FUTSAL.HU

A Duna Takarék-ETO FC a kupagyőztes!

sajtotajekoztato_100331_117Még csak holnap lesz a nagy derbi, de már megszületett a mindenki által várva-várt hatalmas siker: a 2009-2010. évi férfi Futsal Magyar Kupa (Persecutor Magyar Kupa - tegnap délután óta ez az elnevezés, ugyanis akkor került pont a szerződés végére!) győztese a győri "sztárcsapat", a DUNA TAKARÉK-ETO FC!

Most, hogy a kedves olvasó már lenyomta a Tovább... gombot, eláruljuk, hogy csak egy kis áprilisi tréfáról van szó. Valószínű azonban, hogy nem járunk messze az igazságtól, amikor leírjuk, hogy a tegnapi sajtótájékoztatón, amit az MLSZ Kánai úti székházának földszinti nagytermében rendeztek, keveseknek, talán csak játékosunknak Szimcsák Tamásnak és Kovács Imrének - technikai vezetőnknek - jutott eszébe, hogy más is megnyerheti a díszes serleget, mint az "újsütetű" győri gárda. Főleg érezhető volt ez Madarász Jánosnak, a 128-szoros futsal-válogatottnak a szavai után, aki elmondta, hogy „...a mi csapatunk a legerősebb itthon, így nem is lehet más a célunk, mint a győzelem. Nem hiszem, hogy lenne ma Magyarországon nálunk jobb csapat, és ugyan a bajnoki cím megszerzése egy kicsivel fontosabb, mint a kupasiker, mindent megteszünk majd azért, hogy Győrbe vihessük a serleget".

Nyilatkozata után Kovács Imre kérdésére, miszerint "Abban az esetben, ha mégsem nyernétek meg a bajnokságot, és a Magyar Kupát sem, akkor elindultok e a Mitrópa Kupán* (lásd alul) ?" - nem igazán hallottunk egyértelmű választ, csak másodszorra - a kérdés megismétlése után! A kérdés különben azért hangzott el, hogy nehogy azt higgye már mindenki a jelenlévők közül, hogy csak a Duna Takarék-ETO FC lehet a győztese találkozónak, meg - a különben profi módon nyilatkozó régi játékosunkat - "Madit" is szerettük volna egy kicsit kizökkenteni magabiztosságából. Ez láthatóan és hallhatóan sikerült is, ami - most már tudjuk -  a mérkőzésen is megtörténhet!

sajtotajekoztato_100331_114Az igazsághoz, hogy ki lesz a győztes, inkább a már korábban nyilatkozó játékosunk - Szimcsák Tamás - válasza állt közelebb: „Nyilván tudjuk, hogy a győrieknek erősebb a keretük, ők az esélyesek, ám ahogy az ősszel - a bajnoki találkozónkon is - bebizonyosodott, a labda gömbölyű, egy mérkőzésen bármi előfordulhat. Ezért reméljük, hogy hét év után ismét elnyerjük a Magyar Kupát".

Mindkettejük mondandóját azonban megelőzte először Pajor Gyulai László "ceremóniamester" bevezetője, aki után Király Gábor, az MLSZ Versenyszervezési Osztályának munkatársa, a móri "eseményfelelős" mondta el mondókáját: "Hatalmas az érdeklődés Móron, és félő, hogy több százan is a csarnokon kívül rekedhetnek, ami nem véletlen, mert több szempontból is történelmi nap lesz április 2-a a magyar futsal életében!  A Magyar Kupa elnyeréséért ugyanis első alkalommal küzdhetnek meg a hölgyek a parketten, és így először láthat a közönség egymás után két kupadöntőt. Show elemek is tarkítják majd a rendezvényt, és a döntők előtt két mérkőzésre is sor kerül. A kora délutáni első találkozón a női NB II-es Budapest válogatott mérkőzik a "Vidék" legjobb női futsalosaival, majd a férfi NB II-es mezőny keleti válogatottja mérkőzik meg a nyugatival."

A rövid tájékoztatás után a hölgyeké volt az elsőbbség, akik közül elsőként Schumi Dorottya, a Vesta City-Line K és 3 S képviseletében elmondta, hogy színvonalas kupadöntőre számít, amelyen a szimpatikus, sokra hivatott Tolna ellen nem vár könnyű mérkőzést, ám csak a kupagyőzelmet tartja elfogadható eredménynek. A kiváló futsalos azt is megjegyezte, hogy a Vesta szponzorainak, valamint a női futsalnak is nagy megtiszteltetés, hogy a SportKlub élőben közvetíti a kupadöntőt, ami egy újabb nagy lökést adhat a női szakágnak.

Utána a Tölna-Mözs-t képviselő Baki Eszter mondta el véleményét, ami szerint örülnek, hogy ott lehetnek a döntőben, és ha már ilyen messze eljutottak, szeretnék is megszerezni a trófeát, amiért mindent el fognak követni.

A sajtótájékoztatón részt vett még Ragadics Ferenc (MLSZ Futsal Bizottságának az alelnöke, az UEFA futsal bizottságának a tagja) is, aki április 2-át a két döntő miatt igazi ünnepnapnak nevezte, és elmondta, hogy - főleg az Európa-bajnokság óta - hazánkban egyre népszerűbb a futsal, és ez az esemény is bizonyítani fogja ezt az állítását.

A "ceremóniamester" befejező szavai után, amiben megköszönte a döntő résztvevőinek, és az érdeklődő sajtó képviselőinek a közreműködését, kötetlen beszélgetésre került sor, majd rövid idő után mindenki ment a dolgára.

sajtotajekoztato_100331_107 sajtotajekoztato_100331_108 sajtotajekoztato_100331_113

Női és férfi futsal Persecutor Magyar Kupa döntői

2010. április 2. - Mór, Wekerle Sándor Szabadidőközpont

A program

  • 14:45 - Gálamérkőzés (nők) - NB II Budapest válogatott - NB II Vidék válogatott
  • 16:20 - Gálamérkőzés (férfiak) - NB II keleti válogatott - NB II nyugati válogatott
  • 18:00 - Persecutor Magyar Kupa - női döntő - Vesta City-Line K és 3 S – Tolna-Mözs
  • 20:00 - Persecutor Magyar Kupa - férfidöntő - Duna Takarék-ETO FC - Üllői FC Cső-Montage

*Mitrópa Kupa - közép európai országok kupagyőzteseinek kiírt nem hivatalos kupa, amelyet magyar részről a kupagyőztes képvisel. Amennyiben a bajnokcsapat és a kupagyőztes ugyanaz a csapat, abban az esetben a Futsal Bizottság jelöli ki a résztvevőt, amely a nagypályás hagyományokat követve a kupában második helyezést elérő együttes.

Forrás: www.bfc.hu