Kozma Mihállyal, a magyar válogatott szövetségi kapitányával a Borsodi Futsal Kupa 2009 eredményhirdetése után beszélgettünk, hol a hazai csapat harmadik helyen végzett.
Szent Korona Rádió: - Hogyan értékeli a Borsodi Kupát?
Kozma Mihály: - Szándékosan erős csapatokat hívtunk a tornára, hogy ne kábítsuk el magunkat azzal, hogy valamilyen „hurkákat" megverünk és akkor azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a világbajnokok. Inkább a világbajnokot hívtuk meg és olyan csapatokat, amelyek Európában elég magas szinten jegyzett együttesek. Sok fiatalt próbáltam ki ezen a tornán, mert egy év múlva már EB-t játszunk Budapesten és Debrecenben, és kellenek a fiatalok a csapatba. Ha véletlenül valamelyik tapasztaltabb játékosom megsérül, és nem játszhat, akkor ott lesznek az ifjú játékosok. Szerencsére jó néhány tehetséges fiatalt tudtam kipróbálni, erre is jó volt ez a torna.
Az első mérkőzésen, Horvátország ellen jól játszottunk, az ellenfél akart támadni és ez nekünk kedvezett. A Szlovákia elleni mérkőzésen egyáltalán nem akart támadni az ellenfél, csak rombolni, ez nekünk nem volt jó. Ebből is lehet és kell egyébként tanulni, el kell sajátítani, hogyan feltörjük fel a bunkervédelmeket.
A harmadik mérkőzésen, a brazilok nagyon jól támadtak, de mi is igyekeztünk rohamozni a kapujukat. Sajnos ennek ittuk meg a levét, mert amatőr játékosaink a vérprofikkal nem bírták felvenni a versenyt fizikailag és technikailag sem. Az eredmény reális, viszont úgy érzem, hogy a közönséget ki tudtuk szolgálni.
SZKR: - Az Európa Bajnokságnak milyen esélyekkel és milyen célokkal vághatunk neki?
K.M.: - Az első kalapból fognak minket sorsolni az EB-döntőbe, így Európa élcsapatai közül elkerülhetjük a spanyolokat, az olaszokat és az oroszokat, e csapatok ellen nem lenne esélyünk. A második kalapban már vannak olyan országok, akiket meg tudunk verni, a harmadikban pedig velünk azonos képességű együttesek találhatók. Ha szerencsénk van, akkor a második kalapból elkerüljük a nagyágyúkat, például Portugáliát és kaphatunk egy velünk azonos képességű csapatot, a szerbeket vagy a cseheket. A harmadik kalapból bárki jöhet, ha jól alakul a sorsolás, akkor vérmes reményeink is lehetnek. Addig azonban még sokat kell fejlődnünk, ez a csapat most kezd kialakulni, most kell velük dolgozni azon, hogy olyan együttesünk legyen az EB-re, mint amilyen a VB-selejtezők során volt.
SZKR: - 100. alkalommal ült a válogatott kispadján a Brazília ellen találkozón, hogyan élte meg ezt a 100 mérkőzést?
K.M.: - Az igazság az, hogy az első négy mérkőzésem vereség volt a csapat kispadján, ez egy hónap alatt következett be. Ekkor úgy nézett ki, hogy a 10. meccset sem élem meg a válogatottnál, viszont változtattunk a csapat mentalitásán és a játékstílusán egyaránt. A bunkervédekezésről labdaszerzős, letámadós játékra váltottunk és ez lassan meghozta a várt eredményeket. A csapat önbizalma is megnőtt, így egyre feljebb kerültünk a világranglistán. VB-selejtezőt kétszer tudtunk nyerni, mindkétszer a pótselejtezőben buktunk el nálunk erősebb ellenfelekkel szemben, de Európa legjobb 10 csapata közt mindig ott voltunk. Emellett EB-selejtezőt tudtunk nyerni és ezzel a döntőben játszhattunk 2005-ben Csehországban, tehát ez az új stílus önbizalmat és bátorságot is hozott a csapatnak.
SZKR: - A sportág megítélése hogyan változott ez idő alatt?
K.M.: - Nyilván, ahogy jöttek az eredmények, egyre jobban figyelt ránk a média. Most már a televízióban is közvetítenek minden válogatott mérkőzést és rendszerint telt ház előtt játszhatunk, úgyhogy a 100 válogatottság alatt sikerült változtatni a sportág megítélésén.
Szente Tamást, a magyar futsal válogatott csapatkapitányát is a múlt heti háromnapos tornán kérdeztük a közelgő EB-ről, a kupán nyújtott teljesítményről, valamint a 100. válogatottságáról.
SZKR: - Horvátország ellen ünnepelted 100. válogatottságod, hogyan változott ezalatt az idő alatt a válogatott teljesítménye?
Szente Tamás: Minden időnek megvoltak a maga egyéniségei, a keret és a játék sebessége is sokat változott.
SZKR: - A sportág megítélése és népszerűsége hogyan változott?
