Hogy milyen ok miatt, nem tudom, de valahogy átsiklottunk a Borsod Online egyik - a jövő szempontjából igen fontos - cikkén, amelyet Mezei Józseffel, a Mezei-Vill elnökével készítettek. Most pótoljuk elmaradásunkat.
Berettyóújfalu – Nagyszabású terv van kibontakozóban Berettyóújfaluban: futsalakadémiát szeretne létrehozni Mezei József, a Mezei-Vill FC elnöke.
Ehhez már megvásárolta az egykori gyermekváros területét, és meghívott egy spanyol szakembert, aki tanulmánytervet készít. Federico Vidal Montaldo egyelőre három hónapig tartózkodik Berettyóújfaluban, ám nem kizárt, hogy a jövőben további segítséget nyújt a magyaroknak
Folyamatos képzés kell
– "Hat éve van futsalcsapatunk, egyszer harmadik, kétszer első helyen végeztünk a bajnokságban, kupát nyertünk" – kezdte Mezei József. – "Belelátva a hazai futsal és labdarúgás szerkezetébe, nyilvánvalóvá vált, mennyire fontos az utánpótlás, amely Magyarországon nem működik megfelelően.
Az a tapasztalatom, hogy nem fordítunk kellő hangsúlyt az utánpótlás-nevelésre, s emellett Magyarországon nincs megfelelő, folyamatos edzőképzés. Pedig a legfontosabb az lenne, hogy a szakembereket az Európában már bevált módszerek szerint oktassák.
Ha mindez megvalósulna, akkor innen is több tehetség jutna el európai csapatokba, illetve a honi bajnokság is erősödne. Komoly örökségünk van, elég csak Puskás, Nyilasi, Törőcsik nevét említeni, ám a világ elrohant mellettünk. Folyamatos képzésre van szükség, másképp hogyan is fejlődhetne e sportág? Amíg nem tanítjuk azokat, akik oktatják a gyerekeket, nem sokat várhatunk. Olyan országokról kell példát vennünk, amelyek előttünk állnak. Spanyolország 20-30 év alatt felépítette a rendszert, s immár ötödször nyert futsal Európa-bajnokságot, a brazilokkal vannak egy szinten. Tőlük például lehet tanulni, alkalmazva tapasztalataikat – és szívesen is segítenek."
A problémák között említette azt is a sportvezető, nem foglalkoznak eleget azzal, hogy a klíma nem olyan hazánkban, mint a mediterrán országokban. "Itt sokkal nehezebb fenntartani a pályákat" – jegyezte meg. Országos szinten is szükséges építkezni, fejlődni, hiszen fontos versenyezni, meccseket játszani.
– "A grundok megszűntek, a futsal pedig ennek a „hasonmása”, amely megadja az alapokat, hiszen technikás, gyors játék" – jegyezte meg Mezei József. – "Tizenkét-tizennégy éves korban aztán eldönthetné a fiatal, melyik irányba kíván tovább haladni: a nagypályás futball vagy a futsal felé."
Lesznek még sikerek
Komplex rendszert kell tehát kialakítani, tanulni és visszaadni a tudást – 5-6 év alatt létrejöhet mindez. – "Be fogom bizonyítani, hogy ez az egyik járható út"– jelentette ki Mezei József. Vélekedése szerint két évbe kerülhet, mire elindul az akadémián belüli oktatás, ám addig is szeretnének képzéseket szervezni.
– "Nem azonnal megtérülő dologról van szó, ám kellő fegyelemmel, anyagi ráfordítással tudunk egy-egy lépcsőfokot megtenni előre" – mondta a sportvezető. – "Nagyon hiszek abban, hogy lesznek még sikerei az országnak labdarúgásban."
Tanulhatunk a spanyoloktól
Mezei József a januári, hazai rendezésű futsal Európa-bajnokságon vette fel a kapcsolatot a sportág spanyol képviselőivel.
– "Javier Lozanóval rengeteget beszélgettünk a hazai futsal helyzetéről, szerkezeti felépítéséről. Arra jutottunk, küld egy szakembert, aki megreformálhatja a sportág szerkezetét, mert van tanulnivalónk."
Federico Vidal Montaldo egyelőre tanulmánytervet készít az Újfaluban tervezett futsalakadémiáról. Mint Mezei József elmondta, a spanyolok készségesen segítenek, s elképzelhető, hogy hosszabb távú lesz a munkakapcsolat.
| < Előző | Következő > |
|---|
