FUTSAL.HU

Javul Simon Bogi sérülése

simon_bogiSimon Boglárka a Tolna-Mözs válogatott játékosa a hétfői telki összetartás délutáni edzésén térdsérülés miatt nem tudott részt venni. Ennek okáról kérdeztük a kiváló játékost, aki készséggel állt honlapunk rendelkezésére.

- Két-három hete érzek a bal térdemben szúró fájdalmat, ami napról napra intenzívebb lett. Már sejtettem, hogy nagyobb figyelmet kell szentelnem, ha nem akarok úgy járni, mint tavaly nyáron, amikor hasonló sérülés miatt kellett három hónapot kihagynom. Akkoriban a jobb térdemmel volt hasonló probléma, ugyanis azt a sérülést elhanyagoltam, és odáig fajult, hogy majdnem műtéti beavatkozás lett az eredménye. De, szerencsére megúsztam azzal, hogy Mecseki doktor porcerősítő kúrát írt elő számomra, ez felgyorsítja a felépülést. Sajnos a mostani sérülésre az utóbbi két hétben az intenzívebb edzés, és a két héttel ezelőtti Szeged elleni nagy iramú mérkőzés, a vasárnapi Félegyháza-meccs, majd rögtön a hétfői telki intenzív edzés rátett. Hála a válogatott gyúrója által elvégzett gondos kezelésnek, nagy valószínűséggel az április 2-i, Vesta elleni Magyar Kupa döntőre százszázalékos állapotban leszek, így a moszkvai tornára, amennyiben Tóth Károly szövetségi edző számit rám, el tudok utazni a csapattal.