FUTSAL.HU

Vendéggyőzelmek az U21-es rájátszás első mérkőzésein

utanpotlas_mvfcSzerda este három találkozót bonyolítottak le az U21-es utánpótlás bajnokság rájátszásának első mérkőzéseiből. Jó napjuk volt a vendégcsapatoknak, mert mindhárman győztesen hagyhatták el a játékteret. A Cső Montage - Szentes mérkőzésre vasárnap délelőtt 11 órakor kerül sor - Üllőn.

 

 

 

 

 

MVFC BERETTYÓÚJFALU U21 - ALLIANZ-FTC U21 0-3 (0-0)
Berettyóújfalu, Kabos Endre Sportcsarnok, 50 néző

Játékvezetők: Veizer Roland, Takács István
MVFC: László - Bácsi, Tóth, Trippon, Iszák  Cserék: Nemes, Ardelean, Szabó, Jancsó, Mező, Virányi  Edző: Szitkó Róbert
FTC: Hacker, Gyöngyösi, Czefernek, Bita, Visnyei  Cserék: Füsti, Csordás, Kiss, Balán, Bodó, Bagó Edző: Pintér Róbert
Gólszerzők: 26. perc Czefernek, 33. perc Visnyei, 34. perc Visnyei
Sárga lap: Trippon
Szabálytalanságok: 4-5 illetve 6-5

Egy jó iramú, élvezetes mérkőzést láthatott, aki ma kilátogatott erre az összecsapásra. A berettyóújfaluiaknak sérülés miatt nélkülözniük kellett egyik legjobbjukat Kisikán Tamást, de ez nem látszott meg a játékukon. A Ferencváros kezdte jobban a mérkőzést, de 5 perc elteltével a hazaiak átvették az irányítást. Trippon, Bácsi és Ardelean egymás után dolgozták ki a veszélyes helyzeteket, de sajnos nem tudták ezeket gólra váltani. A vendégek lövéseit pedig László Gábornak sikerült hatástalanítania.

A második félidőben aztán a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát: a 26. percben Czefernek bombázott a felső léc alá, ezzel megszerezte csapatának a vezetést (0-1). Nem adták fel a hazaiak, becsülettel mentek előre, de nem sikerült az egyenlítés. A 33. percben aztán egy eladott labdával Visnyei meglódult és ezzel már 0-2 állt az eredményjelző táblán. A következő percben Bita látványos cselei után Visnyei újra gólt szerzett, beállítva ezzel a végeredményt (0-3).

Szitkó Róbert, MVFC: Azt hiszem, hogy több volt ebben a mérkőzésben, hiszen legalább annyi helyzetünk volt, mint a Ferencvárosnak, az eredmény fordítva is alakulhatott volna. A játékosaim hozzáállásához gratulálok, de bebizonyosodott, hogy edzés nélkül nem lehet eredményt elérni.

Forrás: futsal.mezei-vill.hu

HÍRÖS FUTSAL CLUB SE U21- COLORSPECTRUM ARAMIS U21 4:7 (3:5)
Kecskemét, I. sz. Általános Iskola

Játékvezetők: Eke L., Kávai J., Kőrösi J.
Hírös Futsal Club SE: Fischer - Szabó, Bertus, Kiss, Virágh - Nagysolymosi, Mészáros, Böde, Mihut, Sáfár, Mata, Hajnal Edző: -
Colorspectrum Aramis: Gremsperger - Pál, Dávid, Rábl, Bártfai - Tyukász, Endrefalvi, Szeghy, Kőhalmi, Bakos, Frank P., Hadnagy Edző: Csernai László Gábor
Gólszerzők: Kiss (4) illetve Bártfai (2), Kőhalmi (2), Rábl, Bakos, Endrefalvi

DUPONT-FORTUNA FC U21 - GÖDÖLLŐI SPORT KLUB U21 2:5 (2:2)
Budapest, Kerék utcai Általános Iskola

Játékvezetők: Takács Z., Kömpf Gy., Vámos T.
Dupont-Fortuna FC: Hegedűs - Kovács K., Kovács A., Kertész, Fehér K. - Fekete, Fehér N., Nyilas, Lázár, Székely, Nagy Edző: Nagy Attila
Gödöllői Sport Klub: Horváth - Gólya, Katona, Koczkás, Nagy R. - Séra, Száraz, Vidák Edző: Smeló Dávid
Gólszerzők: Fehér K., Kovács K. illetve Vidák, Katona Nagy R., Koczkás, Gólya

ÜLLŐ FC CSŐ-MONTAGE - LEGRAND-METALCOM SZENTES 3 - 3
Üllő, Városi Sportcsarnok

Játékvezetők: Perepatics L., Márton Zs., Kovács P.
Üllő FC Cső-Montage: Laucsek - Rajnay, Simon, Breuer - Csóka, Gaál, Mészáros, Dobos, Gara, Zubor, Németh, Wimmer Edző: Márkus Ákos
Legrand-MetalCom Szentes: Béry - Szeles, Paczuk, Locskai, Simon - Szabó, péntek, Kováccs, Nemes, Tóth, Barakonyi, Gombos Edző: Szerencsi István
Gólszerzők:: Péntek (2), Locskai illetve Mészáros (2), Dobos