FUTSAL.HU

Pádár klasszisa döntött

vesta_venusz_5_4_1Ez úton is köszönjük a főleg női csapatoktól érkező információkat, és továbbra is várjuk azokat az Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet címre. Most a miskolci "Média-csoport" tagjától, Kozák Attilától érkezett híeket rakjuk fel a vasárnapi, nagyon szoros "Vesta" elleni mérkőzésükről.

Vasárnap játszották a női futsal N.B. I-es bajnokságának 11. zárómérkőzését, amelyet a Vesta-Cityline csapata nyert meg a Miskolci-Szabadidőközpont Vénusz ellenében. A forduló legrangosabbnak igérkező mérkőzését a listavezető Vesta és a negyedik Vénusz vívta egymással.

A mérkőzés az előzetes események miatt, vereség esetén egyik csapat sem szenvedett volna pozicióvesztést.

A mérkőzés minimális késéssel kezdődött az elektornikus jegyzőkönyv beüzemeltetése miatt.

A játékot a Vesta csapata kezdte és az első perctől óriási veszélyt jelentettek a Vesta támadói a miskolci kapura. Az első gólra nem kellett sokat várni, mivel néhány perc után Kovács óriási passzal ugrasztotta ki az éppen betegségéből felépülő Csepregit, aki a kínálkozó lehetőséget kíméletlenül kihasználta a kivetődő Vincze Anikó mellett. Néhány perccel később ismét a Vénuszok nyolcasa lőhetett kapura és egy jobblábas szépen elhelyezett lövés után máris 2-0 állt az eredményjelző táblán.

A Vestás lányok szerettek volna észbekapni de mire ez sikerült, addigra Kovács Alíz elé pattant egy lecsorgó labda , aki elegáns megoldással Vincze hálójába terelte a játékszert.

A hazai időkérést követően ismét pályára vonult a listavezető csapat. A félidő végéig Pádár Anita próbálkozásaiból három landolt a miskolci kapuban.

A félidő után ismét a Vesta-Cityline csapata próbálkozott többet, és ezek közül kettő eredményes is volt.

A mérkőzés végén egy miskolci szögletrugásból Balovics Réka tudott még szépíteni, de a hátralévő fél percben nem sikerült az egyenlítés. A hazai gárda még ha nehezen is, de begyűjtötte a 3 bajnoki pontot.

Fontos megjegyezni, hogy a csodálatos játékot bemutató Pádár Anita szerezte a Vesta góljait, aki így "mester ötöst" ért el a rangadón. Ezzel a győzelemmel a bajnokjelölt csapat továbbra is tartja a veretlenségi sorozatát.

vesta_venusz_merkozes_utan vesta_venusz_szoveg_nelkul vesta_venusz_5_4_sarreti_geza

Herédi Attila (Vesta): Egy nagyon jó Miskolcot sikerült legyőzni egy egységes csapatjátékkal, és egy kiválló egyéni teljesítményel. Pádár Anita 5 gólja magáért beszél. Az önbizalom szempontjából fontos volt, hogy megőriztük veretlenségünket. Gratulálok mindkét csapatnak az élvezetes és kiegyenlített játékhoz.

Sárréti Géza (Vénusz): Jobb játékra számítottam, a döntetlen reálisabb lett volna. Hamarosan összeáll a csapatunk, jó úton haladunk efelé. Jó teljesítményt nyújtott: Kovács Alíz, Garadnai Erika, Csepregi Gabriella, Váradi Cintia és Kiss Dalma.


Vesta-Cityline K és 3S - Miskolci-Szabadidőközpont Vénusz

5:4 (3:3)

Gólok: Pádár (5) ill. Csepregi (2), Kovács, Balovics


Kozák Attila (Média-csoport)

További eredmények:

Skorpió-1DFC Group - Somafone-KHTK 3:1 (2:1)
2010.02.06 - szombat - 13:00 óra
Salgótarján, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok

Univerzum - Szegedi AK Boszorkányok 11:2 (4:0)
2010.02.06 - szombat - 18:00 óra
Csömör, Városi Sportcsarnok