Kialakult a rájátszás párosítása

tom_1993A Futsal NB I. alapszakaszának  utolsó előtti, 20. fordulóját játszották a hétvégén. A forduló rangadóján Tolnán az Univerzum csapata már az első 10 percben eldöntötte a 3 pont sorsát, amikor 4-0-s vezetésre tett szert a Tolna-Mözs elleni rangadón. A folytatásban tovább növelte előnyét a vendégcsapat, végül pedig 9-2-es győzelmet aratott Tóth Ferenc együttese, amelyben a végig gólerősen játszó Méry Rita mellett Gál Tímea és Szekér Anita játszott kiemelkedően –  elsősorban nekik köszönhetően az Univerzum megérdemelt győzelmet aratott. Sikerével az Univerzum csapata bebiztosította második helyét az alapszakaszban, így a rájátszásban – ahol ismét mai ellenfelük, a Tolna-Mözs ellen játszanak – az  esetleges harmadik mérkőzésen övék lesz a pályaelőny.

Kiskunfélegyházán a lelkes hazaiak az első félidőben nagyon jól tartották magukat a többek között Pádár Anitát, Schumi Dorottyát és Szabó Ildikót ezúttal nélkülöző Vesta ellen, aztán – Dombai Nagy Anett gólerősségének és Vincze Anikó extraklasszis teljesítményének köszönhetően – magabiztos 7-1-es sikert aratott a kissé visszafogottan játszó bajnoki éllovas, amely mindössze két cserével állt ki erre a mérkőzésre.

Szegeden aratott megérdemelt győzelmet a Miskolci-Szabadidőközpont –Vénusz, amelyben különösen Garadnai Erika, Csepregi Gabriella és Kovács Aliz remekelt – de a Szeged is dicséretet érdemel, mert végig méltó ellenfele volt Sárréti Géza együttesének.

A miskolciak a két nyert mérkőzésig tartó rájátszásban a Vesta ellen fognak játszani, és – bár a Várhidi Péter - Herédi Attila edzőpáros csapata sokkal esélyesebbnek tűnik, de – nem szabad elfelejteni: a közelmúltban a Vénusz többször is megtréfálta a fehérvári együttest.


A 20. forduló eredményei

Tolna-Mözs – Univerzum 2-9 (0-5)

Somafone-Kiskunfélegyháza – Vesta-City Line K és 3S 1-7 (1-2)

Szegedi AK Boszorkányok – Miskolci-Szabadidőközpont-Vénusz 4-6 (1-3)

(ESSA)