
Kiskunfélegyháza, Kész Aréna Városi Sportcsarnok
Somafone-KHTK - Univerzum
3:14 (3:3)
Játékvezetők: Kávai János, Patyi Zoltán, Eke László
Somafone-Kiskunfélegyházi HTK: Ficsór - Bezsenyi, Rátkai, Bagdi, Szabó - Kovács, Zsadányi, Kiss, Pörge, Bezsenyi, Suhajda, Kozma Edző: Osztopáni Mihály
Univerzum: Oláh - Ganczer, Faigl, Szekér, Kovacseva - Ács, Bacsa, Ferenczi, Méry R. Edző: Tóth Ferenc
Gólszerzők: Szabó (2), Pörge illetve Szekér (6), Kovacseva (2), Méry R. (2), Bacsa (2), Ganczer, Faigl
A bevonulás és a csapatok bemutatása után, a múlt héten születésnapját ünneplő Szabó Nóra jelképes ajándékot vehetett át edzőjétől illetve játékostársaitól, majd Dr. Vakulya István, a Kiskunfélegyházi Honvéd-Testedzők Köre Labdarúgó Szakosztályának vezetője, elvégezte a kezdőrúgást.
A sípszót követően nyolc percen át nem esett gól, pedig helyzetek mindkét oldalon akadtak bőven. Ekkor az Univerzum Bacsa Anna találatával megszerezte a vezetést, de a Mókusok nem hagyták magukat. Folyamatos támadásaik eredményeként Szabó Nóra a 12. percben kiegyenlítette az állást, sőt alig telt el két perc a gól után és a lendületbe jövő hazai csapat Pörge Rita révén előnybe került. Az Univerzum ekkor összeszedte magát és Szekér Anita egy percen belüli két találatával megfordította az eredményt. A félegyházi lányok lelkesedését azonban nem törte le a két gyorsan bekapott gól és Szabó Nóra még a félidei szünet előtt kiegyenlített. Elégedett hazai csapat mehetett az öltözőbe, hiszen a lányok kitettek magukért és várakozás felett teljesítettek. Persze tisztában voltak azzal is, hogy az erőviszonyok alapján jóval erősebb ellenféllel szemben kegyetlen nehéz 20 perc vár rájuk, ha tatartani szeretnék az első félidőben mutatott játékukat.
A második játékrész a papírformát hozta. A kimerült félegyházi csapat próbálta felvenni az ellenfél játékritmusát, de az Univerzum-henger bedarálta a Mókusokat. Szinte percenként potyogtak a vendég gólok, de ezúttal a válaszok elmaradtak és az Univerzum könnyedén megszerezte a 3 pontot. Gratulálunk!

Osztopáni Mihály (Somafone-KHTK): „Most kéne abbahagyni, elfutni, elrohanni...” ”És mégis élnie kell, ennek a csapatnak játszani kell...” Köszönjük a tanítást az UNIVERZUMNAK!
Összegzésképp, a mérkőzésen egy félidőn keresztül a somafonos lányok méltó partnerei voltak a tavalyi bajnoknak, de az erőnlét a második félidőre elfogyott és a vége kiütéses Univerzum győzelem lett.
Jövő vasárnap hasonlóan nehéz mérkőzés vár a Mókusokra. A listavezető Vesta csapata ellen lépnek pályára. Az őszi bajnoki fordulóban a Vesta 12:1 arányban volt jobb a félegyházi csapatnál és valószínűleg azóta sem gyengültek, hiszen a szezon eleji Univerzum elleni döntetlent leszámítva, minden mérkőzésüket megnyerték. Legutóbb a Szegedi AK lányait verték 17:2-re. Úgy érzem a tisztes helytállás ezúttal is elfogadható eredmény lenne.
(TomeR)
| < Előző | Következő > |
|---|
