Alíz Futsalországban

kovacs_alizA női labdarúgás legtöbb klubja - legyen az nagypálya, vagy futsal - magán viseli egy karizmatikus "vezér" kezenyomát. Ők azok, akik nélkül az egész nem, vagy nem így működne. Miskolcon, a Vénusz futsal-csapatának is van ilyen "motorja": Kovács Alíz. A hazai női futballban a Miskolci VSC-ben megismert, kifogyhatatlan energiával rendelkező Alíz igazi irányító - számára ez nem csak a pályán poszt.

- Mi a Miskolc csapatának célja az alapszakaszban és a rájátszásban?

- Az alapszakaszban elsődleges célunk a rájátszásba kerülés. Bízom benne, hogy ez sikerülni fog és remélem, a végén döntőt játszhatunk.

- Mennyire vagy megelégedve eddigi bajnoki szereplésetekkel?

- A tavalyihoz képest jobb őszt produkáltunk, azonban egy-két nagyarányú vereség és egy döntetlen miatt nem vagyok igazán elégedett. Csapatunk az ősz folyamán némiképp átalakult, ami magyarázat lehet ezekre az eredményekre, de úgy érzem a végén pozitív lesz a mérleg és a végére teljesen összeáll a csapat. Megítélésem szerint a Tolna elleni sikerünk is azt bizonyítja, hogy jó úton járunk.

- Állandó vitatéma a nagypályán játszók szerepeltetése a futsal-bajnokságban. Miként vélekedsz erről?

- Az egyesületünk megalakulása óta emlékezetem szerint nem volt nagypályán játszó játékosunk. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a csapat magját a korábbi nagypályás NB I-es, MVSC-ben játszó játékosok alkotják. Könnyebb lenne a dolgunk a nagypályások kizárásával, hiszen akkor szinte borítékolható lenne számunkra az ezüst vagy az aranyérem. Én személy szerint örülök, hogy nagypályás válogatottak, vagy az NB I-es nagypályás bajnokság góllövőlistájának a vezetője ellen léphetek pályára, viszont válogatott szinten a kettős szereplést nem tartom szerencsésnek. Jelenlétük emeli a bajnokság színvonalát és a csak futsalozó csapatokat nagyobb erőfeszítésre, ösztönzi, ami elengedhetetlen a fejlődéshez. Egy idő után azonban a nagypályás játékosok jelenléte akadálya lehet a további fejlődésnek, de ennek még nyomát sem látom.

- Mennyit edzetek egy héten?

- Heti három edzésünk van. Akinek marad még energiája, az használhatja a konditermet is. Sárréti Géza edzőnk irányításával úgy gondolom, magas szakmai színvonalú munka folyik nálunk, ahol a tréner nagyon hisz a munkában, és erre a játékosokban jó partnerre talált. Az előző bajnokságban elért harmadik helyezésünk is azt mutatja, jó úton járunk.

- Utánpótlásképzéssel foglalkozik az egyesületed? A futsal jövője szempontjából ez kulcskérdés.

- Van utánpótlás csapatunk. Vannak tehetséges 13-15 éves játékosaink, illetőleg most indítottuk be a 8-12 éves korosztályt, ahová egy-két hét alatt 10-12 lány csatlakozott, pedig az iskolák jelentős részében még nem is jártunk.

- Azt hallottuk a jövőben a Sport Klubon is láthatóak lesznek a mérkőzéseitek összefoglalói. Hogyan jött ez a lehetőség?

- Dombai-Nagy Anett hívott telefonon, hogy lehetőség van az RTL Sport Klub RYN Futsal-magazin című műsorában a mérkőzéseink összefoglalójának lejátszására. Én úgy gondolom, nem csak nekünk, de a teljes női futsalnak hatalmas előrelépés, hogy országos médiában rendszeres megjelenési lehetőséget kapnak női futsal-csapataink.

- A miskolci közvélemény tud arról, hogy ilyen kiváló női futsal-csapata van?

- Egyre többen tudnak rólunk, de még mindig van mit tenni az ismertségünk növelése érdekében. Talán jelzésértéke is van annak, hogy az B.-A.-Z. Megye Év Sportolója választáson csapatunk a zsűri szavazatai alapján a 3. helyet érte el.

- Mennyire segíti a média csoportotok jelenléte a szponzorkeresést?

- Leginkább a személyes kapcsolatokon keresztül tudunk szponzort találni. Az ismertetőanyag összeállításában tud segítséget nyújtani a Média Csoportunk. Bízom benne, hogy a tévés összefoglalókkal pozitív irányban fog változni a helyzet.

- Visszatérsz valaha a nagypályára játszani?

kike_es_kovacs_aliz- A párom szeretne egyszer nagypályán látni játszani, ezért talán egy-két mérkőzésre még kapható lennék. Nekem igazából nem hiányzik a nagypálya, nagyon megszerettem a futsalt. Nagyon örültem, hogy nálunk került megrendezésre a futsal Eb, ahol Európa legjobb futsalosait láthattam. (Képünkön Alíz, és Kike, az Európa-bajnok spanyolok világsztárja - a szerk.)

- Kit tartasz a legjobb magyar női futsalosnak?

- A bajnokság élcsapataiban – Univerzum, Vesta , Miskolc, Tolna – található vagy tíz olyan játékos, akik közel egyforma képességűek, és a pillanatnyi forma dönti el, hogy éppen ki a legjobb.

- Mit jelent számodra, hogy tagja vagy a futsal-válogatottnak? Mire lehetünk képesek a nemzetközi szintéren?

- Minden női játékos vágya, hogy válogatott lehessen, így nekem is az. Szerintem a nemzetközi porondon sem fogunk szégyent vallani. Eddig az ukrán csapatot láthattam az élmezőnyből, de szerintem a válogatottunk fel fogja tudni venni velük a versenyt. Remélem, játszhatok ellenük a nemzeti válogatott tagjaként is a Moszkvában.

- Hogyan látod a női futsalunk jövőjét? Miben kell fejlődni, hogy előrelépjen a női szakág Magyarországon?

- Az utóbbi két évben két nagy lépést is sikerült megtenni. Az egyik, hogy 2008-ban megalakult a válogatott, a másik, hogy országos tévében is szerepet kap a női futsal. Ez a két dolog, amire már az előrelépést lehet alapozni. Mi megpróbálunk felépíteni Miskolcon egy olyan egyesületet, ahol minden korosztályban van csapatunk. Ehhez azonban az is szükséges, hogy ezeknek a csapatoknak fusalban tudjunk versenyzési lehetőséget biztosítani. A futsal fejlődésének legnagyobb gátja az 5+1-es bajnokság. A diákolimpia kapcsán a lányoknál is a futsalt, a megyei bajokságok vonatkozásában - ha nem is a futsalt - legalább a 4+1-et kellene előírni. Ebben az esetben viszonylag könnyen és rövid idő alatt tömegbázist tudnánk biztosítani a futsal számára, ami az előrelépés előfeltétele.

Simonyi András