FUTSAL.HU

Első edzés - bemutatkozott az új tréner a Fradinál

elso_edzes091216

A XI. kerületi Újbudai Tóváros lakópark és az MLSZ Székházának szomszédságában található a Sportmax 1 Sportcentrum, amely a 2009-2010-es szezonban otthont ad az FTC-Goldball futsalcsapat edzéseinek és hazai mérkőzéseinek. Ma este különös és - azt is mondhatjuk, hogy - történelmi aktusnak lehettek szemtanúi a sportkomplexum falai és az a néhány szimpatizáns, akik tudomást szereztek az eseményről.

elso_edzes_091216_001

Pontban hét órakor Németh Péter, a sportszervezet vezetőjének, Zsiga Erikának a társaságában egy kis csendre intette az edzéshez készülődő játékosokat és az eseményre kíváncsi szakvezetőket, utánpótlás edzőket, hogy bemutathassa a csapatnak az újdonsült edzőt - Kis Jánost. Rövid bemutató után a "Mester" intézett egy hosszabb monológot a játékosokhoz, majd elkezdődött az edzés, amely egy intenzívebb bemelegítésből és játékból állt.

elso_edzes_091216_008

A nagy létszámú csapaton felül (18 fő) még voltak, akik sérülés miatt nem vetkőztek le, így láthatóvá vált, hogy a játékosok is nagyon komolyan veszik új trénerüket, legalább is, most, a bemutatkozáskor. A többit, majd meglátjuk!

Az edzés után telefonon érdeklődtünk az első benyomásokról, amelyre Kis János a következőképpen válaszolt: - „Meglepő számomra, hogy mennyi jól és tudatosan mozgó játékosunk van, ettől kevesebbet vártam! A látottak alapján ez a csapat többre hivatott, mint a jelenlegi helyezése. Egy kevés fegyelem, meg egy kevéske összeszedettség, amit még hozzá kell tennünk a már meglévőkhöz, és akkor bízhatok abban, hogy az eddiginél jobb tavaszi szereplés várható."

Valami tehát beindult az FTC Futsal háza táján, talán „... a magyar futsal egy újabb mérföldkövéhez ért!" Majd meglátjuk! Addig is sok sikert kívánunk Kis Jánosnak, az FTC-Goldball új trénerének.