Monor SE- Gödöllői Fortuna U21
8:5 (5:1)
Monor SE: Spenger - Temesvári, Bokros, Nyúl, Magyar - Kajli, Barta, Papp T., Papp K., Simon, Szőke, Katona Edző: Gallai Attila
Gödöllői Fortuna U21: Hegedűs - Fekete, Vernes, André, Deák - Switzer, Balogh, Turnai Edző: Pierog József
Gólszerzők: Simon (3), Magyar, Nyúl, Papp T., André, Papp K., illetve Turnai (2), Bokros, Fekete, Switzer
A győzelemre éhes Monori SE remekül kezdte a mérkőzést, és már a 4. percben háromgólos volt az előnyük, amelyet a félidő végéig még kettővel növeltek – egy ellenében. A fordulás utáni két gyors vendéggól viszont ismét nyílttá tette a találkozót, de csak rövid ideig, mert újra villant a „Monor”, és két gyors góllal el is döntötte a mérkőzést. Bokros gólja már „csak” hab volt a tortán. A végén még Fekete szépített, de a győzelem nem forgott veszélyben.
Az Üllő FC Cső-Montage-ból Magyar, a nagykátai csapatból pedig, a télen átjött Katona érkezése igen jót tett a a Monor SE csapatának, amely megérdemelten zsebelte be a három pontot az igen „rövid paddal”, összesen nyolc fővel érkező gödöllői fiataloktól.
Kartali FSE - Újpest FC
3:5 (0:2)
Játékvezetők: Janitz Gergő, Kovács Péter, Molnár Péter
Kartali FSE: Gedei - Nagy, Gerhát, Juhász J., Dobes - Pintér, Kovács, Farkas Á., Bánki, Balogh J., Száraz, Labáth Edző: Tóth László
Újpest FC: Pátrovics - Simon, Gál J., Orosz B., Takó - Poncok, Zoufal, Kerényi, Fülöp, Szűcs R., Janta, Sós Edző: Lengyel Attila
Gólszerzők: Bánki, Száraz, Nagy illetve Zoufal (3), Takó (2)
Az M3-as autópályán történt baleset miatt közel fél óra késéssel kezdődött a találkozó.
Üllő FC Cső-Montage U21 - Colorspectrum Aramis U21
4:4 (2:2)
Játékvezetők: Perepatics Lilla, Márton Zsolt, Moldován István
Üllő FC Cső-Montage U21: Laucsek – Dobos, Panda, Mészáros, Gara – Seres, Németh, Zubor, Csáky, Gunst, Szabó, Boldizsár
Colorspectrum Aramis U21: Tyukász - Dávid, Bakos, Hadnagy, Pál - Kertész, Szeghy, Öreglaki, Korozmán, Fritz, Birinyi, Gremsperger Edző: Csernai Gábor
Gólszerzők: Zubor (2), Dobos, Gara illetve Dávid (3), Pál
Egy igen jó nevekből (Dávid, Kertész, Gremsperger) álló Colorspectrum Aramis ellen tartotta otthon az egy pontot az edzői irányítás nélkül játszó Üllő FC Cső-Montage csapata.
| < Előző | Következő > |
|---|
