A 15. forduló hétfői folytatásának két mérkőzése közül - Goldball RFC Csömör-Hírös Futsal Club SE és a Dupont-Fortuna FC-Gödöllői Sport Klub - az utóbbiban több a „pikantéria".
GÖDÖLLŐI SPORT KLUB - DUPONT-FORTUNA FC (Ősszel - 4:1 (1:1) volt a „Dupont" javára!)
Berkeinkben köztudott, hogy Kis János edző az őszi szezonban még a „Dupontnál" osztogatta baráti tanácsait, a téli „holt idényben", pedig Gödöllőre „igazolt". Meg is szólaltattuk az „autodidakta szakembert", aki ismét nem hazudtolta meg önmagát, és extravagáns válaszaival színesítette lapunkat.
Futsal.hu: Kezdésnek egy fogós kérdés: hétfőn „Dupont - Gödöllő" - kinek drukkolsz?
- Remélem mindkét csapat három ponttal távozik a mérkőzés után. Hogy meg is értsd - így szeretném a szívem szerint!
Futsal.hu: Akkor, most irány vissza a valóság talajára: Baranyai után Harnisch sem játszhat ezen a mérkőzésen.
- Hát igen, Ő a válogatott mérkőzés miatt nem játszhat. De - sajnos - a volt „Dupontos" "Lajbi" (Balogh János - a szerk.) is sérüléssel bajlódik, így Ő is kiesik.
Futsal.hu: Hallom, hogy próbáltátok elhalasztani illetve előrébb hozni a mérkőzést.
- Mindent megpróbáltunk, de a szövetség ragaszkodott az időponthoz, ráadásul a pályaedző, a válogatott pályaedzője (?) pedig, telefonon keresztül azt mondta, hogy ragaszkodik Harnisch játékához!
Futsal.hu: Így nehéz lesz győzni, nem?
- Tudod, a Gödöllő inkább kiesik az NB I-ből, de a válogatott az szent és sérthetetlen. Én akár az életemet is feláldoznám, hogy ezeknek a szakembereknek a munkáját segítsem.
Futsal.hu: Egy "kicsit" gunyorosan hangzik, amit mondtál, de menjünk tovább. Szerinted is ilyen fontos a válogatottnak, hogy Harnisch játsszon?
- Ide figyelj!
Futsal.hu: Figyelek!
Harnisch az utóbbi három-négy válogatott mérkőzésen talán 10 percet, ha játszott. A futsal az a sportág, ahol egy (1) játékos is nagyon sokat számít. Harnisch támadásban használható, de a védekezése - az még katasztrófa. Na, gondold el, hogy Oroszország válogatottja ellen hány támadást fogunk vezetni.
Futsal.hu: Majd a válogatottban megtanítják őt védekezni, vagy nem?
- Persze, de akkor, ahhoz gyakorolni kellene, dolgozni, edzeni. Tudod, inkább lassan, de még időben váltani kellene. Végre olyan ismert szakembert kellene a Magyar futsal válogatottnál kinevezni, aki, amikor bemegy az MLSZ-be, akkor - képletesen szólva - szinte mindenki előre köszönjön neki, és, ha felemeli a szavát a futsalért, akkor arra oda is figyeljenek!
Futsal.hu: Most magadra gondoltál?
- Ááá, egy fenét! Én erre nem vagyok alkalmas, de ötletem az van.
Futsal.hu: Ne csigázz! Kire gondoltál?
- Csak ismert játékosok jöhetnek szóba. Például Kovács Kálmán vagy Bognár György, vagyis olyanok, akik „már láttak" futsal mérkőzést. Persze, azért a mostani szakembergárdát is tartsuk meg, mert náluk senki sem érti jobban a futsalt, de az említettek a háttérből segíthetnék a munkát, az EB -ig.
Futsal.hu: Akkor hétfőn ki nyer? Hallottuk, hogy...
- Remélem, hogy a Gödöllő. Amit hallottál, azt meg rosszul hallottad, ugyanis, nekünk nagyon fontos, hogy pontokat szerezzünk, és ellenfelünknek is! Ezért, de különben is - kizárt bármilyen megegyezés! De, ha még nem ismernének a híreket terjesztő jóakaróim, akkor most elmondom - és kérlek, írd vastag betűvel -, hogy „az én nézetemben a sport tisztasága a legfontosabb"! Tudomásom szerint még nem volt részem bundában! Ez csak a görbe utakat szerető és járó embereknek jut eszébe, akik még sohasem voltak egyenesek és őszinték. A mérkőzéssel kapcsolatban pedig tény, hogy nagy bajban vagyok, mert, ha a „Dupontnál" Nagy Attila játékra jelöl, akkor nem tudom, hogy edző legyek a Gödöllőnél, vagy inkább játsszak a Dupontnál, ugyanis, mint játékos (!), ott vagyok leigazolva! De a kérdéseiden kívül engedj már meg egy-két mondatot, ami, habár nem a hétfői mérkőzéshez kapcsolódik, de nagyon ki akar jönni belőlem, és aktuális is!
Futsal.hu: Parancsolj, Tied a szó!
- A válogatottal kapcsolatos a mondandóm: Tóth „Szabi" lába nem biztos, hogy rendbe jön az EB-ig! Ki kellene addig valakit „nevelni" a helyére, arra az esetre, ha nem tud játszani. A mostani keretet ismerve talán erre a feladatra a legalkalmasabb az „Aramis"-os Nagy Gabi lenne! Különben is, még soha nem játszott együtt a „Lódi-Gyurcsányi" párossal, hátha bejön! Nos..., csak ennyi lenne.
Futsal.hu: Részemről rendben, meg különben is: Párizs megér akár több misét is! Köszönöm, hogy válaszoltál.
- Én köszönöm a lehetőséget.
GOLDBALL RFC CSÖMÖR - HÍRÖS FUTSAL CLUB SE (Ősszel - 5:2 (3:0) volt a „Rubeola" javára)
A másik mérkőzésen a hazai csapat, a Goldball RFC Csömör egyértelmű esélyese a találkozónak. Talán egy kicsit lazíthatnak is, akkor is Ők nyerik a mérkőzést. A vendég kecskemétiek, azon kívül, hogy egy szimpatikus csapat, nem sok vizet zavartak ebben a bajnokságban, Tapasztalatszerzésre viszont jó volt az eddig eltelt időszak. Gondolom, Ők is azt remélik, hogy ezt a tapasztalatot jövőre kamatoztatni tudják majd!
LEGRAND-METALCOM SZENTES - FTC (Ősszel 5:1 (4:1) volt a Ferencváros javára)
A mérkőzést - Temesi és Tóth Gyula válogatottbeli szereplése miatt jövő csütörtökre halasztották. Hiába a szentesi Dr. Papp László Sportcsarnok a mérkőzés helyszíne, így is a zöld-fehér gárda az esélyesebb! A hazaiaknak - esetleg - momentumaik lehetnek.
| < Előző | Következő > |
|---|
