FUTSAL.HU

Újpest FC - Üllő FC Cső-Montage a Magyar Kupában

ujpest_logo2Újabb történelmi meccsre készülünk!
Ma 1. Magyar Kupa meccsét játsza a csapat, mindjárt nagynevű ellenfél ellen.

Csütörtökön, 20:30 órától a Rozsnyai úti Láng Sportcsarnokban Magyar Kupa mérkőzést játszik az Újpest Futsal Club az NBI egyik oszlopos tagjával, az Üllő FC Cső-Montage csapatával.

A Cső-Montage remekül kezdte a szezont, hiszen az eddigi öt mérkőzését megnyerte, és csak rosszabb gólkülönbségének köszönhetően áll az első osztály második helyén. Többek között a tavalyi bajnokot, a Berettyóújfalut is legyőzték.

Ezzel szemben az idén alakult Újpest FC a két hazai győzelme mellett idegenben vereséget szenvedett Monoron, így három forduló után a negyedik helyet foglalja el az NB II Pest csoportjában.

A legutóbbi, hétfői fordulóban az üllőiek folytatták eddigi remek szereplésüket, és 11-3-ra győzték le a Szentest, míg az Újpest a Nagykáta ellen diadalmaskodott, 5-2 arányban.

A Cső-Montage keretében több jelenlegi, illetve volt válogatott labdarúgó is található. Kozma Mihály szövetségi kapitány tegnap kihirdetett keretében ugyan csak Szente Tamás kapott helyet az üllőiektől, de korábban Baranyai Pál, Németh Péter, Jávor István, Tóth Miklós, Szalay Gábor, Reveland Zoltán, Márkus Ákos és Szimcsák Tamás is szerepelt a felnőtt futsal válogatottban. Volt válogatott játékossal egyébként az Újpest is büszkélkedhet, Takó Csaba személyében.

Az erőviszonyok mindenképpen a Cső-Montage mellett szólnak, ennek ellenére az Újpest FC célja, hogy nagynevű ellenfelét legyőzve kivívja a továbbjutást, amely ezen az egy mérkőzésen dől el. Nagy küzdelemre van kilátás, érdemes lesz tehát a helyszínen szurkolni a csapatért.

A jegyek a bajnoki mérkőzésekhez hasonlóan 400.- Ft-ba kerülnek.