„Maradt némi hiányérzetem”

111128_admiral_ullo_0Nem sikerült győzelemmel búcsúznia lelkes szurkolótáborától az Admiral-Haladás VSE élvonalbeli futsal csapatának: a zöld-fehérek 3–3-as döntetlent játszottak az Üllő FC Cső-Montage ellen.

Négyből négy. Ezzel a szenzációs hazai mérleggel várta a szezonzáró mérkőzést hétfőn este a szombathelyi együttes. A zöld-fehérek természetesen folytatták volna parádés sorozatukat, ám Pálmay Tamás már a mérkőzés előtt arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenfél lényegesen jobb annál, mint amilyen teljesítményt nyújtott a bajnokság első felében.

111128_admiral_ullo– „És be is igazolódott, amit gondoltam: szervezetten, kulturáltan futballozott a Cső-Montage, mi pedig nem tudtunk úgy felpörögni, ahogy kellett volna. Ennek megfelelően előnybe is kerültek a vendégek. A szünetben rendeztük a sorokat, változtattunk a játékunkon, és az eredményen is. Aztán emberelőnyös helyzetből kaptunk egy gólt… Rengeteget gyakoroltuk ezt a játékhelyzetet, mégis hibáztunk. 3–3 után már úgy éreztem, hogy egyik fél sem mer kockáztatni, mindkét csapat beletörődött a döntetlenbe. Maradt némi hiányérzetem, hiszen szerettük volna folytatni a nyerő szériánkat; ugyanakkor folytattuk a veretlenségi sorozatot, amely egy újonc gárda esetében hatalmas szó. Kicsit dekoncentráltak voltunk, csak 8–10 percig futballoztunk úgy, ahogy kellett volna végig. Összességében azonban le a kalappal a srácok előtt, kiváló szezont produkáltak. 17 pontról álmodni sem mertünk volna!” – értékelt Pálmay Tamás vezetőedző.