A pofonok után sikerült talpra állni - "Harcra készek a Mókusok"

dsc_0776Nyár elején, két fő szponzora - a Somafone és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata - váratlan visszalépésével, kis híján padlóra került a 2009/2010 évi NB I-es szezont hetedik helyen záró, Fair Play díjas Somafone-KHTK „Mókusok” női futsal csapata, de új támogatók segítségével sikerült talpra állni és kapus illetve csatár poszton egyaránt megerősödve várhatják a lányok a bajnokság kezdetét. A női élvonalbeli részvételhez mindenképpen szükséges pénzt ugyan sikerült előteremteni az elmúlt két hónap folyamán, de az anyagi háttér megerősítése, az utazási és felkészülési lehetőségek javítása érdekében, a csapat további szponzorokat próbál maga mellé állítani. Ezen kívül más lehetőségeket is megragadtak a Mókusok a kiesett jelentős összeg pótlására, és augusztus 13-án jótékonysági vacsoraestet rendeztek, melynek teljes bevétele a csapat javára lesz fordítva. A lányok számos újdonsággal is kedveskedtek szurkolóiknak, mint például a „Hajrá Mókusok” feliratú kötött sálakkal vagy a játékosok fényképével ellátott egyedi címkézésű egri borok széles választékával, melyek megvásárlói szintén segítik a csapat munkáját.

Júliustól megkezdődött a felkészülés

A pénzügyi vészhelyzet kivédése után következő feladat, a csapat megerősítése és a nyári felkészülési program volt. Az előző bajnokság vártnál gyengébb szereplése részben az állandóan változó játékos keret illetve a minimális edzéslehetőség számlájára írható, hiszen a lányok többsége hét közben az országban szétszóródva tanul illetve dolgozik és szinte csak a hétvégi mérkőzésekre tudott hazautazni. Az imént említett oknál fogva a következő szezonban sem várható javulás gyakorlási alkalmak terén, ezért Osztopáni Mihály edző még nagyobb hangsúlyt helyezett a nyári edzéslehetőségek kihasználására.

Osztopáni Mihály (edző): Júliusban heti három edzéssel kezdtük meg a felkészülést. Az első néhány hét az erőnlét megszerzésére irányult, majd augusztus közepétől fokozatosan edzőmérkőzéseket játszottunk. Szeptembertől termi edzésekkel, edzőmérkőzésekkel készültünk a bajnokságra. Kapus és támadó poszton mindenképpen erősíteni kellett a Mókusoknak. A játékosok közül többen jelezték, hogy a következő idényben kevesebb szereplést tudnak vállalni, mint előzőleg. Kovács Klaudia kapusunk taksonyi illetve válogatottbeli elfoglaltsága miatt várhatóan csak ritkán tud majd rendelkezésünkre állni. Remélem a nyári felkészülés megtette hatását, és minden szinten megerősödött Mókus csapat lép pályára a szeptemberben induló bajnokságban.

Az edző által gondosan összeállított szünidei program azonban nem ment zökkenőmentesen. A diákmunka, a nyaralások és egyéb elfoglaltságok következtében sokszor csak nehezen lehetett összeszedni a csapatot, mindig voltak hiányzók a tréningekről, edzőmérkőzésekről. Hogy ennek ellenére mennyire sikerült a Mókusokat felkészíteni, a szezon során kiderül.

A 2009/2010-es induló keret lényegesen átalakult az idei bajnokságra

A tavaly szeptemberben induló keret sokat változott bajnokság folyamán. Az edző folyamatosan próbálkozott új játékosok igazolásával javítani a csapat nem túl fényes statisztikáján, de a változtatások többsége nem hozta meg a kívánt eredményt és az évad ideje alatt sokan távoztak a keretből. Nagy Zita és Benák Alexandra az APC AMAZON SE-be, Győző Tilla és Győző Tamara a SIKETEK SK-ba, Tóth Kitti és Pörge Rita a SZENTESI FSC-be igazolt, míg Bali Cintia a PÁLMONOSTORA SE, Kozma Krisztina, Kelemen Nikoletta és Szabóné Írházi Tímea pedig a NAGYKŐRÖSI FC keresztfélpályás csapatában folytatja pályafutását.

