A szeptember 25-i női futsal bajnokság rajtja előtt egy héttel, a Kiskunfélegyházi Mókusok edzőmérkőzésre hívták a rivális Szegedi AK Boszorkányok csapatát. Az elmúlt egy év során összesen hat alkalommal találkozott bajnoki illetve barátságos mérkőzésen a két együttes. Eddig a Félegyháziaknak egyetlen egyszer sem sikerült kivédenie a boszorkány mágiát, de a vasárnapi bűvös hetedik összecsapás előtt bizakodtak, hogy ezúttal végre megtörik a rájuk bocsátott bűbáj.
Ennek megfelelően a Mókusok már a mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, aminek rövidesen meg is lett az eredménye, hiszen Szabó Nóra révén megszerezték a vezetést. A szegedi lányok lassan melegedtek bele a játékba, de miután egy távoli lövés a hazai kapus kezei és lábai között szerencsétlenül a hálóba csorgott, erőre kaptak és a potyagól mellé jegyeztek egy újabb találatot. Nem kellett sokat várni és érkezett a Szabó Nóra által kézbesített válasz, így az állás újra döntetlen lett. Rövidesen megint a vendégek kerültek előnybe, melyet a félidő végéig hátralévő percekben tovább tudtak növelni, és háromgólos megnyugtató vezetés birtokában kezdhették a második játékrészt.
Talán az előző napi, Kalocsa elleni megyei keresztfélpályás bajnoki mérkőzés vette ki a Mókusok erejét, mindenesetre a folytatásban egy fásult, sok hibával játszó csapat lépett pályára, átengedve a teret a szegedi támadásoknak. A nyár folyamán a Siketek SK-tól átigazolt Makai Margit azonban a helyén volt, és az első félidőben elkövetett hibáját feledtető bravúros védéseinek köszönhetően, hosszú ideig érintetlen maradt a hazaiak hálója. Eközben a Mókusok előtt többször is adódott gólszerzési lehetőség, de mindannyiszor pontatlanra sikerült a befejezés. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és a vendégek tovább tudták növelni előnyüket, amiből a mérkőzés végéhez közeledve Bagdi Csilla két szépítő góljával sikerült lefaragni a hazai csapatnak. A győzelmet végül 4:8 arányban a Boszorkányok szerezték meg.
Osztopáni Mihály (edző): "20 perc jó játék után védekezésünk szétesett, a támadások befejezését pedig elkapkodtuk. Ennek ellenére, elsősorban az első félidőben látottak alapján azt mondom, lehet még idén belőlünk valami."
A mérkőzés végén, az elégetett kalóriák pótlására, a Pizza Néró étterem pizzákat ajánlott fel a megéhezett játékosok részére, amit a jelenlévők jóízűen el is fogyasztottak az utolsó falatig.
A Mókusok az előző NB I-es szezonban bronzérmes Tolna-Mözs csapatát fogadják a 2010/2011 évi futsal bajnokság nyitó fordulójában, melyre szeptember 25-én, szombaton 10 órai kezdettel kerül sor, a Constantinum Sportcentrumban (Jókai Mór u. 2-4). A mérkőzés szünetében tombolahúzás lesz, melynek fődíja egy futball labda. A házigazdák továbbá büfével és a Mókusok csapatának megvásárolható ajándéktárgyaival várják szurkolóikat.
Hajrá Mókusok!
TomeR
| < Előző | Következő > |
|---|