiszem, hogy minden sportolónak, aki komolyan veszi szeretett sportágát, leghőbb vágya bekerülni a nemzeti csapatba. Ezért is gondolom úgy, hogy a válogatottnak mindenképpen van létjogosultsága, hiszen célokat tűz a sportolók elé, és még keményebb munkára sarkall. Éppen ezért, bár a női futsal-válogatott még csak most kezd kibontakozni a „pólyából”, nagyon bízom benne, hogy a nagymamakort is megéri majd.

Simonyi András