Múlt szombaton, a "Skorpiók" legyőzésével a Somafone-KHTK egy pontra felzárkózott a tabellán legfőbb riválisa mögé. A Salgótarján megelőzéséhez azonban további pontokat kell szereznie a 'félegyházi együttesnek, ami nem lesz egyszerű feladat, hiszen a hátralévő bajnoki fordulókban a "Mókusok" ellenfelei a tavalyi bajnokságban dobogón végzett csapatok lesznek. Az eredeti menetrend szerint, hétvégén a Somafone-KHTK vendégeskedett volna az Univerzumnál, de az érintett felek írásbeli kérelmét jóváhagyva, az MLSZ megváltoztatta a helyszínt és az időpontot. A mérkőzést április 2-án, pénteken 20 órakor, Kiskunfélegyházán játszák le a csapatok.
A találkozó esélyesei egyértelműen a fővárosiak, a "Mókusok" számára a pontszerzés óriási bravúr lenne. Az idei szezonban - két bajnoki, illetve egy kupamérkőzés alkalmával - három nagy arányú Univerzum győzelem született a két csapat összecsapásain. A 'félegyháziak a legutóbbi meccsen, egy félidőn keresztül méltó ellenfelei voltak a tavalyi bajnoknak, de aztán bedarálta őket az Univerzum-henger.
A hazai edző munkáját még mindig sérülések nehezítik, és Osztopáni Mihály csak remélni tudja, hogy nem teljesen egészséges játékosai bírni fogják a terhelést. A mester a védekezésen próbál javítani, hogy a "Mókusok" elkerüljék a nagyarányú vereséget. Bízik játékosaiban, a "Mókusok" harcosságában és összefogásában.
Ficsór Mónika, a Kiskunfélegyháza kapusa, látatlanban kiegyezne a döntetlennel, de reálisan mérlegelve az esélyeket, egy csúnya vereség elkerülését is elfogadható eredménynek tartaná. Az eddigieknél szorosabb, jó mérkőzésben bízik a "Mókusok" hálóőre.
2010. április 2. - péntek - 20:00 óra
Kiskunfélegyháza, Városi Sportcsarnok
Univerzum - Somafone-KHTK
Várjuk szurkolóinkat a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokba, az április 2-án, pénteken este 20 órakor kezdődő mérkőzésre.

HAJRÁ MÓKUSOK!
(TomeR)
| < Előző | Következő > |
|---|