Sz.T.: A kezdetekhez képest sokat változott, de még mindig kevesebb figyelmet kap, mint amennyit megérdemelne. Sajnos ezen mi nem sokat tudunk változtatni.
SZKR: - Az Európa Bajnokság arra is alkalmas lesz, hogy népszerűbbé váljon ez a sportág. Mit vársz a kontinensviadaltól?
Sz.T.: Igen, valószínűleg ismertebb lesz a sportág az EB miatt. Ami a céljainkat illeti, szeretnénk egy jó sorsolás után továbbjutni a csoportunkból, utána már bármi megtörténhet.
SZKR: - Hogyan értékeled ezt a felkészülési tornát?
Sz.T.: - Az első mérkőzésen egy nagyon jó horvát csapatot győztünk le, a szlovákok bunkervédekezése viszont nem nagyon tetszett nekünk. Két részre bontjuk ezt az egy évet, ami még az EB-ig hátra van, az első félévet a játékosok kipróbálására szánja a kapitány, ezért is kapott lehetőséget sok fiatal játékos. A szlovákok játéka tehát nem igazán tetszett nekünk, de amint láttuk, ilyen játékkal is lehet eredményt elérni.
SZKR: - Brazília ellen milyen meccsre számítasz? Hogy fognak kiállni ellenünk?
Sz.T.: - Ezek a profi játékosok minden mérkőzésre úgy állnak ki, hogy a maximumot adják ki magukból. Mi is igyekszünk mindent kiadni magunkból, aztán majd meglátjuk, hogyan alakul a mérkőzés. A brazilok valószínűleg letámadnak majd, mindenki ellen így szoktak játszani, mi megpróbáljuk majd okosan kihozni a labdát és játszani a játékunkat (A brazil válogatott végül 1:8-as győzelmet aratott az utolsó pillanatig küzdő hazai csapat ellen - a szerk.).
Madarász János ugyancsak a Borsodi Futsal Kupa egyik szünetében állt rendelkezésünkre. Bár a játékos sérülése miatt nem vehetett részt a felkészülési tornán, figyelemmel követte a mérkőzéseket.
SZKR: - Hogyan értékeled ezt a tornát?
Madarász János: - Ez egy nagyon jó felkészülési torna és mivel az EB-re készül a csapat, ezért fontos, hogy ilyen felkészülési meccseket játszunk. Az ilyen tornákon lehet fejlődni, illetve tanulni az erősebb csapatoktól, mert akkor van esélyünk az EB-n jó eredményt elérni, ha az élcsapatok ellen fel tudjuk venni a versenyt.
SZKR: - A horvátok elleni mérkőzés jól sikerült, a szlovákok ellen kevésbé jött ki a lépés. Szerinted mi volt az oka annak a vereségnek?
M.J.: - Sajnos még fizikailag nincs olyan állapotban a csapat, hogy két nap két ugyanolyan mérkőzést le tudjon játszani. Az első mérkőzésen egy nagyon agresszív horvát csapat ellen játszottunk, ami rengeteget kivett a játékosokból, illetve amikor a szlovákok ellen játszottunk az első félidőben nem volt rossz a teljesítményünk, de a helyzetek kimaradtak, a második félidőben pedig fizikálisan nem bírtuk, hibát hibára halmoztunk és az ellenfelünk ezt kihasználta.
SZKR: - A brazilok elleni mérkőzéstől mit vársz?
M.J.: - Láttam mindkét brazil mérkőzést, úgy gondolom, hogy a brazilok nem veszik olyan komolyan ezt a tornát, hiszen mindhárom csapatnál sokkal erősebb játékerőt képviselnek. A tudásuk 40%-át adják, szerintem, ha mi nem tiszteljük annyira őket, akkor egy jó mérkőzést tudunk velük játszani.
SZKR: - A sportág megítéléséről mi a véleményed?
M.J.: - A sportág népszerűsítése a médián alapszik, ha a média foglalkozik vele, akkor lehet népszerűsíteni. Úgy gondolom, hogy ha rendesen lesz propagálva ez az Európa Bajnokság, akkor nagyon sok néző mellénk fog állni, és nagyon sokan fogják látogatni a mérkőzéseinket.
SZKR: - Az Európa Bajnokságon milyen esélyeink vannak? Mi lenne egy reális helyezés?
M.J.: - Nagyon jó előjelekkel várhatjuk a sorsolást, hiszen az első kalapba kerültünk, a második kalapban vannak a portugálok, akik nagyon veszélyesek, és ha a sors úgy hozza, hogy őket el tudjuk kerülni akkor reálisan nézve be tudunk kerülni még a legjobb 4 közé is. Ehhez persze az kell, hogy megnyerjük a csoportunkat, mert akkor egy csoportmásodikkal tudnánk játszani, és a második helyezett csapat valószínűleg ugyanolyan játékerőt képvisel, mint mi. Akik ellen nem lenne esélyünk az Oroszország, Spanyolország illetve Olaszország. Ha a csoportunkat megnyerjük, akkor a négy közé jutás teljesen reális cél lehet.
(Szent Korona Rádió - Horváth Gergely "Gregor") .
| < Előző | Következő > |
|---|
