FUTSAL.HU

Futsal Magyar Kupa - Elődöntő - 1. mérkőzések

Lassan a finiséhez érkezik a Futsal Magyar Kupáért folytatott küzdelemsorozat. Az elődöntők első mérkőzéseire a versenybizottság által eredetileg kiírt időpontokban került sor. A négy résztvevő a bajnokságban jelenleg első négy helyet elfoglaló csapatok közül került ki, azaz a jelenlegi legjobb csapatok küzdenek meg a nívós serlegért.


 

2010.03.10. - szerda - 20:30
Budapest (Budafok), Fonyódi Antal Sportcsarnok

logo_aramis_kColorspectrum Aramis - Üllő FC Cső-Montagelogo_montage_k_thumb
1:1 (0:1)

Játékvezetők: Nyekita János, Mocsári Tamás, Dobó Gábor

Colorspectrum Aramis: Gremsperger - Frank T., Dávid, Vidák, Rábl - Hasenauer, Sivák, Csernai, Munkácsi, Piroska, Kertész, Sikur Játékos-edző: Frank Tamás

Üllő FC Cső-Montage: Reveland - Szalay, Mezőfalvi, Simon, Erdős - Baranyai, Jenei, Hudák, Rajnay Edző: Török Tamás

Gólszerzők: Rábl illetve Erdős

Egy megfogyatkozott létszámú ellenfélből, és egy teljesnek látszó, de - úgy tűnt - "több sebből vérző" vendéglátó csapatból állt össze a budafoki sportcsarnok főszereplői létszáma. Ott voltak még a játékvezetők is, azonban ők - szerencsére - habár jól látták el feladatukat, nem váltak főszereplőkké. A kezdősípszó után a játéké lett a főszerep, az már más kérdés, hogy milyen színvonalon. A hazaiak a tavaszi mérkőzéseken megszerzett bajnoki pontjaik alapján nem igen igazolták jó hírüket, míg az üllői - igen tartalékos - csapattól jó teljesítménynek mondható ez a döntetlen.  Egy biztos, hogy a jövő héten - szerdán, 19:00 órakor - megrendezésre kerülő visszavágón sokkal nagyobb harc várható mindkét részről.


2010.03.10. - szerda - 19:30
Berettyóújfalu, Kabos Endre Sportcsarnok - 600 néző

logo_mezei-vill_fc_kMVFC Berettyóújfalu - Duna Takarék-ETO FC futsal_eto_logo1

1:4 (0:1)

Játékvezetők: Farkas Balázs, Solymosi András, Futó Tamás

MVFC Berettyóújfalu: Pallai - Léo Mendes, Safar, Trencsényi, Lovas - Angyalos, Victor, Michelzinho, Nagy I., Fekete, Tamás, Tihanyi Edző: Szitkó Róbert

Duna Takarék-ETO FC: Balázs - Tóth Sz., Lódi, Gyurcsányi, Madarász - Al-Ioani, Harnisch, Neris, Dróth, Peczár, Csikós, Matkovics Edző: Kozma Mihály

Gólszerzők: Madarász, Gyurcsányi, Al-Ioani, Tóth Sz. illetve Angyalos

Megérdemelten vezetett az első félidei játéka alapján a bajnokság éllovasa! Míg a hazaiak láthatóan a zárt védekezésből indított gyors kontratámadásokra rendezkedtek be, addig a dunántúli társaság egyfajta "presszinget" alkalmazva a mérkőzés első perceiben szinte a kapujához szegezte az újfalui alakulatot. Hiába kezdték azonban a győriek aktívabban a találkozót, a gólszerzéshez mégis a hazaiak álltak közelebb, ugyanis Léo Mendes találta telibe a kapufát. Küzdelmes és kiegyenlített volt a játék, amit Madarász 14. percben lőtt gólja még izgalmasabbá tett. Egy Pallairól lecsorgó labdát kotort a hálóba a válogatott "századosa"! A gól után ismét Léo Mendes percei következtek, de távoli lövésiből nem tudott kiegyenlíteni a hazai gárda, azaz maradt a félidei vendégvezetés.

A második játékrész elején, amikor talán a legjobban meg lehet lepni "egy öltözőben felejtkezett csapatot", Lódi és Gyurcsányi összjátékát követően - utóbbi találatával - már kétgólosra nőtt a vendégcsapat előnye. Ennek a futsalban már tetemesnek mondható előnynek a birtokában még nyugodtabban játszhattak a vendégek, akik egy kicsit visszább is álltak, mire azonnal a "Mezei-Vill" lett a kezdeményezőbb. A kitámadás viszont magában hordozza a "kontrák" lehetőségét, ami be is következett. Gyors és veszélyes ellentámadásokat vezetett a Győr, de előnyét már nem tudta növelni. A másik oldalon viszont sikerült a szépítés, Angyalos egy hosszú sarok felé keresztbe passzolt labdát becsúszva a hálóba juttatott. Felcsillant a remény, próbálkoztak a hazaiak, hogy akár az egyenlítés is meglegyen, ám pontatlan átadásaik miatt nem sikerült góllal befejezni az akciókat. A vendégek próbálták labdatarással lassítani a hazai rohamokat - sikerrel. Az utolsó percekben pedig, két elfutásból még két gólt is szereztek, amivel nagy előnyre tettek szert a jövő szerdai győri visszavágó előtt.

A jól védekező, helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat megérdemelte a győzelmet, míg a hazaiak törhetik a fejüket, hogy az egy hét múlva sorra kerülő visszavágón (?) hogyan vívják ki a továbbjutást.

Edzői nyilatkozatok

Szitkó Róbert (MVFC Berettyóújfalu): - "Azt hiszem játékban nem volt ekkora különbség a két csapat között, lehetett volna szorosabb is. Egy lecsorgó labdából vezetést tudtak szerezni, mi pedig kihagytuk a helyzeteinket az első félidőben. Ha ott koncentráltabbak vagyunk, és tudunk gólokat lőni, akkor másabb mérkőzés alakulhatott volna ki. Győrben nekünk kell majd kockáztatni, előre menni, de a sors így hozta, erre próbálunk minél jobban felkészülni."

Kozma Mihály (Duna Takarék-ETO FC): - "Két azonos képességű csapat találkozott, és az első gól megint döntőnek bizonyult, ezt most is mi értük el, így az ellenfelünknek nagyobb kockázatot kellett vállalnia a játékban. Egy nagyon jó, izgalmas, fordulatos mérkőzésen a talán fegyelmezettebb csapat nyert. Nagy dolog a berettyóújfalui oroszlánbarlangban ilyen fantasztikus közönség előtt győzelmet aratni, mert itt minden adott ahhoz, hogy akár bajnokcsapatuk is lehessen."

Az edzői nyilatkozatok forrása: www.futsal.mezei-vill.hu