FUTSAL.HU

Mausz Renáta, a tolnai utánpótlás gyémántja

mausz_renataA tolnai futsal-utánpótlás egyik legnagyobb tehetsége, legtöbbre hivatott játékosa Mausz Renáta, akinek egyre több játéklehetőséget ad Pálinkás János, a Tolna-Mözs trénere.

Hisszük, hogy Renáta a jövőben még nagyon sok örömet szerezhet nemcsak a Tolna-megyeiek hanem a női futsal szerelmeseinek is.

- Hogyan lett belőled futsalos?

- Nyolc éves koromban kezdtem el focizni a Tolna csapatában. Miután kiöregedtem az U15-ös, nyújtottpályás bajnokságból, gondoltam kipróbálom a futsalt, mert nem akartam abbahagyni a focit. Amikor már az utolsó évemet töltöttem az U15-ös csapatban, elkezdtem járni futsal edzésre is... A felnőtt csapattal edzettem, mert akkor még nem volt NB II-es csapatunk. Tizenhat évesen az NB II-es futsal-bajnokságban játszottam, ahol Simon Bogi volt az edzőm, akinek nagyokat köszönhetek. Ő volt az, aki javasolta Pálinkás Jánosnak, hogy a felnőtt keretnél vegyen számításba. Így kerültem 2009 augusztusában az NB I-es csapatunkhoz.

- Könnyen be tudtál illeszkedni a csapatba?

+ Ezzel szerintem nem volt gond, mert régebben már edzettem velük, és akkor elég jól összebarátkoztunk. Szóval mondhatom azt, hogy hamar befogadtak. A Tolna-Mözs csapatára amúgy is mindig a kitűnő csapategység volt a jellemző.

- Úgy tudjuk, igazi sportcsaládból származol.

- Valóban így van. Bátyám, Péter már óvodás kora óta focizik, szerintem nagyon tehetséges játékos, aki sok különdíjat szerzett már pályafutása során: a Tolna VFC nagypályás csapatában volt ő már legjobb mezőnyjátékos, gólkirály. Elég nagy rutinnal rendelkezik és annak ellenére, hogy a csapat talán legjobb játékosa volt nemrég abbahagyta a nagypályát és elkezdett futsalozni a Tolna NB II-es férficsapatában. Apukám, Mausz Antal is sok meccsen részt vett már, játszott Pakson az ASE-nál, és a Videotonban is. Tolna megye egyik legjobb kapusa volt. Sokszor elnyerte a legjobb kapus díjat. Nagy lelkesedéssel és alázattal tekintenek a focira, nagyon szeretik.Az ő véleményük nagyon fontos számomra és sokszor beszélgetek is velük meccsek után, hogy miben voltam jó, miben nem. A tesóm minden meccsemen kinn van, sőt néha még az edzéseimre is kijár. Édesapám ezt sajnos nem teheti meg mindig, mert nem fér bele az idejébe, de a tévében is megnézte a meccsemet, és ki merem jelenteni, azon kívül, hogy nagyon szurkolnak nekem és a csapatnak, büszkék is rám.

- Ha már a díjaknál járunk, tavaly az egyesületed az NB II-es csapat legjobb játékosának választott meg téged. Mit jelent számodra ez az elismerés?

- Nagyon örültem neki, hogy a vezetőség úgy ítélte meg, én fejlődtem a legtöbbet, és nekem szavazták meg ezt a címet. .Nekem ez azt sugallja, hogy sokat fejlődtem abban az évben, és ha még jobban koncentrálok és járok edzésekre, jobb is lehetek és még sok más címet is begyűjthetek magamnak..

- Klubcsapatodban - amely az alapszakaszban jelen pillanatban a harmadik helyen áll - első számú csere vagy, így egyre több lehetőséget kapsz a bizonyításra. Meg vagy elégedve a jelenlegi helyzeteddel? Mikorra várod azt, hogy tagja legyél a kezdőcsapatnak?

mausz_renata_1- Örülök neki, hogy egyáltalán bekerültem az NB I-es csapatba, mert szerintem nem sokan mondhatják el magunkról, hogy egy év alatt felkerültek az NB II-ből az NB I-be. .Néha keveslem a lehetőséget, amit kapok meccseken, de ez persze, lehet, azért van, mert nem vagyok éppen olyan jó formában. Ezt az edző látja jobban... Összességében azért elégedett vagyok... Azt most nem tudnám megmondani, hogy mikor leszek stabil kezdő, de szerintem, ha így folytatom a munkát és megteszek mindent, amit csak lehet, talán hamarosan stabil kezdő játékosa leszek a csapatnak..

- Mit tekintesz erősségednek, és miben kell a jövőben a legtöbbet fejlődnöd, hogy csapatodnak még nagyobb hasznára legyél?

- Mivel hátvéd vagyok ezért inkább a védekezésre, kell koncentrálnom és ezeket a dolgokat legtöbbször, jól elvégzem.,.az előre játékban azonban néha kicsit bizonytalan ebben szeretnék javulni és ezért meg is teszek mindent, hogy sikerüljön. Nagy céljaim vannak a futsalban, szeretnék klubcsapatommal bajnokságot nyerni és a későbbiekben szeretnék a válogatottban is bemutatkozni. Tisztában vagyok vele, hogy ezeket a célokat csak úgy érhetem el, ha a jövőben is nagyon sokat dolgozom. De úgy gondolom, a hozzáállásomra és munkamorálomra eddig sem lehetett egy rossz szava sem edzőimnek. Addig szeretnék futsalozni, ameddig csak, lehet!

- Múlt hét pénteken, a Vesta elleni kupadöntőn kikaptatok ugyan, de gondolom óriási élményt jelentett számodra a hangulat és az élő tv-közvetítés. Hogyan értékeled a fináléban nyújtott teljesítményedet? Milyen érzés volt olyan játékosok ellen pályára lépni, mint Dombai Nagy Anett, Pádár Anita és Vincze Anikó?

- Számomra nagyon nagy élmény volt eljutni a kupadöntőig és a tévében szerepelni! Nagyon izgultam a meccsen, de ez nekem még jót is tett, mert szerintem jól játszottam. Jó érzés volt ellenük játszani, mert mindhárman igazi klasszisok. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, bár csalódott is, hogy nem sikerült megnyernünk a kupadöntőt. Bár azért, belegondolva, a második hely sem olyan rossz, hiszen mindent kiadtuk magunkból a fináléban, de el kell ismernem, ellenfelünk megérdemelten szerezte meg a győzelmet.

Simonyi András

Forrás: www.noifoci.com