FUTSAL.HU

Győzelemmel debütáltak a Mókusok a női Magyar Kupában

somafone_khtk_091030

Igazán jó női mérkőzést láthatott, aki kilátogatott péntek délután a Vári Szabó István Sportcsarnokba. Női Futsal Magyar Kupamérkőzésen a Somafone-KHTK NB I.-ben szereplő csapatát fogadta az egy héttel ezelőtt NB II.-ben bemutatkozó Kiskunhalasi FC.

Kiskunhalas - Vári Szabó István Sportcsarnok
Kiskunhalasi FC - Somafone-KHTK

1:4 (1:2)

Péntek este 18:45-kor Kiskunhalason lépett pályára a Somafone-KHTK a női Magyar Kupa első körében. A félegyházi csapat Nagy Zita révén már a mérkőzés legelején megszerezte a vezetést és nem kellett sokat várni a második gólra sem, amit szintén Zitának könyveltek el. A Mókusok folyamatosan támadták a hazaiak kapuját, de a rengeteg helyzet mind kihasználatlanul maradt. Még az első játékrészben sikerült a Halasnak szépítenie, így a félidei eredmény 1:2 volt.

Szünet után a hazai csapat vette át a kezdeményezést, de néhány nagy gólhelyzetnél nem futotta többre a halasi lányok erejéből, nem tudtak egyenlíteni. Az igyekezet hevében megszaporodtak a szabálytalanságok, gyorsan kigyűlt az 5 hazai fault és a Mókusok háromszor is büntetőrúgáshoz jutottak, de egyiket sem sikerült értékesíteniük. A mérkőzés utolsó perceiben végül még két akciógólt szerzett a félegyházi csapat. Előbb Nagy Zita ért el mesterhármast, majd egy perc múlva Szabó Nóra állította be az 1:4-es végeredményt.

somafone_7393Osztopáni Mihály (Somafone-KHTK): Három kihagyott büntető, sok elpuskázott helyzet, taktikai éretlenség jellemezte játékunkat, de mindezek ellenére győztünk. Végre rájöttünk, hogy kapuralövésből lesz a gól. Jó volt látni, hogy végre csapatként küzdünk. Sajnos sérülések, betegségek, „most nemek" - az őszi szünetet egyesek edzés helyett, „vélt sérelmeik ápolására" használták ki - nehezítették felkészülésünket, de ez sem tört meg bennünket. Sőt a „háttér-hangok" sem kéztetnek arra, hogy letérjek a megkezdett útról. Éppen ellenkezőleg, tovább dolgozunk, és hiszünk önmagunkban, az edzések hatékonyságában. Nehéz út elején járunk, sok hiba lehet még, de tudom és játékosaim is tudják, a kitartó munkának meg lesz a eredménye.

Köszönöm Piroskának - a csapat masszőrének - a segítségét!

A mérkőzésen jó teljesítményt nyújtottak: Nagy Zita, Szabó Nóra, Kiss Anikó, Rátkai Orsolya.

HAJRÁ MÓKUSOK!

A csapat mérkőzésein készült fotók megtekinthetők, letölthetők a következő internetes oldalon: http://picasaweb.google.hu/RigoTomeR

(TomeR)