El lehet kapni az Aramist!

admiral fejlecKiváló mérkőzésre van kilátás hétfőn este negyed héttől az Aréna Savariában: a hazai pályán remeklő Admiral-Haladás VSE a közvetlen élmezőnyhöz tartozó Aramist látja vendégül. Pálmay Tamás, a zöld-fehérek vezetőedzője bizakodó az összecsapás előtt…

- "A közvetlen élvonalhoz tartozó Aramist látjuk vendégül, nyilvánvaló, hogy roppant kemény mérkőzés vár ránk. Az ellenfélnél minden adott a kiváló szerepléshez: egykori és jelenlegi válogatott futsalosok erősítik a gárdát, és akkor még arról nem is szóltam, hogy Frank Tamás személyében a vezetőedzőjük a nemzeti tizenegy szövetségi kapitánya is egyben. Tóth Szabolcs több mint száznegyvenszer ölthette magára a címeres mezt, de rajta kívül is sokan vannak, akik már hosszú évek óta futsaloznak. Ez persze előnyt jelent a számukra, hiszen mi két éve kezdtük el ezt a sportot. Ugyanakkor vallom, hogy hazai pályán nincs verhetetlen csapat az NB I-ben! Lelkes, és egyre nagyobb számú közönségünk előtt minden csapatra veszélyesek vagyunk. Kiváló hangulat lesz hétfőn este is, ebben biztos vagyok. Felkészültünk az Aramisból, tudjuk, hogy hol sebezhetőek. Sokat gyakoroltuk a taktikai elemeket, remélem, hogy a fiúk a meccsen is alkalmazni tudják majd a megbeszélteket. Kádas Miki kisebb sérüléssel bajlódott a héten, ám jó esély van a játékára. Célunk a három pont megszerzésre, igyekszünk kiszolgálni szurkolótáborunkat" – mondta Pálmay Tamás.


 

admiralhu