FUTSAL.HU

Csendben készült a Vénusz

img_6632Észrevehető volt, hogy a saját Média-csoporttal büszkélkedő Miskolci-Szabadidőközpont Vénusz NFSE csapatáról mostanában nem igazán lehetett hallani a „téli szünet” folyamán. Ennek az volt az oka, hogy szerettek volna csendben és nyugodtan felkészülni a tavaszi folytatásra.

A forgatókönyv a tavalyihoz hasonló, amikor a csapat egy gyengébb őszt követően félelmetes tavaszt produkálva az alapszakaszban az Univerzumon kívül mindenkit legyőztek. Jelenleg is valamivel gyengébbnek érezhető volt az ősz, bár ez betudható a bajnokság színvonalának erősödésének is. A Vénusz tavaly a harmadik helyen végezett az első osztályú bajnokságban és most is valami hasonló céllal vágnak neki a szezon második felének. Cél mindenképpen a rájátszásba kerülés és ott már bármi megtörténhet, hiszen a labda kerek, bármerre gurulhat!

Sajnos a Magyar Kupa sorozatból kiesett a csapat, éppen ezért szeretnének a bajnokságban jól szerepelni. A kupamérkőzés után 1 hétig regeneráló edzések voltak, ami a szabadjátékkal párosult.

A két ünnep közötti helyi edzőtáborral kezdték alapozásukat, ami megadta az alaphangot a felkészülésüknek. A januári hónap edzések tömkelegét foglalta magába, ahol helyet kaptak a technikai, taktikai, erőnléti és mozgáskoordinációs feladatok is. A felkészülés végén néhány edzőmérkőzéssel, tornával mérték fel erejüket, ami a jelek szerint kiválóan sikerült. A "DVTK 100" nevű rendezvénysorozaton, azon belül - a szurkolói tornán - a harmadik helyet szerezték meg, míg a Vesta-Cityline által szervezett Hétkúti kupára látogató Belichanka-NPU elleni barátságos mérkőzésen  - teljes játékidőben - 5:1-es vereséget szenvedtek, elég tartalékos összeállításban. A felkészülés zárásaként pénteken a Debreceni Egyetem női futsal csapata látogat hozzájuk edzőmérkőzésre.

Míg a vezetőségben nem történt változás, a játékosok háza táján annál több. A csapathoz új és régi játékosok is kerültek, mint például Kresák Katalin vagy az utánpótlásból felkerülő Mikó Vivien. Az emberek számára teljesen ismeretlen játékos is felfedezhető Ivanics Anita személyében, akitől csodás dolgok várhatók, ha fizikálisan utoléri régi önmagát.

A Miskolci-Szabadidőközpont Vénusz várható kerete: Kiss Dalma, Juhász Csenge, Almási Éva illetve Kovács Alíz, Csepregi Gabriella, Váradi Cintia, Garadnai Erika, Szőke Zsuzsanna, Balovics Réka, Mikó Vivien, Ivanics Anita, Kresák Katalin, Samu Eszter, Lengyel Zsanett, Füredi Andrea

dr_juhasz_vikto_miskolcDr. Juhász Viktor (elnök): A 2009-es év több lényegi változást is hozott sz egyesületünknél. Az év elején Sárréti Géza átvette az N.B. I-es csapat irányítását és vezetésével a csapat fantasztikus tavaszt produkálva – 1 mérkőzés kivételével az alapszakasz összes találkozóját megnyertük – elértük elsődleges célkitűzésünket a rájátszásba kerülést. A bajnokság végén a bronzéremnek örülhettünk, ami eddigi legjobb eredményünk. A jó szereplést görögországi jutalomút követte. Az őszi idényben átalakuláson esett át a csapat játékoskerete, hiszen egy meghatározó játékosunk abbahagyta a futsalt, illetőleg év végén egy másik játékos is a befejezés mellett döntött. A téli pihenő alatt sikerült pótolnunk a kiesőket és rendezni a sorokat. Az utánpótlás csapatunktól Mikó Vivien felkerült a felnőttekhez, illetőleg két korábban nagypályán játszó labdarúgó is játékra jelentkezett: Ivanics Anita és Kresák Katalin. A csapategységünk jobb, mint bármikor és bízok benne, hogy a becsületesen elvégzett munka meghozza gyümölcsét – a rájátszásba kerülést. Az évet áttekintve az utánpótlás nevelésre a nagyobb figyelmet kívánunk fordítani és a fiatalabb korosztályokat is szeretnénk elindítani.

sarreti_geza_kicsiSárréti Géza (edző): Csendben készültünk és próbáltuk pótolni a hiányosságokat. Voltak távozóink, de az első csapat keretébe tehetséges fiatalok illetve régi nagypályás játékosok is bekerültek. Motivációnk nem ugyanaz, mint az elmúlt évben. Nem a kényszer, hanem a jó játék igénye hajt minket. Reméljük ez az idény pontszerzéssel is párosul. Mindenképpen valamilyen éremmel szeretnénk zárni a bajnokságot, de gondolunk a jövőre is.

Kozák Attila (Média-csoport)