Bravúros pontszerzés Győrben!

nemeth_krisztian_haladas_vse3–3-as döntetlent játszott a bajnok otthonában az Admiral-Haladás VSE élvonalbeli futsal csapata. A mieinknél Németh kapus szenzációsan védett, de rajta kívül mindenki kiválóan teljesített. „Hosszú lesz az út hazáig”. - nyilatkozta a lefújást követően Pálmay Tamás, a gárda vezetőedzője.

Parádésan kezdett a bajnok otthonában a Hali: pár perc elteltével már 2–0-ra vezettek a mieink Bagó és Kottán góljaival. Aztán a hazaiak beerősítettek, szépítettek is a 10. percben. A fordulásig mindkét kapu többször forgott veszélyben, de újabb találat nem esett.

A második félidő elején ismét a szombathelyiek voltak eredményesek Czeglédi révén. Aztán a győriek félelmetes hajrába kezdtek. A játékrész felétől lehozták kapusukat is, és a totális támadásnak meg is lett az eredménye: 20 másodperc alatt egalizálták az eredményt. Még mindig volt 7 minutum hátra, a Rába rohamozott, beszorította Kádasékat, de a vasiak remekül védekeztek. Sőt, még kontrákra is futotta erejükből. Néhány másodperccel a vége előtt még a mienk szerezhettek volna gólt, de kimaradt a ziccer.

Maradt a 3-3, tehát az Admiral-Haladás épp a bajnok otthonában szerezte meg első idegenbeli pontját.

- "Le a kalappal a fiúk előtt, nagyszerűen futballoztak a bajnok otthonában. Mindenki kiválóan teljesített, parádés mérkőzés volt! Nyerhettünk volna, ám megbecsüljük az egy pontot is, amely fontos lehet majd a végelszámolásnál. Nem sok gárda ikszel majd Győrben." – mondta a lefújást követően Somfalvi Csaba szakmai igazgató.

- "A fiúk betartották a taktikai utasítást, és végig maximálisan koncentráltak. Átéltünk néhány meleg pillanatot, de összességében megérdemelten értünk el döntetlent. Hosszú lesz az út hazáig, megünnepeljük első idegenbeli pontunkat!" – tette hozzá Pálmay Tamás.

- "Életem mérkőzése volt a mai. A Berettyóújfalu elleni mérkőzésen is nagy volt a nyomás a kapunkon, de ezt nem is lehet összehasonlítani azzal a találkozóval. Soha életemben nem védtem még ilyen formában, 20-25 ziccert tudtam hárítani. Parádésan játszottunk, jól mozogtunk együtt védekezésben, óriási akarattal, fegyelmezetten fociztunk – ennek az eredménye a pontszerzés a bajnok otthonában." – mondta a mérkőzés hőse, az Admiral-Haladás VSE kapusa, Németh Krisztián.


admiralhu