Mint az többeknek is feltűnt, elmaradt a SportKlub Televízió hétfői közvetítése a futsal-bajnokság rangadójáról, amelyen a Ferencváros az Aramist fogadta (3-6). A félbeszakadt közvetítést a jelek szerint a hazai drukkerek által kihelyezett zászlók okozták. A televízió egyelőre nem reagált az eseményekre.
- A televíziós csatorna helyszínen lévő munkatársai már a mérkőzés kezdete előtt jelezték, hogy a szerződés ellenére nem lesz közvetítés, ha az Árpád-sávos, Nagy-Magyarországot is ábrázoló szurkolói transzparenst nem veszik le - mondta el a konfliktus előzményeit az mno.hu-nak Németh Péter, az FTC futsal-szakosztályának elnöke.
Németh hozzátette, mivel a hatályos törvények szerint egyik sem tartozik a tiltott önkényuralmi jelképek közé, ezért szerették volna, ha kint maradnak a zászlók, ám végül a közvetítés érdekében megkérték a drukkereket, hogy vegyék le a kihelyezett drapériát, akik ezt úgy oldották meg, hogy visszahajtották azokat a részeket, amelyek zavarták a televíziós csatornát. A beszámolók szerint a mérkőzés és a közvetítés el is kezdődött, de a nézőtéren ülők nem sokkal ezután ismét láthatóvá tették a teljes zászlót.
Németh Péter szakosztályelnök elmondása szerint ezután két percet kaptak a csatornától arra, hogy eltávolítsák a plakátot. Ezt meg is tették, most már teljes egészében levették a molinót, ennek ellenére a SportKlub megszakította a rangadó közvetítését, a televízió munkatársai összepakoltak és gyorsan elhagyták a sportcsarnokot.
- Állítólag a stábból egyesek fenyegetettnek érezték magukat - mondta Németh Péter.
Az RTL-csoporthoz tartozó SportKlub eddig hivatalosan nem reagált az esetre, a Ferencváros Szurkolók Szövetsége pedig az ORTT panaszbizottságához fordult a történtek miatt.
Forrás: www.sporthir.com
| < Előző | Következő > |
|---|