Az 2010/2011. évi NB I-ben a Mókusok célja legyőzni a legnagyobb riválisokat és minél jobban felzárkózni az élvonalbeli csapatok mögé. Ehhez stabil jó teljesítményre lesz szüksége a félegyházi együttesnek, és mindenképpen javítani kell a védekezésen illetve sokat gyakorolni a támadások pontos befejezését. A nyár folyamán hárman öltötték magukra a Mókusok mezét. Makai Margit (kapus), Grassy Mária és Szűcs Helga, mindhárman a SIKETEK SK csapatából érkeztek a kiskunfélegyházi egyesülethez és remélhetőleg szép védésekkel illetve gólerős támadójátékkal járulnak hozzá a jövőbeli eredményekhez.

Kiskunhalas NB II-es csapata volt az első edzőpartner

Az újonnan igazolt játékosok először a Géderlak keresztfélpályás együttesének nagy részét beépítő Kiskunhalasi FC NB II-es csapata ellen léptek pályára, ahol a hazai csapat sikeresen vette az akadályt és Szűcs Helga (4), Bagdi Csilla (3), Krisztián Krisztina (2) illetve Szabó Nóra és Suhajda Eszter góljaival végül 11:7 (4:3) arányban bizonyult jobbnak ellenfelénél. A találkozón nem az eredmény volt a legfontosabb, inkább a különböző támadási formációk gyakorlására ment mindkét csapat.

Osztopáni Mihály (edző): Fordulatos, gólokban gazdag mérkőzést játszott a két együttes. Sajnos nem tudott mindenki részt venni a találkozón, így nem kaptam teljesen tiszta képet a csapat játékáról. A taktikai rész dadogott - a helyzetek kimaradtak - és sok átlövés gólt kaptunk. Örvendetes viszont Szűcs Helga gólerős bemutatkozása.

A Mókusok két fronton is harcolnak a pontokért

Augusztus 29-én, a futsal felkészülés közben, a lányok két év kihagyás után újra pályára léptek a Bács-Kiskun megyei keresztfélpályás bajnokságban, ahol az első fordulóban a Nagykőrösi FC otthonában arattak meggyőző 5:1 arányú győzelmet és zsebelték be magabiztos játékkal a 3 pontot. A keresztfélpályás Mókus alakulat alapjait, a 2003-2007 között három bajnoki címet és két második helyezést elérő sikercsapat együtt maradt tagjai - Ficsór Mónika, Zsadányi Szilvia, Bagdi Csilla, Szabó Nóra, Kiss Katalin, Kiss Anikó és Suhajda Eszter alkotják. Hozzájuk csatlakozott Bezsenyi Anita, Bezsenyi Zsuzsanna, Vörös Judit, Simon Nikoletta, Kiss Bianka, Szűcs Bernadett (Jászszentlászlóról), Kelemen Kinga és Nádudvari Julianna (Kecskemétről), Deák Ivett (Kunszállásról), aki a jövő ifjú reménysége, illetve a félegyházi Krisztián Krisztina és a kilencszeres diákolimpia atlétika bajnok Csontos Piroska, aki ezúttal a futball pályán is megmutathatja mit tud. A legfiatalabbak a keresztfélpályás csapatban szerezhetnek tapasztalatot, majd fokozatosan bekapcsolódnak a futsalos lányok edzéseibe.

Férfi csapatok ellen edzettek a Mókusok

Az elmúlt két hétben a Fornetti Kft., a Tardy illetve a Dél-100 Kft. férfi csapatai ellen játszottak felkészülési mérkőzéseket a Mókusok, hogy szokják a gyors játékot. Legtöbbször a fiúk kerültek ki győztesen az összecsapásokból, de a futsalos lányok is megvillantották tudásukat, egy-egy szép támadást vagy cselt követően elismerő tapsot kiváltva ellenfeleikből. Legközelebb szeptember 19-én, vasárnap a Szegedi Boszorkányokkal mérik össze tudásukat a félegyházi hölgyek. Jó alkalom lehet ez mindkét tréner számára felmérni, hol tart csapatuk egy héttel a bajnoki rajt előtt. Szeptember utolsó hétvégéjén pedig kezdetét veszi a pontokért folytatott harc…

Osztopáni Mihály (edző): 2009/10-ben jöttünk, láttunk, 2010/11-ben már győzni is szeretnénk! A régiek mellett új játékosokkal és új reményekkel vágunk neki a bajnokságnak illetve a kupameccseknek. Meglátjuk mi sül ki belőle… Csakazértis Mókusok!

Hajrá Mókusok!

(TomeR)